magazin [kiállítás] 2017. december 1. péntek 14:25
nincsen hozzászólás
szerző: PjotrNagy Kriszta x-T: blek frájdéj
Megnyitó: 2017 december 8-án 19 óra, Godot Galéria
Megtekinthető: december 23-ig keddtől péntekig 9 és 14, szombaton 10 és 13 óra között
Nagy Kriszta:
„Igen, igazi blek frájdéj lesz, és ahogy az most menő, nem egy napig tart a péntek, sőt nálunk egészen karácsonyig. Szóval a kiállítás anyaga, több mint 40 kép, az eredeti ár 50-70 %-ára leértékelve. A kiállítás vége után ezek az árak már nem lesznek érvényesek. Miért csinálom ezt? Mert, még mindig nem megy úgy a kortárs műkereskedelem, ahogy szerintem mennie kellene. Még mindig nem fogyaszt elég széles réteg. És még mindig őrültül vonz a jólét, de legalábbis a permanens anyagi biztonság. Néha pillanatokra kizökkenek a bénító létbizonytalanságból, sokan tudjuk, milyen romboló és nyomasztó, de ez édes kevés. Nem zárójelben mondom, amit 20 éve hangsúlyozok, és amihez tartom is magam: az áru, ami ez esetben a művészet, legalábbis az enyém, hiteles, autentikus, igaz, jó és kanonizált művészet. Zárójelben pedig azt mondom, nagyon bánt, ahogyan évtizedek óta a specifikus, csakis rám jellemző „marketing-hekkjeimet” szarművészek és nemművészek modellezik, és használják rosszul természetesen, pénzzel fizetve ki, és/vagy barterben, barátsággal zsarolva, nyomorúságra hivatkozva, könyörögve, esedezve, sok-sok mosolygással, hazugul, sajnos hiteltelenül. Nem mondok neveket, mert eszeveszettül elfáradtam reagálni a gusztustalan, butuska provokációkra, a valótlan, elmocskolódott ócska gegekre, és nem óhajtok keveredni a kopaszodó, püffedt fejű, szemüveges korpákkal. Máriám! Ha az van amit gondolok, és létezhet az, hogy a művészettől teljesen független, gusztustalan bizniszeket dagasztanak a művészet vörös palástja alatt, könyörgöm Istenhez, hogy a másik arcomat tartsam és a számat.
Ha már a fájdalomnál tartunk, az is nagyon rosszul esik, hogy a szakmám, ami kanonizált, nem tud eljutni a művészettörténet azon magyar vonatkozású állomásához, ahol a művészetnek nem csak értéke lehetséges, hanem ára is. Sajnálom, hogy pénzt keresni bűn ebben az országban, és popot csinálni szintén. Szegény Endy forog a sírjában a magyar felmenőivel egyetemben. Sajnálom és félelmet kelt bennem, ezért csinálom, amit rossz néven vesznek tőlem és... mondjuk blek frájdéjt tartok a galériámban. Próbálok ügyelni arra, hogy a szabadságomat is tartsam. Számolom az éveket, és számon tartom mióta nem ír szakmai lap a tevékenységemről két mondatnál többet, akkor sem, amikor arról kéne beszámolni, hogy a Manifesztán, a Manifeszta külföldi kurátorának döntése alapján és nem a kormány reprezentációjában, Magyarországot „képviseltem” Magyarországon élő művészként ismeretlenül, egyedül.
És most a művekről, nem mellesleg. A kiállítás meghatározó darabjai, a „madarak” sorozat. Ahogyan a divat, és ezen belül a státuszszimbólumok évről-évre új trendekkel állnak elő, úgy én is imádom ezt a játékot, és van kedvem megint egy új „kollekcióval” előállni, sőt igazából kettővel is. Évek óta vágyom „festeni”, ahogy akkor tettem, amikor még nem tanultam iskolákban közép és felsőfokon. Lájtos tudatmódosító szerek segítségével, aláástam a tudatom, a tanult tudásom alá, ahol még ösztönből, szabadon, vadul, bátran, megfelelési vágy nélkül és még ezer szempont figyelembe vétele nélkül használtam festéket és ecsetet. Nem volt könnyű. Félelmetes a szabadság és félelmetes a bizonytalanba ugrani 20 év bevált „vonalvezetés” után. Unom a koncepciókat kicsit, a fotó alapú képeket, unom a harcot, a politikát. Képeket akartam falakra. Ezért tovább csináltam, képeket a falakról, lakás dizájnokat alapul véve és régi, még a fotó előtti időkből, botanikai rajzokat festettem újra. Azt hiszem remekül sikerült ez a kísérlet, és azt hiszem új terep nyílt meg előttem.
A másik kiállított kollekciómról csak annyit, hogy feminista művészet. 20 éve foglalkozom a feminizmus problematikájával, de most annyian beszélnek helyettem, hogy csak lássuk a műveket.”