szerző: MorelloMoby Dick, 6Test, Wall Of Sleep, Casketgarden 2004 május 22, Petőfi Csarnok
A soproni illetőségű Moby Dick-ről nem sokan tudják, hogy ők voltak hazánkban az első igazán jelentős metal zenekar, a többiek (Pokolgép, Ossian, stb.) csak évekkel később jöttek létre. Az 1980-as megalakuláshoz képest meglehetősen későn, 1990-ben jött csak ki az első Moby Dick album Ugass kutya! címen. Bár e korai számok szövegi részei még eléggé kidolgozatlannak hatottak, de zeneileg hűen reprezentálta a lemez a banda zenei irányvonalát, felfogását. 1991-ben a Kegyetlen évek album viszont iszonyúan megdörrent, a legtöbben ezt tartják az egyik legjobb magyar thrash albumnak, sőt néhányan egyfajta magyar Reign in blood”-nak tekintik. Az iszonyú gyors, agresszív témák pillanatok alatt tűzbe hozzák az egyszeri hallgatót. És ha már a Slayer Reign in blood-jánál tartottunk, akkor a párhuzam továbbra is fennáll, hiszen míg az amerikai thrash legenda következő albuma a South of heaven jelentősen belassult, egyúttal vészjóslóbbá, gonoszabbá vált, addig a Moby Dick 1992-es lemeze, a Körhinta is ilyenfajta hangulatot áraszt. És minkét esetben (South of heaven és Körhinta) a címadó dalok az általam hallott legsötétebb hangulatú, legalattomosabb számok közé tartoznak. A Fejfa helyett album szintén vérbeli Moby Dick, az eszeveszett őrlésektől a lassabb, súlyosabb témákig minden addigi hatás feltűnik. Még ugyanebben az évben, 1994-ben kijött a Memento lemez, amely a legkorábbi, első nagylemez előtti számokat gyűjtötte csokorba. Némelyek már az Ugass Kutyán is szerepeltek (III. Világháború előtt, Keresztes vitéz), de a többit legfeljebb csak koncerteken lehetett eddig hallani, még az olyan klasszikusokat is, mint a Prometheus vagy a Pokolrock. 1996-ban jött ki a banda talán legkiforrottabb albuma, az Indul A Boksz. Szövegileg talán ez a lemez testesíti meg igazán a Moby Dick-et. A Politikus, Zsibbad az agyam, Tiltakozz, Na mi van, megannyi sötét, kegyetlen, antiszociális világképet lefestő nóta. Azonban az ezt követő időszak nem szűkölködött problémákban, konfliktusokban. Mindez a zenekar feloszlásához vezetett. Előtte még kiadtak egy lemezt Tisztítótűz néven, és egy Best Of-ot, de a Tisztítótüzet a zenekarral egyetemben végül mindenki gyenge próbálkozásnak minősítette.
Azonban a 2000-es évek elején, a nagy thrash legendák (Death Angel, Exodus, Testament) újjászületése idején a soproni fiúk is megérezték az idő szelét, hogy bizony itt rájuk is szükség van. És a magyar metal színtér nagy örömére az újjáalakulás mellett döntöttek, még nagyobb örömére pedig új, minden eddiginél erősebb albumot ígértek be. Schmiedl Tamás (ének, gitár), Mentes Norbert (gitár), Göbl Gábor (basszusgitár), Hoffer Péter (dob) ismét munkába álltak. És munkájuk eredménye valóban minden képzeletet felülmúlt, az új Golgota lemez egyértelműen a legjobb Moby Dick albumok közé küzdötte fel magát. Bomba hangzás, remek dalok, tipikus Moby Dick-es szövegek, más azt hiszem nem is kell. És ennek a nagyszerű lemeznek a bemutatójára került sor május 22-én a Petőfi Csarnokban.
2003. december 27-én a PeCsában megrendezett Metal Karácsony során már fellépett a Moby Dick az új albummal. Ezután a zenekar a Total Hard fesztivál keretében eddig a vidéket járta, ahol a legnevesebb magyar rock- és metal bandákkal karöltve felejthetetlen pillanatokat okoztak. De úgy tűnik, Budapest most ismét szigonyvégre kapta a Fehér Bálnát. A turné tehát ugyanoda ért vissza, ahonnan elkezdődött, most ismét a Petőfi Csarnokban gyűltek össze a bálnavadászok”.
A kapunyitás meglehetősen sokat késett, de amikor odaértem a PeCsához, igencsak elhűlve tapasztaltam, hogy milyen kevesen várakoznak bejutásra. Azért reméltem, hogy a java majd később érkezik meg. De tényleg rossz volt látni, hogy mikor más koncerteken tömve vannak a padok és a pultnál is sokszor hosszú percekig kell sorban állni, most csak mindössze néhány alak kóvályog a folyosón.
