beszámoló [koncert] 2017. szeptember 28. csütörtök 13:54
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloWintersun, Whispered, Black Therapy 2017. szeptember 22, Barba Negra klub
Nem egy sűrű vendég a finn Wintersun zenekar, több tekintetben sem. Viszonylag ritkán fordulnak meg élő fellépéssel Magyarországon és még ennél is ritkábban fordul meg új lemez a rajongók lejátszójában. A 2003-as megalakulás óta mindössze 3 nagylemezzel rendelkeznek – a debütáló Wintersun album óriási siker lett és olyan kultikus státuszba helyezte a bandát (legyünk őszinték, ehhez Jari Mäenpää frontember Ensiferum-os előélete is kellett), amely azóta is tart.
A folytatás csak 2012-ben következett, a már sok-sok évvel azelőttre ígért Time album 1. részét végre kézhez kaphatták a rajongók. Bár nem mindenkinél váltotta be a hozzá fűzött reményeket (sokan szerintem valami földrengésszerű hatást vártak ennyi év után), de szerintem egy elsőrangú album lett, remekül megkomponált dalokkal. Aztán ismét sok esztendő elteltével nem a Time II-t (hohó, az ő munkatempójukat ismerve az még a kanyarban sincs...), hanem a Vivaldi által is megihletett négy évszak egy sajátos értelmezését adták ki, The Forest Seasons címmel idén júliusban. A monumentális, nem kevés szimfonikus jelleggel átitatott, már-már filmzenés Wintersun stílusjegyek természetesen ezúttal is jelen voltak. Az album maga szokás szerint igényes munka, de a terjengős, összetett dalszerkezetek inkább egy otthoni, odafigyelős hallgatásban adják meg magukat, mintsem egy élő koncerten. Szóval volt bennem némi félsz, hogy a Barba Negra színpadán mennyire fog működni a történetet.
A Wintersun-t láthattuk már itthon 2006-ban az Amon Amarth társaságában és a 2011-es Metalfest-en. Szóval élőben sem mondható, hogy túlzottan elkényeztetik a magyar rajongóikat, így lényegében kuriózumszámba ment a mai koncert.
Bár underground körökben tényleg egyfajta legendás státuszt ért el a banda, azért mégiscsak egy réteg műfajban mozognak ők, szóval nem kellett kirobbanó létszámot várni. De végül összességében szépen összejöttek az emberek a XI. kerületi klub termében.
Nem szoktam különösebben szót vesztegetni a merch cuccokra, de most nem tudom megkerülni. Azt most hadd ne kelljen ragozni, hogy a hanghordozók vásárlásának visszaszorulásával a zenekarok elsősorban a koncert- és merchandise bevételekre kénytelenek támaszkodni, ezt tudjuk. A pólókat, ruházatokat mindig meg szoktam nézegetni a koncerteken, hol mutatós, hol kevésbé izgalmas darabokkal várják az érdeklődőket. A Wintersun azonban most nagyot durrantott!
Egyrészt, a Havancsák Gyula közreműködésével készült The Forest Seasons album borítója már önmagában is nagyon látványos. Másrészt viszont ha már négy évszak, a csapat külön-külön pólókat nyomtatott mind a négy évszaknak, illő színvilágban és hangulatban, baromi látványosan. Nem csak hogy nagyon jól néztek ki, egy maximalista rajongót még akár a teljes kollekció összegyűjtésére is ösztönöznek, ami az 5-6000 Ft-os ár mellett azért nem rossz pénz. Ügyes, nagyon ügyes...!
A küzdőtéren eleinte persze még viszonylag kevesen ácsorogtak, talán a korai kezdésnek is köszönhető mindez. Elsőként az olasz Black Therapy vette birtokba a deszkákat, akik amolyan melodikus death metallal próbálták tűzbe hozni a közönséget. Nem lett volna rossz, ha a tűzbe hozást elsősorban saját magukon kezdik el, mert a feltűnő statikusság volt a leginkább zavaró a koncertjükben, különösképpen a frontember tekintetében. Giuseppe Di Giorgio énekes nem annyira tudott mit kezdeni magával a deszkákon, neki sokkal nagyobb átélést kellett volna produkálnia, mert a többi tag ilyen téren rendben volt. Az egysíkú hörgést is jó lett volna, ha tudja színezni valamivel, mert ez is egy kissé monotonná tette a számokat.
