hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2017. november 7. kedd   07:37
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Az Intergalactic Lovers lesz a My Baby előzenekara


  Durva belga-holland táncos estére számíthatunk november 14-én a Dürer Kertben: a sámánisztikus vodoo-blues-ot játszó My Baby előzenekara a szintén visszatérőnek számító Intergalactic Lovers lesz, akik lebegős, álomszerű zenéjükkel táncoltatnak meg bennünket.
  
  A belga Intergalactic Lovers minden értelemben úton van. A csapat hosszú utat tett meg elhagyva a romos, egykori gyárépületet, amely első két lemezük megjelenésekor bázisukként szolgált, azóta bejárták Európa szinte minden szegletét, sőt, azon is túl. A folyamatos úton levés pedig nagyban hozzájárult az új lemezükhöz.
  Új, Exhale című lemezük szeptemberben jelent meg, ami ütős electro-rock lüktetésével az Interpol, a The Cure vagy éppen a Yeah Yeah Yeahs vérvonalát követik. „Minden albumunkkal egy lépéssel tovább haladtunk, hiszen ahogy idősebb vagy fejlődsz és az is megváltoztat, ami a világban történik” – magyarázza Lara Chedraoui, a kvartett énekesnője. „Mi barátok vagyunk, család vagyunk, és minél messzebb utazol, arra inspirál, hogy különböző dolgokat is írj”.
  Az Exhale-t két angol stúdióban rögzítették – a leedsi The Chairworksben és a Worcestershire-i Vale Studios-ban – a felvételeket Gil Norton irányította (aki dolgozott már többek között a Foo Fighters-zel és a Pixies-zel is) és Ted Kensen masterelte. A zenekar új lemezét már Belgium egyik legsikeresebb fiatal zenekaraként jelentették meg, hozzánk pedig két évvel ezelőtti szuper koncertjük után térnek most vissza a My Baby előtt. És hogy tovább fokozzuk a jó híreket, november 14-én az Intergalactic Lovers kísérőzenekara, a Lee Anderson is velünk lesz, akik durván faragott, blues vezérelte folk dalaikkal olvasztják meg a szíveket.
  
  A My Baby tagjai a legősibb, ösztönös zenéből táplálkoznak, koncertjeik mint a törzsi szertartások, ahol egyfajta örvénylő extázisba ránt át a zene és a tánc élvezete. A zenekar most megjelent, Prehistoric Rhytm harmadik albumával pedig tényleg leástak a gyökerekig.
  A My Baby zenéjére leginkább a spirituális dallamok, a sámáni rituálék hipnotikus kísérő zenéje hatott, melyeknek a gyökerei több ezer éven keresztül nyomon követhetőek – ahogy a zenéé is. A Prehistoric Rhytm album megírása közben maga ez a nyomozás és a személyes elképzelések kerültek a középpontba. Ennek során a zenekar néhány olyan rituálét fedezhetett fel, melyek még ma is léteznek és jól tükrözik, hogy mennyi kulturális tevékenység öröklődött az ősi hagyományokból a kortárs kultúrára.
  A zenekar ennek hatására élő koncertjeit is új szinte emelte, hogy a fény, a látvány és a zene kombinációja életre keltse az albumot és egy törzsi ünnepséghez hasonló világot teremtsenek meg fellépéseiken, a törzsi szeánszukon pedig mi is extázisba kerülhetünk november 14-én, a Dürer Kertben.
  
  My Baby (NL), vendég: Intergalactic Lovers (BE), Lee Anderson (BE)
  Helyszín: Dürer Kert
  Időpont: 2017. november 14. 19:00
  Jegyárak: 2.500 / 3.000 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 steve´n´seagulls    mighty boosh    septicmen     the order of apollyon    paul anka    tűzzománc    nicolas cage    redneck zömbiez    love and other drugs    aetrigan    bródy jános    péterfy bori és a love band    josh duhamel    drew barrymore    biffy clyro    jazzanova    k3    doherty    cate blachett    csihar    anvision    kárpátia    dave groh    brooklyn decker    full of hate  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!