hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2018. június 22. péntek   08:29
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Blahalouisiana szimfonik koncerttel hangol a nyárra a Kultkikötő


  Június 23-án, egy igazán különleges zenei produkcióval indítja az idei, szám szerint 13. évadát a Kultkikötő. Az ínyenc zenei csemegét kedvelő közönség a Blahalouisiana zenekar klasszikus hangszerekkel elegyedő ritmusaira érkezhet meg a nyárba és a fesztiválszezonba. De a kezdéshez hasonlóan a folytatás is erősnek ígérkezik: Magyarország leghosszabb összművészeti fesztiváljának szervezői egész nyáron át, három önálló helyszínen, (Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen) valamint egy új programhelyszínen (a badacsonyi FrissTeraszon), több mint 200 színházi előadással és koncerttel várják a színházi és zenei programokra a vakáció idején is fogékony közönséget.
  
  A közelgő koncert (amely egyúttal a Kultkikötő hivatalos nyitóeseménye) különlegessége, hogy Schoblocher Barbara énekesnő ezer közül is felismerhető hangja és a sajátos Blahalouisiana-hangzás ezúttal – Balázs Ádám zeneszerző hangszerelésében – klasszikus hangszerekkel egészül ki.
  
  „A zenekar a ´70-es évek hangulatát varázsolja a Kultkikötő színpadára: egyszerre lesz ez időutazás, holdra szállás és sétarepülés a zene szárnyán”. Ezt ígéri a már nemzetközi szinten is jeleskedő Blahalouisiana zenekar, akik minden bizonnyal emlékezetessé teszik majd a Kultkikötő 2018-as évadának első koncertjét.
  
  A Kultkikötő első hétvégéjét még további kilenc, hasonlóan tartalmas hétvége követi: június 22-től egészen augusztus 26-ig, jellemzően csütörtökön, pénteken és szombaton este hozzák a szervezők a Balaton-partra az ország legnépszerűbb színházi előadásait és koncertjeit.
  De a felnőtteknek szóló előadások mellett bőséggel lesznek gyerekprogramok is: az igényes szórakoztatás jegyében összeállított repertoárban bábszínházi előadásokat, interaktív gyerekműsorokat és gyerekeknek szóló koncerteket is találunk.
  
  A nyitóeseménnyel egybekötött koncertre itt lehet jegyet venni.
  
  Helyszín: balatonföldvári Kultkikötőben (Bajor Gizi sétány 1.)
  Időpont: 2018. június 23. 20.30
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. június 17.
Sumac, The Austerity Program és Daniel Menche a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2019. június 22.
2019-ben is, Fishing on Orfű!
2019. június 23.
MALUMA a Papp Laszló Budapest Arénában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új helyszínen a VOLT Fesztivál
Esernyős Zene Aktuál
Fischer Iván és a BFZ a dunai hajóbaleset áldozatai előtt tiszteleg dél-koreai koncertjein
Serge with Holy Scar: Harcsa–Gyémánt kollaboráció
Ismét jön a Sun & Soda - Mert nappal bulizni jó!
Ingesten és Within Destruction Szegeden
Sikerrel zárult a 3. SAMBUCUS - Zsámbéki Bodzafesztivál
Helyzetjelentés a Slayer előtt fellépő Anthrax háza tájáról
 kiemelt 
Suppression (USA), The Migraines (UK)
  
Júliusban eléggé bele fog húzni a Tukker Booking, hiszen 1 héten belül 3 olyan bulit is megnézhetsz, amit egyhamar nem fogsz kiverni az emlékezetedből

Noisem, Corrupt Moral Altar
Beast In Black & Myrath - From Hell With Love Tour 2019
Kowalsky meg a Vega az Arena-ban
Luis Fonsi – Vida Tour 2019
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ashes of ares    elvis jackson    at the gates    murderdolls    michael amott    justin sullivan    tom cruise    vhk    killed with hate    nailed to obscurity    kyuss lives!    van canto    johnny roger    john lydon    masters of rock    eluveittie    rudán joe    jambalaya    pray for villains    paul greengrass     szelíd teremtés - a frankenstein-terv    progness    the arusha accord    obey the brave    keep north  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!