hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2018. július 5. csütörtök   16:55
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Budapesten ad koncertet Carreras
2018. december 19. 19:30h, Papp László Budapest Sportaréna



  A világ egyik leghíresebb tenorja tavaly bejelentette, hogy nem turnézik többet. José Carreras azonban idén decemberben fellép a Papp László Budapest Sportarénában, egy kivételes gálakoncert keretein belül.
  
  Nemrég pályafutása legfontosabb helyszínein – a londoni Albert Halltól Montevideóig – adott búcsúkoncerteket José Carreras, és ezután szögre is akasztotta a turnéruháját. Bár a 71 éves világhírű operaénekes a turnézástól elbúcsúzott, a színpadtól szerencsére nem. Egyéni koncerteket még vállal, és idén Budapestre is ellátogat: 2018. december 19-én 19:30-tól a Papp László Budapest Sportaréna közönségét kápráztatja el hangjával.
  
  José Carreras a leghíresebb karmesterekkel dolgozott együtt. Évtizedek óta történelmet ír, a színpad nagy pillanatainak mestere, imád szenvedélyesen, érzelmesen énekelni. Ő „A halk hangok sztárja” minden idők egyik legnagyobb Don Joséja és nem utolsó sorban A Három Tenor egyike. Szerepein, koncertjein keresztül sikert sikerre halmoz, csordultig telnek meg termek, majd álló vastapstól hangosak a nézőterek, hangszíne a nagy Carusóra emlékeztet. A repertoárja több mint 60 operát tartalmaz, melyek közül a legkiemelkedőbbek: Andrea Chenier, La Bohème, Tosca, Werther, Don Carlo, Carmen, La Forza del Destino, I Pagliacci, L’Elisir d’Amore és az Un Ballo in Maschera.
  
  A katalán csodatenor egy exkluzív gálakoncerttel kedveskedik a magyar rajongóknak, amelyen Polina Pasztircsák szopránénekesnő csodálatos hangjával színesíti majd előadást. A zenei kíséretről a szimfonikus zenekar gondoskodik János Ács vezénylésével,aki sokszor volt a három tenor karnagya.
  
  Jegyek válthatók:
  
  Ülő I. 34.900 FT
  Ülő II. 26.900 FT
  Ülő III. 21.900 FT
  Ülő IV. 17.900 FT
  Ülő V. 12.900 FT



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Papp László Budapest Sportaréna

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 crippled fox    palmetta    blind channel    sepultura    korom attila    waxy    jonny greenwood    scooter    bogoz    nohanded painter    crossing eternity    redheart    gwyneth paltrow    rotten tomatoes    whocares    george benson    korai Öröm    kip winger    transformers 3    saint germain    schizophrenia    locust on the saddle    lacuna coil    schizophrenia    klone  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!