hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2018. április 5. csütörtök   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
3. Get closer jazz fest


  Roberto Cifarelli fotókiállítása - vernissage
  Megnyitó: Április 6. péntek, 18.30 MOMKult
  
  A fotókiállítás a fesztivál ideje alatt látogatható.
  
  3. Get closer jazz fest
  2018. április 6-8. 19 óra – MOMkult (1124 Bp. Csörsz utca 1.)
  
  Április 6. 19 óra
  Pawel Kaczmarczyk Audiofeeling trio
  
  Pawel Kaczmarczyk az egyik legfontosabb lengyel jazz zenész, fenomenális zongorista, zeneszerző, aki folyamatosan keresi a zene új kontextusát. Egyedülálló művészeti törekvések és innovatív kezdeményezések alkotója.
  Harmadik albuma, a „Complexity in Simplicity” című, amelyet a rangos ACT Music adott ki, megnyitotta számára a nemzetközi karrier lehetőségét. A felvételt az Év albumának, Pawelt pedig az Év zongoristájának választotta a neves lengyel szaklap, a Jazz Forum.
  Számos világhírű művésszel dolgozott már együtt, olyanokkal többek között, mint Lee Konitz, Mino Cinelu, Hadrien Feraud, Eivind Aarset és Zbigniew Namyslowski.
  Pawel Kaczmarczyk - zongora
  Kuba Dworak - bőgő
  Dawid Fortuna – dobok
  
  
  
  Nicholas Payton – Afro-Caribbean Mixtape
  
  ”Szóval, amikor Nicholas Paytonra gondolsz, Miles Davisre, Louis Armstrongra, Lee Morganre, Thad Jonesra és az amerikai zene panteonjába tartozó összes többi trombitás mesterre is gondolsz. Payton a társaságukba tartozik és szerencsénk van, hogy a társaságunkban van. „ - The Times
  Vannak olyan zenészek, aki ha bizonyos szintre eljutnak, gyakran elkényelmesednek, és azt nyújtják a közönségnek, amit elvárnak tőlük.
  Nicholas Payton, a világhírű trombitás egészen biztos nem tartozik ebbe a kategóriába. Pályája folyamatos változás, egyfajta zenei evolúció. Ha úgy érzi, hogy egy stílus már nem tűnik alkalmasnak arra, hogy kifejezze magát, akkor újat alkot. Művészete minden elképzelhető irányba és elképzelhetetlenül nyitott, legyen az klasszikus zene, avantgarde-funk, R & B vagy egyéb zenei impulzus.
  A New Orleans-i zenész - édesapja, Payton Walter nagybőgős révén - már 10 évesen a helyi klubokban zenélt. A trombita mellett zongorázni Ellis Marsalisnál tanult, játszott Roy Haynes, Clark Terry, Ray Brown mellett. Már második saját albumával, a New Orleans-i zenei örökséghez visszanyúló Gumbo Nouveau-val (1995), felhívta magára a figyelmet, három esztendő múlva pedig már Grammy-díjas lett Doc Cheathammal közös Stardust című lemezzel.
  Payton volt zenei igazgató Elvin Jones Jazz Machine együttesénél, tagja volt a Lincoln Center Jazz Orchestra-nak. Beszállt az afro-kubai jazzt játszó Ninety Miles-ba és a Carnegie Hall Jazz Bandbe is. Meghívták a Blue Note 7-be, a Blue Note Records fennállásának 70. évfordulója alkalmából összeállított szupergroupba. A Cseh Nemzeti Szimfonikusok számára írta a The Black American Symphony for Quartet and Symphony Orchestra című művét, a Sketches of Spain (2013) című lemezén pedig a Bázeli Szimfonikusok játszanak.
  Új albumán az epikus és provokatív Afro-Caribbean Mixtape-n (2017), a be-bopot, a swinget, a New Orleans-i örökséget, a soult, az R&B-t a hip-hopot és a különböző afrikai, közép-amerikai és karibi népzenei dialektusokat fűzi össze. A saját neve alatt megjelent 18 albumon túl, vagy 120 lemezen volt közreműködő.
  Nicholas Payton, ez a vibráló és invenciózus művész nem csak zenei téren aktív. Szerepelt Robert Altman „Kansas City” című filmjében, verses kötete jelenet meg, a Tulane Egyetem vendégelőadója volt, saját lemezkiadója van (Paytone Records) és elkötelezett közéleti aktivista. A zenéről és társadalmi kérdésekről saját blogjában osztja meg, sokszor vitákat generáló gondolatait 2011-ben pl. azt írta, hogy a „jazz halott” és helyette a BAM, (Black American Music) vagyis Fekete Amerikai Zene kifejezést kellene használni.
  Nicholas Payton életműve a legjobb példa arra, hogy a jazz nem halt meg. Nagyon is él, sokszínű és képes a folyamatos megújulásra.
  
