beszámoló [koncert]  2004. július 7. szerda   14:52

nincsen hozzászólás

  Kuriózum-számba menő eseménynek adott helyet ezen a pénteki napon a Kék Yuk: a black metal egyik legelőremutatóbb, legizgalmasabb bandája lépett a klub színpadára. Az Aborym indusztriális elemekkel gazdagon átszőtt extrém muzsikája már önmagában is fel kellett, hogy keltse a rendhagyó zenei kísérletek iránt fogékonyak érdeklődését, de az este különlegességét még tovább emelte az a tény, hogy a zenekar nem koncertezett túl sokat eddigi pályafutása során. Az együttes híréhez méltóan is teljesített, a rajtuk kívül álló körülmények révén azonban sajnos messze nem a joggal elvárt élmény birtokában távozhattunk a helyszínről.
  
  A műsort a szentesi Gholgoth zenekar nyitotta, akik a Visional Inertia demójuk óta egyenletesen magas színvonalat nyújtanak mind lemezen, mind koncerten, stabil helyet biztosítva a maguk számára a magyar black metal színtér jegyzett és elismert csapatai között. Mindezt jelen koncert is ékesen bizonyította, ami különösen annak tudatában igen örvendetes tény, hogy a hangzás nem állt a Gholgoth oldalára: az egyik gitár a harmadik-negyedik nótáig nem szólt, Vígh Endre intenzív játékából pedig hol a lábdob, hol a pergő nem hallatszott. Persze minden relatív: a későbbiek fényében ez a megszólalás akár tökéletesnek is nevezhető Főleg a nagylemezük dalaira (Goath, From Soul to Daemon, Campana Funebris (Somno Solvitur), Somnus Mortis Imago, Dead Star) koncentrálva építették fel a műsort, de azért szorítottak benne helyet a demós Yearning-nek is mivel minden tételük egyformán erős, a lényeg úgyis az volt, hogy milyen minőségben tálalják őket. Azzal pedig, ahogyan már hangsúlyoztam, nem volt gond, a szélvészgyors csépelések és a lassú döngölések is a helyükön voltak, jól érvényesülhetett tehát a muzsikájukban mindvégig, de igen változatosan jelen lévő agresszió. A Gholgoth nem koncertezik túl sűrűn, de ha színpadra lépnek, érdemes odafigyelni rájuk, ahogy a friss album is ajánlott mindenkinek, aki a nyers, szigorú black metal híve.

  A Sin of Kain az este legjobb hangzását mondhatta magáénak, így aztán végképp a győztesek nyugalmával léphettek színpadra a szépszámú és a banda mellett láthatóan és érezhetően elkötelezett közönség előtt. Rá is szolgáltak a bizalomra: a már valószínűleg mindenki által ismert és elvárt elánnal és precizitással vezették elő a két felvételükről összeválogatott programot, melyben az of Disharmony anyag három nótája (köztük a szerintem legjobb Paradox of Fear) mellett olyan régebbi tételek szerepeltek, mint az Appearance, a For You, vagy a Cold Inside. A Sin of Kain az a fajta banda, amelyik nem esik zavarba egy olyan, a csapat népes tagsága számára meglehetősen szűknek bizonyuló pódiumon sem, mint amilyen a Kék Yuk-é, úgyhogy a heves mozgás, headbangelés sem hiányzott az előadásukból nehéz volna bármi kivetnivalót is találni ebben a koncertben. A közönség biztatásából, hergeléséből Cathar énekes mellett a szokott módon Brahma gitáros is kivette a részét, akinek még mikrofonra sincs szüksége ahhoz, hogy szóra bírja az egybegyűlteket, persze ez nem is csoda azt számításba véve, hogy milyen forró hangulat uralkodik a Sin of Kain bulijain. Számos kiváló koncertet és nagy meglepetéseket is tartogat még a számunkra ez a banda, ebben biztos vagyok.
  A Tesstimony szerintem pályafutása egyik legjobb koncertjét adta aznap este a Kék Yuk-ban. Természetesen nem voltam ott minden egyes fellépésükön, de azért meglehetősen sokszor láttam őket (régi és új felállást egyaránt) ahhoz, hogy ezt ki merjem jelenteni. Ez az érem egyik oldala, a másik pedig a közönség heves és lelkes reakciója. Ennek megítélésében pedig nem kell senkinek nekem hinni, hisz az énekes Tóth Balázs is megjegyezte, hogy soha ennyire lelkes publikum nem állt még velük szemben. Arra a mérhetetlen energiára, ami a koncert alatt mindvégig teljes sötétségbe burkolózó színpad felől áradt, persze nem is csoda, hogy heves ováció, üdvrivalgás és intenzív mozgás volt a válasz a nézőtéren. Ugyan a hangzás a Tesstimony-nál sem volt éppen kristálytiszta, de az erő nem hiányzott belőle, s így a megszólalás is csak nyomatékosította azt a hatást, ami a banda játékából áradt. A szokott profizmus most szokatlanul nagy túrással párosult, lobogtak a hajak, magasba lendültek a hangszerek, Balázs a közönségbe hajolva bömbölte a témáit egyszóval klasszul szétszedték a színpadot. Mellesleg már a kezdés is rendhagyó volt: az At the Gates Blinded by Fear-jével nyitották meg a műsorukat, s talán a legtöbbet akkor árulom el, ha elmondom, hogy az ehhez a dalhoz dukáló acsarkodó vehemenciával fűrészelték végig a teljes szettet (Mankind, Reborn of Nabu-Kudurri-Usur, A Főnix éjszakája, Double Helix, Voice from Within, Firstborn Chaos, Scars of My Christ). A Tesstimony mindig is a legmegbízhatóbb koncertbandák közé tartozott, de ebben az óriási formában még az ismerten magas színvonalat is felülmúlták!

