szerző: MorelloDark Tranquillity, Equilibrium 2018. április 2, Barba Negra klub
A húsvéti ebéd és az esedékes locsolkodás után egy gőzkieresztő metálkodás zárhatta a Húsvét hétfőt és a négy napos ünnepet azoknak, akik ellátogattak a Dark Tranquillity és az Equilibrium közös hangversenyére a Barba Negra klubba. Bár a két főzenekar stílusa nem annyira magától értetődően kombinálható (a Dark Tranquillity a göteborgi melodikus death metal jellegzetes hangzásának egyik megteremtője, a német Equilibrium pedig a folk metalból és a death metalból képez sajátos egyveleget), a megjelentek létszáma viszont igazolta, hogy megfelelő az érdeklődés a koncertre.
Pedig a Dark Tranquillity épp tavaly járt nálunk, ugyanígy az Atoma albummal, szóval az ő esetükben inkább csak amolyan jutalomjátékként volt felfogható a mai este. Mivel a Húsvét miatt számomra is sűrű volt ez a nap, csak az Equilibrium kezdésére értem be a klubba.
Őszintén megmondva, az Equilibrium zenéje engem sose nyűgözött le. Láttam már többször a csapatot, ilyen-olyan fesztiválokon, de sosem ragadtak meg a számaik, albumaik. Pedig a folk metal és melodikus death metal műfaját is szeretem, a német csapatot viszont sosem tartottam megkerülhetetlennek abban, amit csinálnak. Kétségkívül van pár eltalált számuk, ami emlékezetes lehet, de úgy érzem, nem igazán bővelkedik az életművük a kiemelkedő tételekben.
Persze ez csak az én véleményem, a megjelent rajongók szemlátomást várták már ezt a koncertet. A viszonylag korai időpont ellenére már szép létszám csápolt a küzdőtéren, a zenekar pedig nagy elánnal zúzott a színpadon. Játszottak ők mindent az életművükből, újabb és régebbi szerzeményeket egyaránt, de ez a koncert is arról győzött meg, hogy nem fogom borotvapengével belekarcolni a bőrömbe a banda logóját... Én egy kissé untam a meglehetősen egysíkú szerzemények adagolását, csak olykor-olykor kaptam fel a fejem. Viszont azok, akik kifejezetten a németek miatt jöttek, lelkesen buliztak, énekeltek a zenekarral. Attól, hogy én nem éreztem célközönségnek magamat, örömmel vettem, hogy a rajongóit kétségbevonhatatlanul jól és magas szinten kiszolgálta a csapat. Engem talán a Skyrim témával (az ő olvasatukban: Himmelsrand) tudtak volna megnyerni, de ez ma sajnos kimaradt a programjukból.
Mint mondtam, a Dark Tranquillity-t inkább bónuszként lehetett felfogni, hiszen különösebb újdonság nem történt a csapat háza tájékán a 2017. áprilisi buli óta. Sőt, azóta is Johan Reinholdz segít ki náluk gitáron, a másik oldalon pedig ismét Chris Amott volt látható. A kérdés igazából csak az volt, hogy ugyanazzal a programmal szúrják-e ki a szemünket, mint tavaly, vagy várható néhány csavar a setlist-ben.
Szerencsére a banda egy frissített programot hozott, amelyben természetesen megtalálhatók voltak a leginkább megkerülhetetlen tételek, de azért több ritkaságot is becsempésztek a listába. Mivel továbbra is az Atoma album szárnyai alatt fut a turné, a friss szerzemények ismét képviselve voltak. Azonban az is látszott, hogy nem csak muszájból van ez így, hanem jó néhány új nóta teljes jogon lehet a koncertprogram része, akár hosszú távon is, mert minden elfogultság nélkül el lehet őket helyezni a Dark Tranquillity életművének a felső ligájában.
Az Encircled, Clearing Skies, Forward Momentum, Atoma, Force Of Hand dalok tavaly ugyancsak elhangzottak, akkor is működtek és most is. Különösen a Forward Momentum és az Atoma okozott nagy tombolást. De a régebbiek közül a Monochromatic Stains, The Treason Wall, The Science Of Noise, Final Resistance, The Mundane And The Magic, The Lesser Faith, Terminus (Where Death Is Most Alive), The Wonders At Your Feet, ThereIn, State Of Trust szintén fontos részei a Dark Tranquillity koncertprogramjának. Legtöbbjüket tavaly is élvezhettük.
Viszont a zseniálisnak bátran nevezhető 2007-es Fiction lemezről hoztak még néhány további csemegét is, amelyeket ritkán hallani élőben. Ilyen volt az Inside The Particle Storm és a ráadásban előkerülő Icipher, amik a többihez hasonlóan zajos tetszést arattak. A bulit végül ezúttal is a Misery´s Crown-nal zárták, ami a csapat egyik slágerének mondható.
Aki volt a 2017-es Dark Tranquillity koncerten, azt olyan óriási meglepetés nem érhette. Volt pár változás a nóták terén, de a látványos vizualizáció, a fények és a banda szimpatikus kiállása ezúttal is hasonló élményt hozott. Mikael Stanne talán még a megszokottnál is vidámabb, mosolygósabb volt, ami ugyancsak fokozta a hangulatot. Mondjuk lehet, hogy csak én láttam úgy, de mintha egyre inkább kezdene feltolódni Stanne vörös lobonca a fejtető felé, más szóval kopaszodik a szentem… Ez különösen akkor volt szembe tűnő, amikor hátrasimítva tartotta a haját. Mindegy, van egy olyan sejtésem, Mikael Stanne-t még tarkopaszon is imádnák a rajongók, mert egy rendkívül szimpatikus figura. Ma is teljesen jól szolgáltatta az alapvetően hörgős, itt-ott dallamos énektémákat.
A többi zenész ugyan nem rohangálta ötvenszer körbe a színpadot és nem játszottak elképesztően látványosan, de nagy lelkesedéssel tolták a nótákat. Profin kiszolgálták a közönséget, innentől csak ízlés és hangulat kérdése, kinek tetszett jobban ez a mostani buli és kinek a 2017-es. Remélem, legközelebb már új albummal a hónuk alatt érkeznek hozzánk a svédek, és azt ugyancsak remélem, hogy a friss dalcsokor hasonlóan erős lesz, mint anno az Atoma volt.