hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2018. május 23. szerda   04:19
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ismét a fiatal zenészeké a Müpa garázsa!


  5 feltörekvő zenekar, 5 izgalmas koncert: június 2-án a Müpa rendhagyó fesztiválja már harmadik alkalommal biztosít lehetőséget öt fiatal banda számára, hogy megmutassa magát a nagyközönségnek. Óriási buli várható, egy nem mindennapi helyszínen!
  
  2016-ban rendezte meg a Müpa először a Garázsband Fesztivált, aminek sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ott felfedezett zenekarok közül többen a hazai zenei élet stabil szereplőivé váltak. Idén is több tucatnyi banda jelentkezett a tavasszal meghirdetett felhívásra, közülük a szakmai zsűri értékelése alapján az öt legjobb alkotja majd a június 2-i buli gerincét.
  
  Az alternatív popot játszó LivingRoom félig elektronikus, félig akusztikus hangszereléssel készül, sőt, egy cselló is fontos szerephez jut majd a színpadon. A jelenlegi felállásban 2016 eleje óta létező MADRAPUR önfeledt magyar nyelvű rock & rollt ígér. Néhányszor már találkozhattunk velük: a csapat egészen a döntőig jutott a Soundcheck tehetségkutatón, aminek köszönhetően többször is fellépett a 30Y előzenekaraként. A kísérletező PsyPorn akusztikus-elektronikus „psyber-punkban” utazik, improvizatív koncertjükön izgalmas, „audiovizuális és organikusan változó performanszra” számíthat a közönség. A női frontemberrel érkező, pop-metálos Touch Me Not 2017-ben nyerte el végső formáját: a csapatra Kucsera Lilla basszusgitáros-énekes angyali hangja miatt akasztották a „cuki metál” stílusmegnevezést. Az Úrfi pop-rockkal és irodalmi igényességgel megalkotott dalszövegekkel dobja fel az estét: a zenekar első albuma, a Koszorúk 2018 januárjában jelent meg, Pszicho című daluk pedig rendszeresen hallható a Petőfi Rádióban.
  
  A buli 19 órakor a pörgős ír kocsmazenéjükről és a féktelen táncos koncertjeikről híres Firkin zenekarral kezdődik, akik nemcsak megalapozzák a jó hangulatot, de az este házigazdájaként a koncertek között is számíthatunk rájuk. A Garázsband Fesztivál nyertesei pedig 20 órától foglalják el a színpadot, hogy 40-40 perces önálló koncertjeikkel elnyerjék a közönség szimpátiáját is. A helyszíni szavazatok alapján ugyanis értékes különdíjak találnak majd gazdára: a Müpa jóvoltából egy profi fotózás és egy profi hangstúdióban eltölthető nap, a Woodstock az Ugaron fellépési lehetőséget kínál előzenarként az Anna and the Barbies egyik koncertjén, a Firkin pedig személyes tanácsadással járul hozzá a győztes további fejlődéséhez és egy exportkurzus keretében avatja majd be a profi turnézás, illetve a zenészlét rejtelmeibe az egyik szerencsés zenekart. Érdemes tehát eljönni és szavazni a kedvencekre. A kapuk – illetve sorompók – 18.30-kor nyílnak, lesz csapolt sör, zsíros kenyér és persze jó zene. A belépés, mint mindig, idén is ingyenes.
  
  Garázsband Fesztivál
  2018. június 2. szombat 19:00 – 01:00
  Mélygarázs
  
  Kapunyitás. 18:30
  19.00: Firkin - a házigazda nyitóbulija
  20.00: PsyPorn
  21.00: Úrfi
  22.00: Touch Me Not
  23.00: MADRAPUR
  24.00: LivingRoom



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 saxon    tasters    delain    skyforger    taylor swift    cliteater    archaic    dark angel    rotting christ    letlive    rage against the machine    jean-claude van damme    loreena  mckennitt    in flames    nervosa    darkrise    bëlga    fallenintoashes    concrete    balkan fanatik    chelsea grin    tri state corner    southern comfort    men in black    sweetest devilry  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!