beszámoló [fesztivál] 2017. október 9. hétfő 14:21
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloFemale Metal Voices 2017 (The Birthday Massacre, Sirenia, The Agonist, Xerosun, Antalgia) 2017. október 3, Dürer Kert
Érdekes, mennyire változik a kemény zene világa, mennyit változnak a trendek. Female Metal Voices címszó alatt futó turné alatt 10-15 évvel ezelőtt azt értenénk, hogy jobb/rosszabb Nightwish kópiák, áriázós énekes hölgyekkel ellátott szimfonikus metal csapatok adják egymásnak a színpadot. Ma, 2017-ben a fellépő frontcsajos bandák nagyobb része viszont inkább a durvább, hörgős-üvöltős vonalat képviselte. Ebből is látszik, hogy talán először az Arch Enemy által felfuttatott hörgős női énekes vonal mennyire népszerűvé vált, mi több, átvette az uralmat.
Ma a Dürer Kertben összesen 5 banda koncertjét tekinthettük meg, ami nem csak azért volt érdekes, mert egy kiadós, minifesztiválnak is beillő tömény metalzenei dózist kaptunk, hanem mert tulajdonképpen az összes csapat más-más műfajban alkot. Egyedül az kötötte össze őket, hogy mindegyik frontján egy hölgy szerepelt, összességében pedig minden látogatónak lehetősége volt egy kicsit tágítani a zenei horizontját.
Persze ennyi banda esetén garantált volt a viszonylag korai kezdés, a spanyol Antalgia-tól csak a legutolsó néhány számot sikerült elcsípni. Talán ők voltak leginkább azok ezen az estén, akiket a hagyományos Female Metal címkével illetni lehet. A dallamos, kissé gótikus stílusú, magas hangfekvésű énekkel ellátott heavy/power metal zenéjük túlságosan nem hozta lázba a közönséget, igaz, nem is voltak túl sokan ekkor még a teremben.
Énekesnőjüknek jó hangja van, ez különösen akkor tűnt fel, amikor ténylegesen énekelt, viszont amikor erőből próbált markáns dallamokat kifacsarni magából, az elég rosszul hangzott. Két lemezük jelent meg eddig, egy kicsit még mindig az útkeresés fázisában érzem őket, pontosabban a minden ízében profi teljesítményhez jobban kellene érezniük, mi áll jól nekik és mi nem.
Szolgálati közlemény: A Xerosun zenekar koncertjét az Írországi Kéményseprők Országos Szövetsége támogatta. Pontosabban hogy ez így van-e, azt nem tudom, mindenesetre a dublini gárda könyékig kormosan, fekete maszatos harci festékben pompázva állt fel a deszkákra. De nem csak a kéményseprők, hanem a gitárhúr-lobbi keze is betette ide a lábát... Hiszen mindkét gitáron 9-9 húrt számolhattunk össze.
Ennek megfelelően a zenéjük is morcosabb, technikásabb volt, itt-ott breakdown-okkal megspékelt melodikus death metalt hallhattunk. Énekesnőjük, a bájos Martyna Halas-Yeates egyaránt meggyőzően szolgáltatta a hörgős és a dallamos énektémákat.
Korrekt műsort láthattunk tőlük, egyedül a kiemelkedő, megjegyezhető számok hiányoznak és olykor eléggé témahalmozásnak tűnt, amit csináltak. Ha a következő lemezükön egy kicsit szálkátlanítani tudnak a stílusukon és sikerül megírni legalább 2-3 valóban fülbe ragadó számot, komolyabb elismertséget is arathatnak. A magyar közönségből mindenesetre sikerült kiváltaniuk az elismerő tapsot.
Megmondom őszintén, én elsősorban a The Agonist miatt jöttem ma. A csapat talán két éve járt itt utoljára, én viszont csak most láttam őket először élőben. Természetesen vannak, akik kizárólag csak az Alissa White-Gluz időszakra esküsznek, mások szerint a 2014-ben csatlakozott Vicky Psarakis óta sokkal letisztultabb, kiforrottabb a zenéjük. De azt senki sem tagadja, hogy a The Agonist egy kiváló koncertbanda.
