szerző: morzsaLámák tánca - Tibeti buddhista szerzetesek tradicionális táncbemutatója 2004 június 15, 19 óra, Almássy téri szabadidő Központ 2004 június 16, 19 óra, Veszprém Egyetemi Aula Belépő elővételben 1500 Ft, helyszínen 2000 Ft
Csham Még sohasem volt látható Magyarországon a tibeti buddhisták tradicionális vallási tánca, a csham. Az ősi koreográfiával, különleges maszkokban, eredeti hangszereken, színes öltözékben előadott látványos, rituális táncot csak beavatott táncosok ismerik, végezhetik. Ők leggyakrabban a Himalája nehezen megközelíthető kolostoraiban élő lámák, szerzetesek, akik évszázadokon keresztül háborítatlanul adhatták tovább felhalmozott tudásukat generációról generációra, többek között a csham tánc ismeretét is. Tibet kínai megszállása óta a kolostorok védettsége megszűnt, s mára a Nyugat felelőssége is, mennyit tudunk megőrizni és frissen tartani a tibeti világ kultúrkincseiből.
A lámatáncosok A hazánkba érkező tizenöt lámatáncos az indiai Szikkim tartományban lévő Rumtekből származik. Szerzetesi életük során külön képzésben részesültek a lámatáncok elsajátításával kapcsolatban, amely hozzátartozik spirituális gyakorlatukhoz. Fellépésükhöz gazdagon díszített brokát palástokat és igéző maszkokat öltenek magukra. Az öltözékük színe, álarcaik és mozgásuk buddhista szimbolikával bír.
A buddhizmus előtt A csham tánc gyökerei Tibetben, még a buddhizmus megjelenése előtti időkből, a sámánista bön hagyományokból fakadnak. Régen, amikor egy tibeti király trónra került, táncot kellett bemutatnia, hogy megmutassa, van elég ereje a kozmikus és társadalmi rend fenntartásához. Más bön táncok a természeti ünnepekhez, a téli-nyári napfordulókhoz, démonok és szellemek kiengeszteléséhez kapcsolódtak.
Az összeolvadás Ezeket az ősi hagyományokat olvasztotta magába a Tibetben elterjedő tantrikus buddhizmus, így fejlődhetett ki egy különleges vallási rituálé. A szertartás hagyománya visszavezethető az 1. Karmapa Düszum Tyenpáig (1110-1193), tőle pedig közvetlenül a történelmi Buddháig.
A csham tánc váza ősi szövegeken alapul, amelyek az évszázadok során szinte alig változtak, nagyon ritka, hogy új koreográfiával próbálkoznának. A táncelőadások mindig bizonyos ünnepekhez kötődnek, például a különböző buddhista átadási vonalakhoz tartozó szerzetesek nyár közepén rituális tánccal ünneplik Padmaszambhava születésnapját, de újévkor és más fontos dátumokon is előkerülnek a táncmaszkok.
Háttér A lámatáncok egy-egy buddha kifejeződési formáihoz szólnak, például Buddha tanításainak védelmezőihez. Ezek a formák a minden lény javára történő megvilágosodott tevékenységet fejezik ki, és eltávolítják az akadályokat. Mindegyik maszknak, palástnak és mozdulatnak mély, szimbolikus jelentése van. A táncokat hagyományos tibeti zenével és rituális énekekkel kísérik. A lámatáncok megmutatják nekünk a tudatunkban rejlő erőt és lehetőséget, látványuk tudatunk legmélyebb szintjeire hat. Az átadások szerint ezek a táncok jó benyomásokat halmoznak fel bennünk.
Előkészületek A koreográfiát a táncot megelőző napokban a szövegek alapján hosszasan tanulmányozzák, hogy a legpontosabban mutathassák be a hagyományokat. A lámák azokon a buddha kifejeződési formákon meditálnak, amiket majd megjelenítenek, tartózkodnak bizonyos ételek fogyasztásától, hogy kellően felkészüljenek, megtisztuljanak. A tánc tradicionális helyszíne a kolostor udvara volt, ahol a falvak népe is tiszteletét teszi. A táncot a vadzsra mester felügyeli, mantráival, meditációval megteremti az erőteret, amelyben a rituálé zavartalanul folyhat. A hegyekben igen szeszélyes időjárást az időjárás varázsló próbálja kontrollálni, hiszen esőnap nincs. A tánc technikai és koreográfiai részéért a cshampön, a táncmester felelős, aki a tánchagyományok beavatott ismerője. A zenét a szerzetesek szolgáltatják, akik a mindennapos buddhista szertartások során is használt hangszereiken játszanak. Ilyen a dungcshen, azaz a hosszútrombita, az oboára hasonlító gyaling, a kagylókürt, különböző dobok és cintányérok.
A rítus A táncosok óriási maszkokat viselnek, ezek készülhetnek, fából, agyagból vagy papírmaséból. A maszkok az emberi fejnél jóval nagyobbak, ezért a táncosok gyakran az álarc orr, vagy szájnyílásán látnak csak ki. A maszkok felszentelt tárgyak, a régebbi darabokat nagy tisztelet övezi, az év többi részében az oltárt díszítik.
A táncosok ruhája brokátból vagy selyemből készül, amit a szerzetesi ruha fölött viselnek. Leggyakrabban egy széles ujjú köpönyegből és egy poncsószerű felsőrészből áll. A ruhát csontból, fémlemezből vagy fából készült melldísszel egészítik ki, amelynek közepén az adott buddhaforma hívószótagja található.
A különböző lényeket képviselő táncosok, a szerepüknek megfelelő tárgyakat tartanak a kezükben. Jáma - a halál ura - egy múmiát formázó botot tart a kezében, míg a védelmezőket megszemélyesítők kardokkal, bárdokkal, emberi koponyacsészékkel vonulnak fel. Ezek az erőteljes, vad szimbólumok nem a közönség megfélemlítését, hanem a negatív energiák távoltartását, és a jelenlévők fejlődését szolgálják.
A tánc során betöltött szerep nem a tánctudáson vagy a fizikai erőnléten múlik, hanem a szerzetes tudásán, rangján, életkorán. Általában a magas rangú lámák a főbb megvilágosodott lényeket és a fekete kalapos tantrikus mesterek vezetőit jelenítik meg. A kíséretüket pedig az átlagosan képzett szerzetesek alakítják, míg a legfiatalabb tanoncok a hagyományok szerint csontvázaknak öltöznek be.
A szervezők Hazánkban az eseményt a Tibet-Európa Közhasznú Alapítvány (TEKA) szervezi, amelynek kulturális alapítványként célkitűzései között szerepel a tibeti kultúra megismertetése a nyugati társadalmakkal. A lámák két helyszínen lépnek fel az országban, 2004 júniusában. Budapesten és Veszprémben lesz látható a mintegy másfél órás előadás. A rendezvény fő támogatója a Sherpa.