Amik egyébként egész élvezetesek voltak a maguk módján, kellemesen dallamos gitártémákkal, átélhető hangulattal. A közönségben is sokan nyilvánítottak tetszést, Giuseppe biztatására az ovációt és a villázásokat megkapták. Tényleg csak az hiányzott,, hogy egy kicsit jobban szikrázzon a csapat alatt a színpad, mert működik ez a hol Dark Tranquillity-t, hol Insomnium-ot idéző történet. Még csak 2 nagylemeze van a Black Therapy-nak, szóval nincsenek lekésve semmiről.
A Whispered következett, akik egészen figyelemre méltó kinézettel léptek a deszkákra. Talpig szamuráj ruhában, fehér, a vonásokat jellegzetesen túlhangsúlyozó csíkos japán arcfestéssel, marcona kiállással szállták meg a színpadot. Azt hihetnénk, egy japán bandáról van szó, akik népük tradícióját akarják metalzenei köntösben feldolgozni. De nem, mert a csapat Finnországban honos, csak egy jó imázst találtak maguknak és természetesen hangszeresen is tisztelegni akarnak az ősi Japánra jellemző zenei, népi világ előtt.
Zeneileg a heavy metal műfajban alkotnak, de nem annyira tradicionális, európai értelemben, mert a gitárfutamok és szólók is olykor bővelkednek a távol-keleti zenei motívumokban. Az üvöltős éneket olykor közös kórusok tarkítják, amibe a rajongók is be tudnak kapcsolódni.
Tulajdonképpen ígéretes az az elképzelés, amit a Whispered képvisel mind zenei, mind a koncepció terén, de valahogy nem tudott magával ragadni a produkciójuk. Egyrészt elég gyenge hangzást kaptak osztályrészül, a gitárok koszosan, kásásan és hangosan szóltak, nem engedték kihallani az aprólékosabb zenei részleteket. Másrészt maguk a számok is csak egy ideig voltak képesek lekötni, utána már inkább untam magam. Sokkal több figyelemfelkeltő momentum, magukkal ragadó megadallamok, változatosabban felépített nóták kellenének ahhoz, hogy a hallgató igazán belefeledkezzen a Whispered zenéjébe.
A koncepció telitalálat, a tagok is lelkesek, barátságosak voltak a színpadon (némelyik még a koncert után is kijött beszélgetni, fotózkodni a közönséggel), a zenébe is ügyesen behúzták itt-ott a távol-keleti hangzásokat, de ezt valahogy emlékezetesebben kellene tálalni. Nem kell átmenni folk metalba (nem is teszik a srácok), de el tudnék képzelni egy sokkal koncentráltabb, autentikusabbnak ható zenei világot tőlük, ahogy az Orphaned Land vagy Myrath teszi, persze a saját motívumaikkal.
A Wintersun-ra már jobban feltöltődött a küzdőtér, a közönség láthatóan nagyon várta Jari Mäenpää-ék színpadra lépését. Számomra meglepő volt, hogy a frontembert ezúttal gitár nélkül láthattuk. Úgy tűnik, kényelmesebb volt neki bevenni egy gitárost, pedig korábban mindig hathúrossal a nyakában károgta a szövegeket.
Így most a pakisztáni származású Asim Searah nyűtte a húrokat vállvetve a még továbbra is kölyökképű őstaggal, Teemu Mäntysaari-val, nagy élvezettel és látványos beleéléssel. Jari pedig fél lábbal a monitorokon állva hajolt a közönség felé, fanatizálva a rajongókat. Szemmel láthatóan mindenki jól érezte magát a színpadon, a basszusgitáros tag tűnt egyedül semmilyennek, aki egy helyben állva pengetett életunt fejjel, olykor a csorda vokálokba besegítve.