Szerintem azzal a huszárvágással mindkét tábort le lehet nyugtatni, hogy mind Alissa, mind a The Agonist nagyon jól jött ki a cseréből. Alissa White-Gluz és az Arch Enemy kölcsönösen sikeresebbek, mint valaha, a The Agonist pedig zeneileg is tovább tudott lépni a következő szintre. És személy szerint is azt kell mondanom, a Vicky-vel készült dalok összességében még jobban is tetszenek. Mostanra már a második albumuk jött ki a görög gyökerekkel rendelkező énekesnővel, de élőben természetesen mindegyik érájukat megidézik.
Igazság szerint őket szerettem volna a legjobban főzenekarként látni ezen a turnén, így a lista közepén (még a Sirenia is utánuk kapott helyett) viszont aggódtam, hogy szinte csak beköszönni lesz idejük egy 20-30 perces játékidővel. Bár valóban nem tudtak teljes programot játszani a kanadaiak, összességében mégsem volt hiányérzetem. Pont annyi időt töltöttek a deszkákon, amit már elégségesnek lehetett tekinteni. A színpadi teljesítményük pedig ezúttal is önmagáért beszélt.
Rögön a legnagyobb kedvencemmel, a My Witness, Your Victim-mel kezdtek, aztán jött a többi koncertre való dal, mint a Panophobia, a The Villain, a The Hunt, vagy éppen A Necessary Evil, You´re Coming With Me, Thank You Pain, Gates Of Horn And Ivory című szerzemények. Vicky mikrofonja kissé halk volt, de nagyon jól odatette magát, a srácok pedig becsülettel aprítottak és köröztek a fejükkel. Az eddigi fellépőkhöz képest itt már igazán beindult az intenzív színpadi munka, a közönségben is kialakult egy circle pit. Később mindenképpen szeretném őket főzenekarként is megtekinteni.
A Sirenia aztán ismét a hagyományost hozta, az operás hatású, szimfonikus power metalt, amely műfaj talán már túl van népszerűsége csúcsán, a norvég csapat azonban mindig ott volt a fontos képviselők között. Igaz, énekesnők terén több változás volt náluk a kezdetek óta, ma épp a gyönyörű Emmanuelle Zoldan állt a mikrofon mögött.
A csapat meggyőző színpadi teljesítményt nyújtott, feltűnő módon azonban basszusgitáros nincs a soraikban, a basszus sávok csak lejátszóról mentek. De nem csak ez, hanem a szimfonikus, nagyzenekaros betétek sem élőben szólaltak meg. Jó, azt én sem várom, hogy egy komplett nagyzenekarral turnézzon a banda, de azt nagyon utálom, ha a rock/metal világában a zene ~50%-a nem élőben szólal meg. A futószalagon termelődő pop előadók esetében csak legyintek, de nagyon nem tetszik, ha az éppen ellenkezőjéről szóló műfajba kúsznak bele a lejátszóról megtámogatott tuningolások, meg a legújabb agyrém, a hologramos baromságok. A Sirenia élő kiállásához is sokat hozzátenne egy billentyűs, de különösképpen egy basszusgitáros. Nem tudom, miért ennyire megoldhatatlan ez náluk.
Ettől eltekintve semmi gond nem volt a Sirenia koncertjével. Jól szóltak, jól is játszottak, még a 2002-es első albumról is megidéztek egy dalt. Azért a gótikus andalgások mellett olykor-olykor Morten Veland hörgős éneke súlyosbította a hangzást, a közönség pedig nagy tetszéssel fogadta a hol gyorsabb, hol középtempósabb, hol balladának számító dalokat. Ahogy a The Agonist, úgy a Sirenia is jöhetne legközelebb főzenekari státuszban.
Bevallom, a The Birthday Massacre-ről – a néven túl – nem sokat tudtam. Őszintén szólva az amolyan nagyon gót, nagyon halálmadár, nagyon elektronikával kacérkodó bandákat nem igazán viselem, kissé méltatlankodtam is amiatt, miért ők szerepelnek a turné fő pozíciójában. Nagyobbat nem is tévedhettem volna! A The Birthday Massacre koncertje egyáltalán nem olyan volt, mint amire előzetesen számítottam volna, hanem egy nagyon is életvidám, kiválóan szóló, zeneileg is tökös produkciót láthattunk.
