Federico Fellini kultikus alkotása Marcello Mastroianni és Anita Ekberg felejthetetlen alakításával rövid időre visszatér a mozikba. A digitálisan restaurált filmklasszikust Budapesten kizárólag a Puskin Moziban vetítik, ahol premier előtt már augusztus 31-től látható, majd szeptember 7-től országszerte számos további filmszínház műsorra tűzi.
Az epizódszerű történetekből összeálló, erősen társadalomkritikus film főhőse Marcello (Marcello Mastroianni), aki valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ám végül egy harmadrangú bulvárlapnál kötött ki, és a fényűző, cinikus társasági élet ismert figurája lett. Noha a hamis csillogású filmipar sztárjainak orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas és kegyetlen „szertartásain” egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát.
Nehéz ma elképzelni, hogy Fellini egyik legismertebb filmje a bemutatása idején mekkora botrányt kavart Olaszországban. A pápa nyilvánosan elítélte és obszcénnek titulálta a filmet, a Vatikán a betiltását követelte éppúgy, mint a polgári sajtó. Mindez az erőteljes társadalomkritikának köszönhető, amely áthatja a film minden kockáját: Az édes élet leleplezi a modern világ dekadenciáját, a sztárok és a médiaszereplők hatalmát, akik pár perc képernyőn töltött idő után ismertebbek az igazi művészeknél és értelmiségieknél.
A feldúlt hangú kritikák ellenére - vagy éppen azért - a film óriási sikert aratott, mérföldkő lett Fellini életműve alakulásában és egyúttal a modern európai filmművészetben is. Cannes-ban megkapta a Legjobb filmnek járó Arany Pálmát, később a Legjobb jelmez és díszlet Oscar-díját és világszerte kasszasiker lett, megdöntve az Elfújta a szél évtizedes nézettségi rekordját. Talán ez volt az első alkalom – Charlie Chaplint leszámítva – hogy egy rendezőből szupersztár válhatott. Az édes élet fogalommá vált: a szépség, a szerelem, az elzüllés, a bomlás szimbólumává. Az olasz paparazzi kifejezés például a film egyik szereplője, egy Paparazzo nevű fotós megjelenése óta használatos, a jelenet pedig, amikor Anita Ekberg a Trevi kútban pancsol, a mai napig a filmtörténet egyik legikonikusabb képévé vált. “A La Dolce Vita sokkal több, mint egy művészeti alkotás – valódi filmtörténeti mérföldkő, mely az olasz és európai társadalom legjelentősebb változásait ábrázolja.”- írta Peter Bondanella, az Olasz mozi története c. könyv szerzője. Az, hogy Fellini rátalált a hagyományos történetmeséléshez képest egy lazább, epizódszerű építkezésre, és dramaturgiája fő eszköze nem a lineáris történetvezetés, hanem az epizódok egymáshoz kapcsolása, a film „komponálása” lett, felszabadító erővel bírt sok más filmesre, a korszerű filmnyelvre magára is.
04:29