  
  
  Április 7. 19 óra
  Heavy Weather
  
  „Tízéves koromban hallottam először az akkor már nem létező Weather Reportot, amely kamaszkorom meghatározó zenekara lett és a mai napig óriási kedvencem.” – Mogyoró Kornél, a Heavy Weather tagja
  Tegye fel a kezét, aki még nem hallotta a Heavy Weather című lemezt, vagy legalább a Birdland című számot?
  A Heavy Weather (1977) a fúziós jazz legfontosabb zenekarának, a Weather Reportnak nyolcadik albuma volt. A Joe Zawinul, Wayne Shorter, Jaco Pastorius, Alex Acuña és Manolo Badrena felállású együttes lemeze a mindeddig a legnagyobb példányszámban eladott jazz album.
  Erről a legendás lemezről nevezte el magát, a 10 éve elhunyt Joe Zawinul, a Weather Report osztrák származású billentyűse munkássága előtt tisztelgő nemzetközi együttes, a Heavy Weather.
  A norvég, osztrák és magyar zenészekből álló zenekart a norvég basszusgitáros, Per Mathisen hozta létre, Peter Guschelbauer, Zawinul korábbi menedzserének ötletére. Per Mathisen, akit szoktak a „skandináv Pastoriusnak” is nevezni, karrierje során a műfaj több jelentős zenészével játszott, mint pl. Bill Bruforddal, Gary Thomassal vagy a perui dobossal Alex Acuñával, aki 1975-től, három évig a Weather Report tagja volt.
  A Heavy Weather szaxofonosa, a bécsi Gerald Preinak, aki egyaránt otthonosan mozog a jazz és komolyzene területén, billentyűse pedig, honfitársa Paul Urbanek. A zenekar dobosa Herbert Pirker, aki az egyik legkeresettebb osztrák zenész, ütőhangszerese Mogyoró Kornél, akit a jelenleg Amerikában élő dobos, Borlai Gergő ajánlott Mathisen figyelmébe. Mogyoró Kornélt az EastWing Groupból, a Veronakiból, Palya Bea zenekarából és a Tóth Evelyn Trióból ismerheti a közönség.
  A hangszeres improvizációra nagy hangsúlyt helyező Heavy Weather repertoárja nem csak a névadó album számaiból áll, hanem a legendás kvintett összes korszakából játszanak, valamint, Joe Zawinul és Per Matheisen kompozíciók is bekerültek a műsorba.
  