Talán az énekesnő, Chibi stílusa lehet esetleg riasztó egyeseknek. Első blikkre a 16 évesekhez illő, túlsminkelt gótika-mónika kinézet és a színpadon is infantilisan viselkedő kishölgy nem biztos, hogy bizalomgerjesztő a keményvonalas metal arcoknak, de tényleg csak az első pillanatig tart az ellenszenv. Hamar rájövünk ugyanis, hogy Chibi egy igazi energiabomba, és a tényleges infantilizmusa is inkább aranyos és szerethető, mintsem idegesítő. Ma például azzal szórakozott, hogy a közönség kezéből kapkodta ki a mobiltelefont, körbefilmezte a többieket a színpadon, szelfizett, majd – természetesen – visszaadta a készüléket az örömtől repeső rajongóknak. Máskor a színpadi ventilátorral terrorizálta a zenésztársakat és a nézőteret, később pedig egy ott készült fényképet vett át az egyik rajongótól. A kép később a gitáros, Rainbow húrjai között kötött ki.
Ezekből az apró nüanszokból már látható, hogy hihetetlenül jó hangulatot varázsolt a Dürer Kert nagytermébe a The Birthday Massacre. Eleinte a basszusgitárral voltak technikai gondok, de ezek megoldása után már kiváló megszólalással zúzott a színpadon a csapat, mindegyik tag nagy átéléssel nyűtte a hangszerét. A billentyűs Owen volt, hogy fel is térdelt a hangszerére és úgy püfölte.
Zeneileg sem tudok belekötni a műsorukba. Sűrű elektronikus effektekkel megtámogatott, de mégis súlyos és tombolós dalok sorakoztak a programban, egyáltalán nem amolyan merengős, nyálas unalombombákat hallhattunk. A modern metal durvább eszköztárából is sokat merítettek, Chibi pedig nem csak a dallamok, hanem olykor az üvöltések terén is jeleskedett. A srácok szintén a fekete lenyalt hajú, kihúzott szemű, tipikus darkos maskarák közül kerültek ki, amely kinézet szintén elég irritáló sokaknak, de ők is abszolút szimpatikusak voltak és a zenei felkészültségükről, valamint a tökösen megírt dalokról egyaránt képtelenség lesajnálóan nyilatkozni.
A Counterpane, Red Stars, Kill The Lights, One, All Of Nothing, Destroyer, Superstition, Lovers End, Under Your Spell, Games, Leaving Tonight, Pins And Needles, Broken, In The Dark, Endless, Blue dalokat játszották, vagyis igen alapos merítést tettek az életművükből. Volt némi csúszás is, szóval így éjfél felé már elég fáradtak voltak a legtöbben a nézőtéren, de mégis a teljes közönségen látszott, hogy nagyon élvezik a The Birthday Massacre koncertjét. El kell ismernem, a zenekar teljes mértékben bizonyította, hogy méltó volt a turné főzenekari pozíciójára.
Ez volt 2017-ben a Female Metal Voices, és bizony mindegyik zenekar esetében más-más hangokat hallottunk. Az Antalgia esetében hol lágy, hol erőteljesebb dallamokat, a Xerosun-nál kemény hörgéseket és dallamos éneket, a The Agonist ugyancsak ezt képviselte, némileg dallamosabb, befogadhatóbb zenével, a Sirenia az opera-metal zászlóvivője volt, a The Birthday Massacre pedig egy elsőrangú darkos, gótikus, modern metal produkciót szolgáltatott. Így hát mindenki megtalálhatta a szívéhez legközelebb álló műfajt.
Szinte mindegyik zenekar tagsága később ott bandázott, fotózkodott a pultoknál, szóval a rajongókkal is ápolták a kapcsolatot. Szimpatikus csapatokat vonultatott fel ez a turné, tulajdonképpen mindegyik megérdemelne egy-egy saját név alatt futó, főzenekari fellépést is itt nálunk.
14:21