A koncerten természetesen terítékre került az új album négy nótájából három, de bebizonyosodott a sejtésem, hogy ezek a számok nem igazán élő produkcióra termettek. Vannak hangulatos, élvezetes szakaszok, de a túlburjánzó terjedelemmel és olykor le-leülő hangulattal nem tudják végig fenntartani a figyelmet és lelkesedést.
Bár nagyon rühellem a több nótából összegyúrt medley-k előadását, ebben a kivételes esetben viszont mégis jobban jártak volna, ha a Forest album négy nótájának legfontosabb motívumait egy tételbe sűrítették volna össze a koncerten.
Az Awaken From The Dark Slumber (Spring) dallal kezdődött az előadás, ami a fentiek miatt nem is igazán volt alkalmas bevezetőnek, a kettes Winter Madness az első albumról máris jobban beindította a közönséget. Ez, a soron következő energiabomba, a Beyond The Dark Sun és a magasztosan szimfonikus, a régi Ensiferum-ot idéző Death And The Healing triója adták a mai nap csúcspontját. Mindhárom a Wintersun albumon van persze.
Szerintem ha a rajongókat megkérdezik, számukra ezektől a daloktól Wintersun a Wintersun, ez a zenei világ a legélvezetesebb a banda tolmácsolásában. Bár itt is voltak 7-8 perc fölé kúszó szerzemények, mégis több volt a fogódzkodó, mint a The Forest Seasons nótáinak tekintetében. Persze az új album is minőségi munka, de lássuk be, élőben nem az új számok fognak fognak aratni.
A Time albumról bemutatkozott a Sons Of Winter And Stars, amely szintén egy igen méretes, több részletből álló szerzemény, de működött élőben is. A Loneliness (Winter) borongós hangulata és kellemes dallamos részei is jók voltak. Aztán visszakalandoztunk a debütalbumhoz a Starchild erejéig, majd jött az Eternal Darkness (Autumn) az új lemezről.
Na ez az a dal, ami viszont nagyon nem hiányzott volna a koncertről. A folyamatos szegelés, károgás tulajdonképpen egy nyers black metal nóta képét mutatja, amitől sokkal több történést várnék egy Wintersun szerzeményben, ráadásul majdnem negyed órán keresztül ez már több, mint sok. Az első két perc súlyos, a következő két perc unalmas, a következő két perc fárasztó, a következő két perctől pedig már idegesítő... Helyette bármi más nóta megtette volna az életműből, le is ült a hangulat.
Utolsóként a szintén 10 perc fölött járó Time nóta hangzott el, de ez már jobban feküdt minden jelenlévőnek. A Time album jobban megállja a helyét élőben, mint a The Forest Seasons. A rajongók igazából nem panaszkodhatnak, mert szép merítést tett az életművéből a csapat (igaz, kis híján 15 év alatt három nagylemez azért elég gyér teljesítmény), a fenti esetleges panaszkodásom ellenére én is élveztem a koncertet. De azt el kell ismernem, hogy a korábbi Wintersun fellépésekre nagyobb élvezettel tekintek vissza.
Jari egy szeretetre méltó figura, jól vitte a frontot, a rajongók imádták. A jelenlegi tagság is rutinosan játszik együtt. Viszont nagyon hiányoltam Kai Hahto-t a dobok mögül (ha jól láttam, a Stratovarius-os Rolf Pilve helyettesítette, de a dobemelvény mögött teljesen el volt rejtőzve), még a mai napig is élénken él az emlékezetemben, milyen eszméletlen húzással, erővel és precízséggel dobolt Hahto 2006-ban az Amon Amarth előtt, óriásit lendítve azon a koncerten. Nem tudni persze, mennyiben lett volna más élmény ez a koncert az ő tempóival, mert Rolf Pilve is korrekt teljesítményt nyújtott, de a lenyűgözési faktor most hiányzott.
Örülök, hogy ellátogatott hozzánk ma a Wintersun és végre ismét élőben hallhattuk a nótáikat. Bízom benne, hogy Jari-ék most már végre felpörgetik a tempót és a következő nagylemezre, lemezbemutató bulira nem kell ennyi évet várnunk.
13:54