  
  
  James „blood” Ulmer Odyssey trio
  
  35 éve jelent meg a The Odyssey Band, Odyssey című albuma, amelyet nem csak a trió gitárosának James „Blood” Ulmernek az egyik legjobb albumának, hanem a modern jazz avantgárd egyik klasszikus lemezének tartanak. Az 1983-ban rögzített mestermű kapcsán jegyezte meg Bill Milkowski, amerikai jazz szakíró: „olyan mintha, Skip James és Albert Ayler jammelne a Mississippi Deltában”.
  A The Odyssey Band azóta is létezik, 2009-ig összesen öt lemezük jelent meg.
  A zenekar kulcsfigurája, James „Blood” Ulmer gitárjátékában egyesíti az afro-amerikai zene teljes spektrumát: a bluest, a free-jazzt, a soult, a funkot, az avantgárd kísérleteket és a rockot. Amellett, hogy nagyszerű gitáros, lenyűgöző bariton énekhangja az autentikus blues énekeseket idézi. A Dél-Karolinában született zenész gyerekkorában gospel együttesben énekelt. Majd Pittsburgh-ben rock és funky zenekarokban játszott, később Ohioban és Detroitban muzsikált. 1971-ben került New York-ba, ahol megfordult Art Blakey, Joe Henderson Larry Young és Rashied Ali együtteseiben. Ezt követően három évig tagja volt Ornette Coleman zenekarának. A kortárs jazz egyik megújítója nagy hatást gyakorolt Ulmer játékára és szemléletére egyaránt. Coleman mellett Ulmer másik példaképe Wes Montgomery. „Ő volt a földkerekség legjobb gitárosa, őt hallgattam. Bele voltam zúgva.”
  Ulmer első fontos önálló lemeze a Tales of Captain Black (1978) volt. Az 1980-as éveket három kiváló albummal indította (Free Lancing, 1981, Black Rock, 1982, Odyssey, 1983). Életművében fontos szerepet játszik a 90-es évek közepéig létező és hét albumot rögzítő, Music Revelation Ensemble, amelyben olyan muzsikusok fordultak meg, mint David Murray, Arthur Blythe, Sam Rivers, Pharoah Sanders vagy John Zorn. Ulmer több tucat kiváló albumot készített, mint pl. a Vernon Reidel közös két blues orientált lemezt, a Memphis Blood: The Sun Sessionst (2001) és a No Escape from the Blues: The Electric Lady Sessionst (2003), vagy szólólemezét, a Birthright-t (2005), illetve a Bad Blood in the Cityt (2006). Saját projektjei mellett számos albumon szerepelt közreműködőként.
  A James „Blood” Ulmer Odyssey Trio eredeti felállásban - James „Blood” Ulmer (gitár), Charlie Burnham (hegedű) és Warren Benbow (dob) - először lép fel a magyar közönség előtt a Get Closer Jazz Festen.
  
  
  
  Április 8. 19 óra
  Kuba Więcek trio
  
  A 23 éves szaxofonos Kuba Wieceket a lengyel jazz élet legnagyobb feltörekvő csillagként jelentették be 2017-ben. Az „Another Raindrop” című debütáló albuma Michal Baranskival (bőgő) és Lukasz Zytaval (dobok) a rangos Polish Jazz sorozat részeként jelent meg, mely sorozat minden idők legjobb jazz albumait mutatja be. Nem csak ő az első, akinek a debütáló albuma ennek a sorozatnak a részeként jelent meg, hanem minden idők legfiatalabb zenésze is a sorozat történetében.
  Kuba Wiecek - szaxofon
  Michal Baranski - bőgő (Bennie Maupin, Artur Dutkiewicz, Tomasz Stanko, Nigel Kennedy, Adam Baldych)
  Lukasz Zyta - dobok (Bennie Maupin, Lee Konitz, Zbigniew Namyslowski)
  
  
  
  Lizz Wright
  
  Lizz Wrightot pályája elején a kritika, mint a neo-soul új csillagát mutatta be, ma pedig már a generációjának legelismertebb jazz énekesnőjeként és zeneszerzőjeként tisztelik.
  Kevés olyan előadó van jelenleg a világon, aki úgy képes szintetizálni különböző stílusokat - az R&B-t, a jazz-t, a bluest, a popot és a gospelt – hogy közben megőrzi saját egyéniségét. A georgiai Hahirából származó énekesnőt, édesapja - aki a szülővárosának templomában volt prédikátor és zeneigazgató - ösztönözte éneklésre. Wright, a helyi gospel kórus tehetséges és aktív tagjaként már középiskolásként díjakat nyert a kórusversenyeken. Később a georgiai egyetemen, valamit New Yorkban és Vancouverben folytatott zenei és énekesi tanulmányokat.
  2000-ben csatlakozott Atlanta legjobb vokális jazz kvartettjéhez, az In the Spirithez. Hallva Wright könnyed és impresziv hangját, nem meglepő, hogy néhány éven belül a Verve kiadó szerződtette, ahol hét éven belül négy albuma jelent meg. (Salt (2003) - Billboard Top Contemporary Jazz Chart #2., Dreaming Wide Awake (2005) - Billboard Top Contemporary Jazz Chart #1., The Orchard (2008), Fellowship (2010)). 2015-ben már a Concorde adta ki a Freedom & Surrendert és idén szeptemberben, pedig a Grace-t. Lizz Wrightot olyan előadókkal emlegetik egy sorban, mint Nina Simone, Abbey Lincoln, Cassandra Wilson vagy Norah Jones. Vendégként szerepelt pl. Toots Thielemans, Angélique Kidjo vagy David Sanborn lemezein. Lizz Wright az idén a Montreal Jazz Fesztiválon megkapta az Ella Fitzgerald-díjat.
  A kortárs jazz egyik legjobb énekesnője első budapesti fellépésén elsősorban a Grace dalait mutatja be. A lemez a változatos georgiai zenei hagyományok, történetek és inspirációk lenyomata, amelyek Wright pályafutását alapvetően meghatározták. 80 dalból választották ki a lemezen hallható 10 felvételt. Wright letisztult és személyes előadásában szólalnak meg, Ray Charles, Allen Toussaint, Nina Simone, Sister Rosetta Tharper, k.d. lang, Bob Dylan, Frank Perkins vagy Mitchell Parish új dimenzióba emelt szerzeményei.
  
  
  
  A kiállításról
  Roberto Cifarelli
  Ahol Itáliában jazzt játszanak, ott Roberto Cifarelli alakja már évek óta szerves része az összképnek. Cifarellit egyfajta olthatatlan tűz hajtja, s puszta valójával is képes akár örömöt, illetve nyugalmat is közvetíteni a hallgatók felé, így hamar észlelhető a hiánya a színpadon, még ha ez ritkán is történik meg. Hozzászoktunk a fényképezőgépet szorongató alakjához, miközben a kreatív pillanatokat örökít meg vagy a zene hátán érkező érzelmeket kapja éppen lencsevégre.
  Cifarelli, 1964-ben született, 14 évesen kezdett fényképezni, először csak éjszakai felvételeket készített, mert lenyűgözte a hosszú expozíció technikája. 18 éves volt, mikor belekezdett a jazz fotózásba. Végigjárta a teljes utat, ami elválasztja az ízléses amatőr fényképeket a profi képektől és ezt úgy tette, hogy közben jottányit sem veszített abból a szenvedélyéből, amit a zene iránt érzett, vagy abból a tiszteletből, ami a képein látható zenészekben tükröződik. Ennek az időszaknak egyfajta összegzése, a 2002-ben megjelent, „Emozioni, scritti, immagini del jazz italiano” (Érzelmek, írások, képek az olasz jazzről) című, egyedi oldalszámozású könyve, amelyben kombinálta a zenészekről készült fotókat rövid írásokkal. Ezzel mutatta be az első bizonyítékát annak a szeretetnek, amit a hangok világának hőn szeretett főszereplői iránt érez. Azóta Roberto Cifarelli a koncert és más előadások fotózásának mesterévé vált, de semmit sem veszített a kezdeti szenvedélyéből, az alkotás feszültségéből, mai is úgy tekint hivatására, mint a legmagasabb szinten létrejövő „művészi és lelki” jelenségre.
  
