hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2018. július 4. szerda   04:41
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
colorStar - Across the Desert dalpremier


  A colorStar májusban megjelenő, It’s All Around című dala után megérkezett az Across the Desert to The Light kislemez második száma, az Across the Desert. A két dal együtt adja ki a zenekar ősszel megjelenő hetedik nagylemezét felvezető kislemezt, melyet a májusi kislemezbemutatón élőben már hallhatott a közönség, és a zenekar a nyári fesztiválokra is viszi azokat.
  
  Szalay Péter gitáros következőket mondta:
  
  „Az Across The Desert és a pár hete már megjelent It´s All Around dalokat együtt értelmezve éri el igazi célját a kislemez címe és a hozzá készített borító. A Desert az a dal, ami annyi kísérletezésen, változáson ment keresztül a kiindulópontját jelentő gitárriff tavaly február körüli rögzítése óta, hogy igen nagy jelentőséggel bír a zenekar életében, ha végre útjára engedjük. Reméljük, ez egyfajta fordulópont lehet az új album készítésének folyamatában is.
  
  A colorStar szeret kísérletezni, új színeket, hangulatokat megfogni. Ezúttal úgy jelennek meg új ízek a zenében, hogy közben megmaradnak a kezdetek óta jellemző stílusjegyek. A bluesos-gospeles hangulatú Across the Desertben közreműködik az egyre ismertebb, gospel/soul/r´n´b vonalon alkotó Ruby Harlem, a Fonogram-díjas Meszecsinka énekesnője, Oláh Annamari, és az Artisjus-díjas dalszerző, Kozma Kata.
  
  A kislemez hangmérnöke Puha Szabolcs, míg a borító Csekk István munkája. Az EP a Launching Gagarin Records & Managementnél jelent meg.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 year of the goat    cher    audioplanet    hopes die last    symphonica    reason-x    savage messiah    vesztegzár    a thousand suns    frankenstein    joseph gordon-levitt    taylor swift    stagediving    godflesh    tűzvihar    a közösségi háló    aaron eckhart    motorjesus    kiscsillag    teräsbetoni    abracadabra    amy winehouse    fuck your pride    abbath    Őrült  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!