Az első fellépő a mosonmagyaróvári Casketgarden volt. Kissé csodálkoztam, mert őket szerintem nem nyitóbandának, hanem a főzenekar előtti bemelegítéshez” kellett volna választani. Nyilván azért történt mindez így, mert a banda aznap még Esztergomban is koncertet adott, tehát emiatt itt időben be kellett fejezniük. Hosszabb hangolást követően, minden átmenet nélkül reszelni kezdett a magukat némi gúnnyal Rasmus-ként bekonferáló Casketgarden. A thrash/death-ben utazó, At The Gates utánérzésű banda óriási reménység, This Corroded Soul Of Mine című debütáló albumuk csak úgy duzzad az energiától. Ez az este azonban nem az övék volt. A botrányosan kevés jelenlévő mindössze csak az első sort töltötte fel, közvetlenül a kordon előtt, a többiek hátrébb, egy kiépített lelátón helyezkedtek el, vagy a folyosón ücsörögtek. A srácokon látszott, hogy rendkívül zavarja őket a minimális közönség, érződött a feszültség az előadásukon. Cseh István énekes is sokszor zavartan, céltalanul bolyongott a színpadon. Pedig én már láttam egy-két Casketgarden koncertet, ahol minden esetben a nap egyik csúcspontja volt a zenekar (még akkor is, ha nem ők voltak a főbanda), iszonyú jó hangulatot, pörgést, zúzást biztosítottak, és szemmel láthatóan nem volt olyan, akit ne hozott volna lázba a zenéjük. De a mai gyér közönség és lapos hangulat nem járult hozzá, hogy a Casketgarden igazán megmutathassa, hogy mit tud, így teljes mértékben megértem a fiúk nyomott hangulatát. Azért tisztességesen végignyomták a programot, saját számaik mellett egy Carcass-feldolgozást is eljátszottak. A búcsúzásnál azonban kár volt az aki jelen volt annak köszönjük, aki nem, az b*a meg” kijelentésért. Én mindenképpen javaslom, hogy érdemes még egy esélyt adni a Casketgarden-nek, mint már említettem, ebben a csapatban ennél százszor több rejtőzik.
A szélsebes thrash metal után érdekes módon átzuhantunk a másik végletbe, érkezett a doom hazai nagyágyúja, a Wall Of Sleep. Sajnos őket sem kísérte sokkal nagyobb érdeklődés. Azonban látszott, hogy a zenekar célja egyrészt (természetesen) a jelenlévők igényeinek kiszolgálása, másrészt viszont érződött az előadásukon, hogy ha a közönség nagyobb része nincs is jelen, akkor legalább az önmaguk számára, a saját szórakoztatásukra is zenéljenek. És ez szerintem jó dolog. Ők nem azzal foglalkoztak, hogy mennyien vannak jelen, hanem teljes átéléssel örömzenéltek”. Ez a beleélés leginkább Füleki Sándor gitároson látszott, öröm volt nézni ahogy (szokásához híven) grimaszolva, csukott szemmel szolgáltatta a súlyosabbnál súlyosabb témákat. Holdampf Gábor jellegzetes énekét is jól ki lehetett venni. Én magam nem vagyok a doom műfaj kimondott rajongója, mert bár elismerem ami minőségi és igényes (a Wall Of Sleep mindenképpen ide tartozik), de egy idő múlva már unni kezdem a vontatott, lassú témákat (egyéni vélemény!). A Wall Of Sleep viszont pontosan megérezte, hogy hol van ez a határ, pont a megfelelő időben fejezték be az előadásukat. Azt hiszem, mindenképp elismerés illeti a csapatot, mert bár hangulatilag nem voltak előnyösek a körülmények, a feladatukat kiválóan oldották meg. Pár nappal a koncert után meg is hallgattam a banda hanghordozóját (Slow But Not Dead), és meg kell mondjam, hogy megnyerte a tetszésemet. Én magam azért nem fogom ronggyá hallgatni, de akik a minőségi doom zenéért lelkesednek, azok egész biztosan. Egy próbát mindenképpen megér.
A 6Test nevű formációról még soha életemben nem hallottam, mikor a neten próbáltam utánakeresni, akkor sem lettem okosabb. Így hát kíváncsi várakozással tekintettem a koncertjük elé. Ám amikor megláttam, hogy valami szkreccselő berendezést is elhelyeznek, rögtön rossz érzés fogott el, és jobbnak láttam a folyosóra menekülni. Szemmel láthatóan a jelenlévők egy része is így tett. A bátrabbak és a reménykedők azért még tartották bent a frontot, hogy vajon mi fog ebből kikerekedni, ám amikor nekikezdett a banda, és bebizonyosodott a sejtés, hogy itt valami nu-metal őrjöngés van készülőben, akkor a többség is inkább az ajtókat vette célba. Máig nem értem, hogy egy ilyen rendezvényre miért volt jó egy nu-metal előbandát berakni, ráadásul közvetlenül a Moby Dick elé!? Abszolút kilógtak a sorból, és ezt a kevés jelenlévő egyöntetű nemtetszése is igazolta. A Limp Bizkit előtt lehet, hogy egy jó koncertet adtak volna, de itt borítékolva volt a végeredmény.
Abbéli várakozásom, hogy a Moby Dick-re már feltöltődik a terem, ábrándnak bizonyult, mert sajnos itt sem volt több erős félháznál. Elég szomorú, hogy egy ilyen alapbanda, egy ilyen remek lemez bemutatója, Budapesten csak egy fél Petőfi Csarnokot tölt meg. Na de térjünk vissza a küzdőtérre”. Mert ahogy felzúgott az intro, ahogy megjelent a banda, és ahogy belekezdtek az új album nyitódalába Te vagy a kezdet, úgy máris küzdőtérré változott az addig békés nézőtér. Most is iszonyú energia feszült a bandában, mint mindig, ahányszor csak láttam őket eddig. És ha már az energiáknál tartunk, akkor következett a legenergiadúsabb vérbeli thrash nóta, a Mennyből az angyal. Na ez már tényleg feltámasztotta volna a holtakat is (akármilyen sötét a holtak lelke, ha már itt tartunk). Érdemes pár szót ejteni a színpadképről és a fénytechnikáról, ugyanis a Moby Dick-ről lévén szó, ezek mindig fontos szerepet játszottak. A háttér a Golgota lemezborítója, a keresztre feszített Krisztus képe volt, előtte helyezkedett el egy igen magas emelvényen Hofi a dobokkal. Így a látvány azt sugallta, mintha ő lett volna keresztre feszítve. A fénytechnikák szintén eszméletlen látványosak voltak, ezt fölösleges is tovább ragozni, tekintsétek csak meg fotó galériánkat!
A Golgota album természetesen főszerepet játszott, terítékre kerültek még a Romlás virága, a Még ebben a testben, a Hamis törvény jele, a Kánaán, és az Ámen című dalok. Utóbbi klipjének a sugárzását a napokban betiltotta az ORTT. Ezt a döntést inkább nem minősíteném, érdekes módon a vértől és agydarabkáktól fröcsögő akciófilmeket, a Mónika Showt, meg a Való Világot nem tiltották be, ehhhh Ráadásul ez a klip még csak az enyhébb verzió volt. Aki kíváncsi rá, annak a banda letölthetővé tette a videót a www.moby-dick.hu honlapján.
Hofi egyébként egy dobszólóval is megörvendeztetett minket, amiben az volt a különleges, hogy nemcsak ő, hanem a tanítványai is közreműködtek, akik szintén felsorakoztak a színpadon egy-egy dobbal, és püfölték amit kellett. A srácok egyébként a Golgota lemezen is hallatják a hangjukat (pontosabban a dobjaik hangját), az album legvégén lévő rejtett részben is őket hallhatjuk. A féktelen dobolásból végül a Kánaán intro-ja kerekedett ki, végigzúzták ezt a számot is, az elmaradhatatlan az a mocskos pénz beszél” énekeltetéssel megfűszerezve. Smici egyébként nem vitte túlzásba az észosztást, a számokat néhány rövid mondattal, ill. Pokolgépes stílusban az első sorokat szavalva konferálta be, és már bele is csaptak a húrokba. Szóval a zenéé volt a főszerep, nem húzták az időt különféle mondókákkal. Igazi Best of-ot nyomott a Moby Dick, a régi klasszikusok közül előkerültek még olyan dalok, mint a Köszönöm jól vagyok, A politikus, Zsibbad az agyam, Na mi van, Utolsó kenet, Fejfa helyett, Beteg a föld, Kiképzés, Körhinta, Good bye.
Mentes Norbert ezúttal tőle szokatlan aktivitással járkált fel-alá a színpadon, buzdította a népet, énekelte a refréneket. Göbl Gábor is nagyon hiperaktív volt, de ez tőle nem szokatlan. Viszont nagyon szimpatikus volt az a megnyilvánulása, amikor a Fejfa helyett szám után a refrénre utalva belesuttogta a mikrofonba, hogy Magyarországon ne lángoljanak a templomok.
A srácok egy ráadásra természetesen még visszajöttek, hogy ugassunk egyet a kutyákkal, valamint a Gazember és a Keresztes vitéz nélkül sem végződhetett egyetlen Fehér Bálna koncert sem. A srácok igazán kitettek magukért, jó sokat játszottak, munkásságuk legjobb dalait elnyomták, a hangulat remek volt. A budapesti thrasher társadalom meg szégyellheti magát, mert nem hiszem el, hogy a fővárosban csak ennyi embert érdekel egy olyan thrash legenda fellépése, mint a Moby Dick.