  Az évek során képei megjelentek a legjobb szakmai folyóiratokban, elsősorban a „Music Jazzben, valamint olyan kiadóknál publikált könyvek, albumok borítóin, mint a Blue Note vagy az ECM. Továbbá találkozhatunk fotóival néhány független label lemezein is, mint pl. a Splasch, a Map, az Alfa Music, a Cam Jazz vagy a Via Veneto. Munkáiról több pozitív értékelés jelent meg és sorra érkeztek a felkérések kiállításra szerte Olaszországból és külföldről egyaránt. Vitalitására, dinamizmusára jellemző, hogy egyik alapítója az első olyan fotó ügynökségnek, amely a koncert fotózásra - elsősorban a jazzre – koncentrált, és amelyet az olaszországi jazz történetéhez mélyen kötődő nagyszerű fotós vezetett, mint Carlo Verri.
  
  Nem csak rögzített fotókban gondolkozik, hanem megpróbálja a fényképeket más kontextusba helyezni. Aktívan együttműködik a zenészekkel a zenét és a képeket összekapcsoló multimédiás projektekben. (például Rita Marcotullivel és Massimo Colomboval). Megszervezte a különleges Pentafotogramma show-t, amely a muzsika hatását mutatta be a zenészeken „az előtte” és „a közben” szakaszolt felvételeken. Ebben olyan neves olasz művészekkel dolgozott együtt, mint a tangóharmonika játékos Antonello Salis, a trombitás Enrico Rava vagy Paolo Fresu, a zongorista Stefano Bollani, a harsonás Beppe Caruso és szájharmonikás Max De Aloe.
  
  A zenészekkel való szoros kapcsolata, barátsága, zenéjük mély ismerte a titka fotói közvetlenségének, amelyek nem csak őt, a fotóst különböztetik meg mástól, hanem mindenekelőtt a zenészeket emelik ki jellemző és sajátos gesztusaik bemutatásával.
  Talán ez, ami megmagyarázza, hogyan tudnak a képei még továbbra is tüzesek, de nyugalmat árasztóak is lenni, mintha magunk is Roberto Cifarelli mellett lennénk a megörökítés pillanatában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. július 25.
Dream Theater a FEZEN-en
2019. július 27.
Első nevek a FEZEN ´19-en: Airbourne és Cradle of Filth
Dub Fx, Punnany Massif a FEZEN-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Már dübörög a Campus Fesztivál
Sztárok a Budapest Parkban
Akit Nick Cave is istennőnek tart - Shilpa Ray Budapesten koncertezik
Legendák közé választották be a Budapesten koncertező Skunk Anansie-t
Insomnium, Black Dahlia Murder, Stam1na novemberben a Barba Negra-ban
Sörolimpia 2019 Alsóörs
Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
Kezdődik a Dombos Fest, a Vajdaság legkedveltebb művészeti fesztiválja
 kiemelt 
Insomnium, Black Dahlia Murder, Stam1na novemberben a Barba Negra-ban
  
Idén ősszel az Insomnium is új lemezzel jelentkezik

Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
Budapesten a D-A-D: A Tour For The Loud
Thou [USA]; Yautja [USA]; Hegy
Fekete Zaj 2019 - Oceans Of Slumber, Sear Bliss, Black Nail Cabaret
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kengyelfutó gyalogkakukk    kontroll csoport    hollyhell    1killembrace    trousers    nervosa    toxic waltz    mia wasikowska    arany jános    lehmann    subscribe    rachel mcadams    rhapsody of fire    intim torna illegál    paul giamatti    new found glory    dodheimsgard    ektomorf    slytract    vektor    kingdom of sorrow    terhes társaság     robert redford    kaltenecker    purulent rites  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!