hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [jótékony célú rendezvény]  2018. június 14. csütörtök   04:41
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Vasárnap újra ingyenes TérTáncKoncert a BFZ-vel!


  Már csak néhány nap, és újra TérTáncKoncert Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral. A világhírű együttes új helyszínen, a Szent István-bazilika előtti téren zenél június 17-én 19 órától. A szabadtéri koncert – ahogy mindig – idén is tele lesz meglepetésekkel, de a közönség biztosan hallhatja majd Brahms Magyar táncait fantasztikus cigány muzsikusok és többszáz hátrányos helyzetű fiatal közreműködésével. A koncerten a részvétel ingyenes, és az eseményen kiosztott papírszékek is ingyen elvihetők.
  
  „Budapesten igazi sztárok lehetünk”, „új, színesebb világ nyílik ki előttünk”, „olyan ez, mint egy álom” – mondják a nehéz sorsú gyerekek, akik hónapok óta gyakorolják a koreográfiát a koncertre, az ország 24 különböző pontján. És hogy hogyan készülnek a Fesztiválzenekar zenészei? Ahogy Bodó Antónia hegedűművész fogalmaz: „Nem könnyű összehangolódni, figyelni egymásra, érezni a zene ritmusát, segíteni azoknak, akiknek kicsit nehezebben megy. Jó látni a gyerekek igyekezetét. Ez maga a tolerancia, amit együtt ünneplünk mi zenészek a táncoló gyerekekkel és a nézőkkel, hallgatókkal a TérTáncKoncerten, immár negyedszer!”
  
  Találkozzunk június 17-én 19 órakor Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren! Ünnepeljük együtt a toleranciát! A Budapesti Fesztiválzenekarral a közönség a TérTáncKoncertet követően már csak szeptemberben találkozhat.
  Aki lemarad az eseményről, az június 20-án 18:30-tól megnézheti a Budapesti Fesztiválzenekar weboldalán vagy Facebook-oldalán, ahol teljes terjedelemében leadják a programot.
  A koncertet megelőzően és a rendezvény alatt lezárások várhatók!
  
  Június 17-én 14:30-tól 21:30-ig lezárják az V. kerületi Szent István teret körben az északi és déli oldalán, mindkét oldalán a Hercegprímás utcától a Bajcsy-Zsilinszky útig, illetve az V. kerületi Hercegprímás utcát a József Attila utcától az Arany János utcáig.
  Június 17-én 18:00-tól 21:30-ig lezárják az V. kerületi Sas utcát a József Attila utcától az Arany János utcáig.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. június 23.
Jam Experiment (UK) (A38 Hajó - Budapest)
2018. június 29.
King Crimson Budapesten!
2018. július 1.
Alice In Chains a Budapest Parkban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Árnyék a szoba falán – a Quimby új dala
Lorántffy Zsuzsanna képregény főhős lett
Mit vásárolt Jucika?
SZENTENDREI PESTISŰZŐ FESZTIVÁL
Átadták a Müpa Karc kritikaíró pályázatának díjait
Megérkezett a nyár a Müpába!
Magyarország legfiatalabb koncertmestere
Kósa Gergely pestiles
 kiemelt 
Fekete Zaj
  
Feltámadt a Fekete Zaj: augusztusban jön a megújult fesztivál! Idén nyáron ismét jelentkezik a Fekete Zaj Fesztivál, a mátrafüredi Sástó mellett

Il Divo - Timeless Tour
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
Rockmaraton a Szalki-szigeten
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (1)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 corey taylor    mia wasikowska    rohanás    psycho mutants    thirty seconds to mars    charlize theron    perihelion    rio    the casting out    neckbreaker’s ball    katona tamás    szabad akarat    jeszenszky istván    zzz    ideas    antillectual    letz zep    radikális amputáció    assassin    specials    marco mendoza trio    saint vitus    leecher    seventh void    taking back sunday  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!