hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2018. május 7. hétfő   04:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Mood - 17 év után visszatérnek a színpadra


  2019-ben 17 év szünet után egyetlen önálló koncert erejéig újra színpadra áll az idén decemberben 25 éves, kultikus doom metal banda, a Mood.
  
  A hazai szcéna alapvető és nemzetközileg is (el)ismert zenekara 8 éves pályafutása alatt négy nagylemezt jelentetett meg, legutóbbi, a The Fourth Ride of Doomanoids 2001-ben, a Hammer Records gondozásában látott napvilágot. A sort az utolsó koncertről kiadott hivatalos bootleg DVD, a The Last Ride Of Doomanoids zárta, a tagok a Magma Rise, Stereochrist és Wall of Sleep zenekarokban vitték tovább a banda szellemiségét.
  
  A zenekar közleménye:
  
  “Az elmúlt 16 évben már jó néhányszor felmerült annak az ötlete, hogy jöjjünk össze, leginkább mások szorgalmazták. Volt, hogy egészen közel jutottunk a megvalósításhoz, de aztán mégsem realizálódott.Most viszont, azzal, hogy december 18-án lesz 25 éve annak, hogy a Mood megalakult, úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő alkalom arra, hogy tisztelettel emlékezzünk meg az elhunytról, és legalább a tetszhalál állapotába hozzuk vissza, egy időre.Így aztán 17 év után, jövő év elején színpadra áll a Mood. Egyetlen önálló hazai koncertről van szó, amennyiben viszont olyan lehetőség adódna, elsősorban külföldön, amely annak idején, mivel nem léteztek még tematikus fesztiválok, nem is merülhetett fel még lehetőségként sem a zenekar számára, azzal természetesen élni szeretnénk. Néhány hónapot szánunk erre, azután lezárul a történet, ez a terv.Nagy örömmel térünk vissza... egy időre.
  Raise the flag of doom high ! m/m/
  
  Sanyi; Kolos; Gábor; Balázs; Tamás
  
  Jegyárak:
  early bird: 1999 Ft (május 31-ig)
  elővétel 1: 2499 Ft (október 31-ig)
  elővétel 2: 2999 Ft (január 3-ig)
  a koncert napján és a helyszínen: 3999 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fates warning    diamondeyes    firewind    hitchcock    agregator    queens of the stone age    jena malone    carson coma    la dispute    polod    ang lee    the dead lay waiting    besh o drom    unearth    the dark knight rises    choice with no voice    kassandra    limb for a limb    cherokee    eye for i    lich king    metsatöll    lugosi lászló    yngwie malmsteen    diablo swing orchestra  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!