hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2017. november 21. kedd   07:52
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Egy angol New Yorkban - a Dave Holland Trio Budapesten
2017. december 4. MOMKult



  A világ legjobb jazzbőgőseinek egyike legújabb triójával Budapesten is megmutatja, hogyan lehet folyamatosan megújulni, meglepetést okozni, és mindig friss zenei hangzást alkotni úgy, hogy a közönség lehetőleg eufóriában távozzon a koncertről. Ebben társai lesznek: Obed Calvaire (dobok) és Kevin Eubanks (elektromos gitár). A legendás bőgős triójával december 4-én lép fel a MOMKultban a Get Closer Koncertek keretében.
  
  Bár négyévesen már ukulelézett, a nagybőgővel mindössze húsz évesen került be a jazz nemzetközi körforgásába minden idők egyik legjobb jazz bőgőse, az angol Dave Holland. Márpedig aki a 60-as években már ilyen fiatalon ott lehetett a londoni Ronnie’s Scott színpadán, az nem kerülhette el a jazz nagyágyúit. Joe Hendersont, Ben Webstert, Coleman Hawkinst is kísérte a híres angol jazz klubban, de hazai nagyságok mellett is szerepelt, így zenélt együtt John McLaughlinnal, vagy John Surmannel.
  Egészen addig, amíg egy európai turné során a Bill Evans Trio előzenekarában Miles Davis hallotta őt játszani. A koncert után Holland azt az üzenetet kapta, hogy Davis nem bánná, ha onnantól a zenekarában bőgőzne (Ron Carter helyén). Két hét múlva már New Yorkban volt és elkezdődött egy nagy ívű zenei karrier az Egyesült Államokban.
  
  Miles Davis épp ekkortájt kezdte ízlelgetni a fúziós zenét, így az ifjú Holland olyan lemezek fontos szereplője lett, mint az emblematikus In a Silent Way, vagy a Bitches Brew, illetve a Filles de Kilimanjaro. Közben kikacsintgatott más zenészek és zenei világuk felé, így Chick Corea oldalán is hamar feltűnik. Mielőtt szólókoncerteket és felvételeket készített, még lubickolhatott Stan Getz, Thelenious Monk, vagy Anthony Braxton zenekaraiban a 70-es években.
  A 80-as évekre érett be játéka annyira, hogy saját zenekart alapított, és innentől új korszak kezdődhetett. Ekkor élhette ki igazán újító és kísérletező kedvét, ami a mai napig nem hagyta el. Szereti, ha több generáció játszik együtt zenéiben, igyekszik tisztán, érthetően szólni a közönséghez, mégis olyan zenei felfedező utakra indul minden alkalommal, amik a hallgatókat is kirántják a komfort zónából. Legújabb triójába ennek megfelelően a fiatal dobost, Obed Calvaire-t hívta meg, a gitáros Kevin Eubanks pedig régi cimbora, ők ketten már a 80-as években is zenéltek együtt.
  
  A 35 éves Calvaire önéletrajza tele van jól csengő jazz zenészek nevével, mivel sokan választották őt dobosnak pop és jazz területről egyaránt. Csak néhány példa, akikkel együtt alkotott: Seal, Wynton Marsalis, Joshua Redman, Eddie Palmieri. Holland választása feltehetően azért is esett rá, mert a finom kíséretektől az erőteljes szólamokig mindent remekül és változatosan ad elő. Egy olyan trióban, ahol az egyik domináns hangszer az általában háttérbe szorított bőgő, a dobosnak különösen jól és érzékenyen kell reagálnia a kifinomult zenei párbeszédben.
  Kevin Eubanks az amerikai tévénézők tömegeinek Jay Leno Tonight Show-jából ismert, ahol 15 évig vitte a zenekart, mint zenei vezető. A hosszabb Hollywood-i kanyar előtt olyan zenészek oldalán futott be, mint Art Blakey, Slide Hampton, vagy Roy Haynes. Zenész családból származik, ahol a nagybácsitól kezdve az unokatestvérekig mindenki komolyan űzte a zenélést.
  
  Mindhárom úriember kísérletező típus, sokféle stílusban kiművelték magukat, így a trió - különösen a bőgő kiemelt szerepével - egy izgalmas egyensúlyt teremt a színpadon. A csöndesebb jazzes motívumoktól a rockos torzított gitárhangig sok minden megfér egymás mellett, és mivel három kitűnő zenész teszi ezt, egy örökké megújuló, a jazz történetet a tíz ujjában hordozó zenekarvezetővel, nemcsak a zenészek, a közönség is minden koncerten egy felfedező útra indul, ahol végül mindenki máshova jut el.
  
  „Minél többet utazom, annál inkább rájövök, hogy alapvetően mindenki ugyanolyan. A kultúránk különbözik, de az alapvető igazságok, amelyek mindenkit mozgatnak, ugyanazok. Ezek pedig a család, a szeretet, a nevelés, a vágy a valahova tartozásra és a vágy arra, hogy van remény.” - Dave Holland.
  
  DAVE HOLLAND TRIO featuring KEVIN EUBANKS és OBED CALVAIRE
  2017. december 4. 20.00 MOMkult
  Jegyek: 7800-, 9600-, 10.900- Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

MOM Kulturális Központ

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
A Flat Black új ütős kislemezzel jelentkezett, ez a Nothing To Some (feat. Corey Taylor)
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the slot    agatha christie    metrosection    our youth    social free face    ian astbury    metal dayz    drech mihály    reflected    jacked    jubileum    ingested    chimp spanner    jude law    demonlord    mission impossible ghost protocol    welicoruss    crest of darkness    ruszty lászló    mark jansen    1killembrace    the halo effect    black procession    enforcer    ben barnes  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!