hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2018. január 12. péntek   04:46
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Komédia a felelősségvállalás és a valódi lemondás kérdésköréről
Dürrenmatt A fizikusok című műve a Spirit Színházban

  „Egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be. Ez a lehetőség szerinti legrosszabb fordulat sohasem látható előre. Véletlenül következik be” - írta Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című komédiája befejezéseként. Az 1962-ben megjelent mű az egyik legmegdöbbentőbb világirodalmi alkotás, amely a mai napig aktuális kérdéseket feszeget, legyen szó az írástudók felelősségéről, a tudomány morális határairól. A fizikusokat január 23-án a Spirit Színházban Rozgonyi Ádám rendezésében mutatják be.
  
  Egy elegáns, svájci elmegyógyintézetben különös gyilkosságok történnek. Az egyik beteg, aki Einsteinnek képzeli magát megfojtja az ápolóját. A felügyelő helyszínelés közben kifaggatja az ott dolgozókat, s kiderül, hogy egy másik beteg – képzete szerint Newton, aki igazából Einstein, csak Newtonnak adja ki magát, hogy meg ne bántsa társát – korábban már megfojtotta az ápolóját az állólámpa zsinórjával. Az osztályon egyébként három beteget ápolnak: Einsteint, aki folyton hegedül, az iszákos Newtont és Möbiust, akinek látomásként megjelenik Salamon király. Dürrenmatt kifordított világában a végső tudományos kérdések megválaszolása után a végső erkölcsi kérdésekre keresik a válaszokat a tudósok. Bár maga az író szerint is „egy fizikusokról szóló dráma természetszerűleg képtelenség”...
  
  A fizikusokat a Spirit Színházban Rozgonyi Ádám rendezésében mutatják be, akinek neve sokaknak a Barátok közt vagy a Família Kft. stáblistájáról lehet ismerős, de színházi rendezőként is többször dolgozott már. 1998-ban Psota Irén szereplésével rendezte Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című előadást, s most újra a szerző darabja került kezei közé. „Imádom Dürrenmattot, aki bölcs, távolságtartó, de szeretetteljes, humorral és gondolattal egyaránt remekül gazdálkodó szerző. A Fizikusok szarkasztikus hangvételű mű, ami a morál és az etika, a felelősségvállalás és a valódi lemondás kérdésköréről, vagyis a „nagy” kérdésekről szól. Ezek a teljesség igénye nélkül: az egyén, a tehetséges individuum lehetőségei és korlátai, a lemondás, az önfeláldozás végletes vállalása, a szeretet és szerelem, s az ezekről történő lemondás fájdalma, a hatalommal való visszaélés embert és jellemet átalakító pusztító ereje. A rendezői munkám fő célja, hogy ne veszítsük el a szerző bölcs és gunyoros humorát, egyszerűen szólaljanak meg a fentebb említett súlyos ügyek, s - ahol ennek helye van - gazdagon jelenjenek meg az érzelmek. Nevessen, sírjon, drukkoljon a néző, miközben szembesül azokkal a komoly kérdésekkel, amelyeket Dürrenmatt feszeget.” – meséli.
  
  Dürrenmatt A fizikusok című komédiája 2018. január 23-tól látható a Spirit Színházban, Sztárek Andrea, Simonyi Krisztina, Gubík Ági, Varju Kálmán, Jantyik Csaba, Perjés János, Zsiga László, Perjési Hilda és Somorjai Tibor szereplésével.
  
  Dürrenmatt: A fizikusok – komédia két részben
  
  Szereposztás:
  Dr. Mathilde von Zahnd, ideggyógyász: Sztárek Andrea
  Martha Boll, főnővér: Simonyi Krisztina
  Monika Stettler, ápolónő: Gubík Ági
  Herbert Georg Beutler, más néven Newton, páciens: Varju Kálmán
  Ernst Heinrich Ernesti, más néven Einstein, páciens : Jantyik Csaba
  Johann-Wilhelm Möbius, páciens: Perjés János
  Oscar Rose, misszionárius: Zsiga László
  Lina Rose, a felesége: Perjési Hilda
  Richard Voss, detektívfelügyelő: Somorjai Tibor
  
  Fordította: Ungvári Tamás
  Jelmez: Szűcs Beatrix
  Rendezőasszisztens: Vajdai Veronika
  Rendező: Rozgonyi Ádám
  
  Előadások: 2018.01.23., 01.26., 01.30., 02.07., 02.17.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sum 41    novarock 2012    system of a down    the secret    the trousers    the poster boy    sentinels     sweat & tears    ann my guard    obsidian kingdom    special providence    contour    kóbor angyal    endiryah    kitty in a casket    nuclear beast    polar bear club    duff mckagan    árvíz    karst    morbid angel    dreamrites    indiana jones    ingyenes    raven  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!