  Amikor megérkeztem a Kék Yuk-ba, éppen az Aborym beállása zajlott, így már akkor láthattam, hogy a banda trióban fog a színpadra lépni. Nem tudom, milyen okból maradt távol a bőgős-zenekaralapító Malfeitor Fabban a budapesti koncerttől, hiszen a zenekar honlapján látható képek tanúsága szerint az egy héttel korábbi hollandiai bulin, mi több, a két nappal későbbi milánói fellépésen is színpadra állt. Mindenesetre a tény tény marad: az Aborym-ot Budapesten Seth Teitan és Nysrok gitárosok, valamint Csihar Attila képviselték. Ezzel még semmi komolyabb probléma nem is lett volna, hiszen az Aborym zenéjének egy jelentős része úgyis samplerről érkezik, s a muzsika erejét adó és karakterét nagyban meghatározó hathúrosok és Csihar Attila pótolhatatlan orgánuma így is élőben szólaltak meg, méghozzá hibátlan teljesítményt mutatva. A koncert hangzása viszont szinte mindent tönkretett: egy kezemen meg tudom számolni, hogy egész életemben hány rosszabb sound-nak voltam a tanúja, ami különösen annak a fényében elkeserítő, hogy a keverőpult mögött hárman (!) is álltak. Persze sörivással elég nehéz jó megszólalást kreálni, ahhoz dolgozni is kellene. Így viszont a háttérben szinte kivehetetlenül zúgó gitárokkal, a mindent túlharsogó alapokkal gyakorlatilag felismerhetetlenné váltak az olyan egyébként zseniális és kiáltóan eredeti dalok, mint a Fire Walk With Us vagy a Digital Coat Masque.
  Különösen fájdalmas volt ez annak tudatában, hogy a zenekar láthatóan, illetve a zajmasszából kiszűrődő hangokból ítélve is maximális teljesítményt nyújtott: Seth és Nysrok a samplerekhez és egymáshoz is mérnöki precizitással alkalmazkodva reszelte a jellegzetes témákat és Attila védjegyszerűen átható és ezerszínű énekhangja is a szokott módon megdöbbentően zseniális és eredeti volt. A műsor felépítése is tökéletesnek bizonyult: a gépi zajoknak, ütemeknek köszönhetően egy megszakítás nélküli, alaposan megkomponált, pulzáló előadást kaptunk, amelyben az olyan elektro-tételek is (indokolt és fontos) szerepet kaptak, mint a Chernobyl Generation. Kétség nem fér hozzá: megfelelő hangzás mellett az év egyik legjobb és legemlékezetesebb koncertjét hallhattuk volna, ez bizonyosodott be a pusztító Faustian Spirit of the Earth dal alatt is, amikor rejtélyes módon erőre kaptak a gitárok, megmutatva a produkcióban mindvégig jelen lévő kirobbanó erőt.
  
  Elkeserítőnek tartom, hogy olyan korszakalkotó bandák, mint amilyen az Aborym, és az effajta avantgarde muzsikák lelkes hívei is ki vannak téve a hangmérnökök kényének-kedvének, a csapnivaló hangzás ártalmainak”. Jó pár emberrel beszélgettem a koncert után, és egytől-egyig ezen a véleményen voltak. Velük együtt csak bízni tudok benne, hogy nagyon hamar újra ellátogat hazánkba az Aborym, és akkor a zenekar jelentőségéhez méltó körülmények között mutathatja be kivételes zenéjét.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: