hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2004. június 19. szombat   13:47
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
Az Europe a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán
2004 július 5, Petőfi Csarnok

  Július 5-én, hétfőn ismét egy, a rockzene történetében meghatározó szerepet magáénak tudható együttes lép fel a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A Final Countdown és megannyi más sláger megalkotója, a Europe a legendás Norum-Tempest-Léven-Haugland-Michaeli felállásában érkezik Budapestre, az előzenekarok pedig a hasonlóan veterán hard rock-banda P. Box és az utóbbi időben számos neves külföldi fellépő előtt bemutatkozott, dallamos heavy metal-t játszó Wisdom lesznek.
  
  A Europe története 1978-ig nyúlik vissza az időben, amikor is három fiatal Svédországban zenekar alapítására adta a fejét. Peter Olsson basszusgitáros, John Norum gitáros és Tony Reno dobos a Force nevet választották a banda számára, hamarosan pedig frontemberre is leltek. A csatlakozó Joey Tempest (aki kiváló énekes mellett nagyszerű dalszerzőnek is bizonyult) mindössze 14 éves volt ekkor, de már rendelkezett zenei tapasztalatokkal: éppen ekkor hagyta el Roxanne nevű korábbi együttesét. Peter Olsson helyére 1981-ben John Leven érkezett, s ezzel megszilárdult a Force felállása, elkezdődhetett a komoly munka.
  
  Közösen rögzítettek egy demot, amellyel egy tehetségkutatóra szerettek volna benevezni, az eredménnyel való elégedetlenségükben azonban félredobták a felvételt. Joey barátnője azonban korántsem volt ennyire kritikus a dalokkal, s titokban elküldte őket a verseny szervezőinek, megindítva ezzel a Europe fényes karrierjét. Mind a felvétel, mind Joey Tempest és John Norum első helyezést ért el a maga kategóriájában, a díj pedig egy lemez felvételének lehetősége volt. Ekkoriban csatlakozott a csapat munkájához Thomas Erdtman menedzser, és ekkora datálódik a névváltoztatás is, vagyis itt kezdődött a Europe igazi története. Hamarosan megjelent a Svédországban igen sikeres Europe című album, s a szerencse sem pártolt el a csapat mellől: egy japán újságíró megvette a felvétel egy példányát egy londoni importlemez-boltban, hazájában pedig kiadók kezébe jutatta, szerződést szerezve a távoli országban a Europe számára.

  1984-ben megjelent a második album, a Wings of Tomorrow, melynek turnéján a felvételeken a billentyűket is kezelő Joey-tól ezt a feladatot átvette Mic Michaeli, az Avalonból ismerős muzsikus. Ugyanez idő tájt a dobos posztján csere történt a bandában: Tony Reno-t Ian Haugland váltotta fel, s ebben az új felállásban játszották fel a Joey által az On the Loose című filmhez írt slágereket is, az On the Loose-t, a Rock the Night-ot és a Broken Dreams-t.
  
  Az 1986-ban megjelenő The Final Countdown album végleges áttörést hozott a Europe számára, világszerte 7 millió példány kelt el belőle, azonban a csapat sikerei mögött a háttérben komoly zenei feszültségek húzódtak meg, amiknek eredményeképpen John Norum távozott a zenekarból. Helyét a dalszerzőként, billentyűsként és gitárosként is ismert Kee Marcello foglalta el, s már vele indult első, mesés sikereket hozó világkörüli turnéjára a banda. A Europe dalai ekkor már olyan illusztris környezetben is felcsendültek, mint az 1988-as olimpiai játékok záró ceremóniája vagy a legendás Rock in Rio fesztivál. A sikerei csúcsán lévő Europe 1988-ban jelentette meg az Out of This World albumot, amelyet újabb grandiózus turnék követtek, majd 1991-ben a Prisoners in Paradise című lemez, mely a banda hattyúdalának bizonyult. A lecserélődött menedzsmenttel és a kiadóval való nézetkülönbségek, a csökkenő érdeklődés végül oda vezettek, hogy a Europe zenekar feloszlott.
  
  A Europe 1999 szilveszter éjszakáján tért vissza a színpadra Stockholmban, a klasszikus Final Countdown lemezt készítő felállásban, nemrégiben egy Best of albumot jelentettek meg, s már íródnak a dalok egy új stúdióalbumhoz is, melynek felvételei előtt még egy nagyszabású turnét is lebonyolítanak. Ennek egyik állomása lesz a budapesti Petőfi Csarnok szabadtéri színpada július 5-én. A koncertre a belépő ára 6900 Ft, a kapunyitás időpontja 18.30 óra.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Concerto Music

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dalai láma    claps for caroline    xiu xiu    easy a    ameriaki pite    jesse eisenberg    g3    rise against cover    helen mirren    karnak    kristóf norbert    tom hanks    punnany massif    horse the band    czutor zoltán    brandon flowers    lugosi lászló    puss in boots    milkovics mátyás    true grit     impericon never say die tour    new model army     csata: los angeles    amerikai pite    christina aguilera  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!