hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2017. november 2. csütörtök   04:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Terápia 3. évad
Zorán közreműködésével különleges videóklip készült a HBO sorozatának befejező évadához

  A november 13-án érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra a Terápia utolsó évada, amely nem csak abból a szempontból különleges, hogy lezárul Dargay András terapeuta története, hanem azért is, mert teljesen egyedi, exkluzív videóklip is készült hozzá a hazai zenei élet egyik legkiemelkedőbb alakjával, Zoránnal.
  
  A sorozat stílusához és hangulatához szövegben tökéletesen passzoló „Kinek mondjam el vétkeimet” című Friderika dalt Kovács Geri, az HBO kreatív producere és Balázs Ádám, a Mindenki című Oscar díjas rövidfilm zeneszerzőjének közös produkciójaként jött létre. Ahogy Balázs Ádám fogalmazott „az ötletgazda Kovács Geri volt, ô álmodta meg a dal és az előadó kettősét és ketten voltunk zenei producerei a dalnak. Zoránt én kerestem meg, és nagyon pontosan le is modelleztem a dalt az egyedi elképzelés szerint, sőt még az egyik legtehetségesebb vokális előadó barátunkat is megkértük, segítsen nekünk “eladni a dalt” és el is énekelte nekünk a demót. Nevet szándékosan nem mondok, de hatalmas emberségről tett bizonyosságot, hogy segített nekünk. Úgy érzem, sikerült egy nagyon szép dalból egy olyan feldolgozást készíteni, ami az előadónak, illetve a sorozatnak is egyaránt önazonos. Ez volt a legfontosabb szempont zenei producerként és hangszeres közreműködőként.”
  
  A szeptemberben rögzített dal felvétele nagyon jó hangulatban telt, a két producer bevallása szerint „álomszerű közös munka volt. Minden résztvevő, Zorán, Sipeki Zoli - aki fenomenális zenei érzékiséggel megáldott gitáros – és mi az első pillanattól egy hullámhosszon voltunk és úgy tudtunk együtt dolgozni, mintha 30 éve csak ezt tennénk.”
  
  A videóklip premierje a Terápia díszbemutatóján volt, ahol a meghívott vendégek elsőként, óriás vásznon láthatták az egyedi videót, amelyet óriási tapsvihar követett. És hogy miért is különleges ez a videó? Balázs Ádám szerint „ritka az, hogy egy sorozat évadjának legyen egy ikonikus előadótól hallható zenei leképezése. A videó egyben klippje egy egyedi, egyszeri feldolgozásnak, de a sorozat hangulatát, szereplőit, vizuális világát is megjeleníti. Egy olyan komplex “mood” videó, amilyenhez fogható még itthon tudomásom szerint nem készült”
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pribojszky mátyás    sacha baron cohen    ill nino    overdrive    diesel    sanctuary    born from pain    egri jános    alias    the smurfs movie    depresszió    myles kennedy    együtt az ég alatt    szemle    lo fi stereo    ektomorf    flotsam and jetsam    alexandra    mena suvari    kataklysm    vodku    swashbuckle    social network    hipno5e    kósza band  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!