hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2017. november 24. péntek   08:09
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Nova Prospect: hamarosan friss EP, koncert a Leander Kills társaságában


  Az idén 10 éves Nova Prospect a még 2015-ben megjelent Szemben az óriás című nagylemeze után decemben 1-jén egy friss dalokat tartalmazó EP-vel jelentkezik. A zenekar néha popos beütésű, helyenként progresszív elemeket is tartalmazó, modern rockzenéjével mára stabil státuszt vívott ki magának a női frontemberrel kiálló underground zenekarok között.
  
  A Fényhozó című jubileumi kislemez címadó dala már áprilisban napvilágot látott egy szöveges videó kíséretében. Az EP koncepciója, hogy a Nova Prospect zenei spektrumának két végletét mutassa be, ennek megfelelően a Fényhozó a zenekar egyik legkeményebb, legmélyrehangoltabb dala, míg a legutóbb publikált Vigyázó a szellősebb hangszerelésű, melankolikus és epikus ellenpólus, mely utóbbival a 2018-as A Dal versenyre is neveztek.
  
  A digitális formátumban megjelenő EP-n a Fényhozón és Vigyázón kívül egy további vadonatúj dal, a Vigyázó remixe és a zenekar legelőször megjelent, Főnix c. dalának újrafelvett, 2017-es verziója kap majd helyet.
  
  
  Kiss József (gitár) a Vigyázó című dalról, valamint a 2018-as A Dal nevezésről:
  ´A Vigyázó című dalhoz is készült egy szöveges videó, melynek érdekes képi világának kiindulópontja a szöveg, amit Bálint (Schautek Bálint szövegíró/billentyű hangszerek) a kislányának születéséről írt, illetve arról, hogy azzal együtt, mennyire félti az ember a gyermekét a világtól, az óhatatlanul megtörténő negatív dolgok azért vannak, hogy tanuljon belőle, és hogy végeredményben jobb legyen. Innen jött az ötlet, hogy ne egy szimpla szöveges videó legyen, hanem a háttér legyen mondjuk egy gyerekszoba. Egy szolnoki kliprendező sráccal, Firkával dolgoztunk, aki Proving Ground Pictures néven dolgozik. Ő találta ki, hogy legyen egy egysnittes háttér, és mivel Gabi (Besnyő Gabriella-ének) civilben óvónéni, jött az ötlet, hogy legyen az egy óvodai csoportszoba. Firka eljött hozzánk Kecskemétre, becuccoltunk az óvodába, szétrobbantottuk az egyik csoportszobát, és egy snittben fel lett véve, ahogy végigmennek a helyiségen, Gabi is feltűnik a háttérben.
  
  Ezzel a dallal, illetve annak 3 percesre editált verziójával neveztünk a Dal 2018 versenyre is. Komoly kihívás volt, hogy a 3 perc 33 másodperces verzióból mit vágjunk ki, hogy megfeleljünk a műsor háromperces terjedelmi korlátainak. Ez egy lassabb dal, ami már a tempójánál fogva eleve hosszabb, ha klasszikus dalszerkezetben dolgozunk. Végül aztán sikerült úgy összevágni, hogy nem maradt ki belőle semmi olyan, amitől megborult volna a dal egysége.´
  
  Idén a Nova Prospect nyerte a Wacken Metal Battle hazai selejtezőjét, így ők képviselhették Magyarországot a németországi Wacken fesztiválon, ahol a 28 zenekaros nemzetközi mezőnyben 10. helyezést értek el, mintegy 5000 fős külföldi közönség és 28 fős nemzetközi zsűri előtt mutathatták meg magukat, magyar (!) nyelven.
  
  A zenekar 2016 őszén a Depresszió zenekar őszi turnéjának vendégeként járta körbe az ország klubjait, ebben az évben pedig a Leander Kills 8 állomásos lemezbemutató turnéjának vendégei.
  
  Idén még folytatódik a Leander Kills turné, a vidéki állomásokon november 24-én Szarvason, december 8-án Kazincbarcikán és december 16-án Szentesen lehet velük találkozni, de még idén újra eljutnak Szekszárdra is, ahol a tizedik Heten mint a gonoszok fesztiválon fesztivál keretein belül lépnek fel. Az igazi nagy durranás viszont a dupla Leander Kills lemezbemutató lesz a Barba Negrában november 30-án és december 1-jén, ahol mind a két nap játszanak, az első napon az ukrán, szintén női frontemberes Jinjerrel kiegészülve.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ossian    rompeprop    ladytron    arany album    karabély    butch vig    powerfest    dave groh    audioplanet    kukovecz gábor    the stone roses    a kétballábas banda    firkin    year of the goat    agalloch    no turning back    ági és a fiúk    golden globe    alan wilder    irie maffia rock trio    dr. house    geir westby    sylvester stallone    paul giamatti    időgép  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!