hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. június 13. szerda   09:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tool of the Trade a Robotban
2018. július 12. ROBOT



  Ami azt illeti, ez a nyár elég sűrű lesz klubkoncertek szempontjából, amiből a Tukker Booking is kellőképpen ki fogja venni a részét. Az első menet Július 12-én lesz esedékes a Robot klubjában, ahol egy nagyon színes line-up verődött össze.
  
  Szingapúrból, illetve Malájziából a Tools of The Trade első magyarországi koncertjét nézhetitek meg, ahol nem más, mint a Wormrot korábbi dobosa nyomja!
  A hardcorepunkot a grindddal tökéletesen kombináló zenekar már 2004 óta létezik és nem kevés kiadvány van a hátuk mögött. A tavalyi évben 3 splitet is megjelentettek, ami a zenekar aktivitását nem is jellemezhetné jobban. Az egyik spliten az Endless Swarmmal közösen szerepelnek, akik már jártak nálunk korábban. A HM-2 is fontos összetevője a Tools of The Trade zenéjének, amihez élőben még láncfűrészesebb hangzás párosul. Ami biztos, hogy egy tömör, lényegre törő, gyors, agresszív szettet várhatunk tőlük!
  
  Hazai részről sem lesz mellébeszélés, hiszen olyan zenekarokat nézhettek még meg az este, mint a Mass Reaction, akik nemrég nyomtak le egy laza EU turnét. A Warren / Alea Iacta Est / ex-New Dead Project / Freedom is a Lie tagok újabb bandája arcbavágós crusttal operál minden sallang nélkül.
  
  A második hazai fellépő a tuko bakancsos punkban utazó Contra lesz, akiknek legutóbbi lemezük, az ´Unconditional hate´ egy igazi úthenger, ami remélhetőleg élőben is végigmegy rajtad.
  
  A harmadik hazai fellépő pedig a Dispolgár lesz, akikről eddig nem nagyon hallhattatok. Ha éled az Infestet, vagy a Charles Bronsont egy jó adag nihilizmussal és zajos gitárokkal megfejelve, akkor ők lesznek a te zenekarod.
  
  A sok bandára való tekintettel a kezdés pontosan 20.00-kor lesz.
  Behopp: 1500 Ft
  Jegyek csak helyszínen lesznek kaphatóak!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dorothy    sherlock holmes    freedom is a lie    magna cum laude    petőfi rádió    molllust    buried in verona    turbonegro    acuna    joe lynn turner    like a storm    waking the cadaver    edda    blended brew    schizophrenia    continoom    darkrise    shadowside    deti picasso    persefone    mick jagger    grammy    amaranthe    crescendo    demonical  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!