hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2018. március 28. szerda   08:01
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Dreyelands: új lemez májusban


  A nemzetközileg elismert magyar progresszív metal zenekar, a Dreyelands, új stúdióalbummal jelentkezik, amelyet május 24-én jelentetnek meg szerzői kiadásban, Stages címmel.
  A Dreyelands 2010-es, a Hang-Súly – Hungarian Metal Awards szavazásán év debüt lemeze díjat nyert Rooms of Revelation című bemutatkozó albumát követő lemezen egy 15 fős vonóskar és 16 fős kórus kíséri a zenekart, emellett bemutatkozik az új billentyűs, Kővágó Zsolt (Honeybeast) is.
  Elődjéhez hasonlóan a Stages is egy koncept album, amely ezúttal Elisabeth Kübler-Ross 1969-es könyvén, A halál és a hozzá vezető út-on alapszik. Ebben a szerző bemutatta a haldoklás és a gyász öt fázisát. Az öt stációnak megfelelően (Elutasítás, Düh, Alku, Depresszió, Elfogadás) a lemez is öt szerzeményből áll, és megjeleníti a haldoklás és az életünk során minket ért bármilyen típusú veszteség átélésének teljes érzelmi spektrumát.
  
  A Stages munkálatait ismét Horváth András Ádám, gitáros, producer vezette, a keverésért és a masterért pedig Hidasi Barnabás (HL-Studio) hangmérnök felelt. A borítót és a teljes látványt Nagy Olívia tervezte, aki absztrakt műveivel remekül leképezte a lemez sötét atmoszféráját.
  Ahogy Horváth András Ádám gitáros fogalmazott, a Stages egy sokkal sötétebb hangulatú anyag lett, mint elődje volt. Nemcsak az alap story miatt, hanem mert zeneileg is egy sokkal komorabb, borúsabb és súlyosabb útra léptünk, miközben azért megmaradt a ránk jellemző epikusság, többek között az élő szimfonikus és kórus hangszereléseknek köszönhetően.
  
  Az album 2018. május 24-én jelenik meg az összes fontos digitális platformon és exkluzív, 500 példányra limitált, kézzel sorszámozott, 180 grammos, „gyászfekete” vinylen, amely a zenekar weboldaláról lesz elérhető. A lemez április 12-étől előrendelhető a www.dreyelands.com-on, és szintén ezen a napon lát napilágot az Anger című első kislemez dal is.
  
  Stages:
  1. Denial (2:26)
  2. Anger (8:26)
  3. Bargaining (10:32)
  4. Depression (2:03)
  5. Acceptance (12:16)
  
  Bonus track (nagyfelbontású digitális formátumban, csak a zenekar honlapjáról rendelőknek):
  6. Life is Worth the Pain (Re-Loaded) (4:53)
  
  (A dal eredeti verziója korábban kizárólag egy, a 2011-es japán cunami áldozatainak megsegítésére létrehozott jótékonysági válogatáslemezen, a Lion Music finn kiadó által válogatott Embrace the Sun-on volt hallható. Az itt elérhető verziót a zenekar részben újrarögzítette plusz a szintetizátorokat élő szimfonikus vonószenekarra cserélte, amely egy kórussal is kiegészült, majd Hidasi Barnabás mindezt újrakeverte és –masterelte, hogy passzoljon az új lemez hangzásához. Kizárólag a dreyelands.com-on leadott vinyl-rendeléssel hozzáférhető.)
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sevenfield    nanowar of steel    savage messiah    the moog    dillinger escape plan    nagyúr    brutally deceased    christoph waltz    katatonia    negarm    bridge & tunnel    rdø    vészkijárat    arcok az efottrol    spread eagle    uzipov    refused    mitch lucker    royal flush    dad    yellow spots    adrenaline mob    james mcavoy    korai Öröm    kóbor angyal  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!