hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2017. augusztus 25. péntek   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Parkban zárja 25 éves turnéját a Quimby


  A Quimby 25 éves turnéjára teszi fel a koronát szeptember 2-án a Budapest Parkban, ahol ismét megidézik a Micsodaország univerzumát és egy szédítő koncerttel babonázzák meg ezúttal is a közönséget.
  
  A Quimby az elmúlt negyedszázad alatt megkerülhetetlen szereplője lett a hazai zenei életnek, folyton változó és színes életművükkel mára az egyik elsőszámú koncertzenekar lettek. A zenekar tavaly ünnepelte 25. születésnapját, a nosztalgiázás helyett azonban a tavalyi év az alkotás éve is volt: egy sereg új klippel körítve megszületett legújabb albumuk, a Jónás Jelenései és megalkották a Micsodaországot is, a zenekar grandiózus összművészeti születésnapi koncertjét az Arénában. A két és fél órás varázslatot végül bedobozolták és DVD-n elérhetővé tették, de mégsem zárták örökre rá a lakatot: idén minden koncert egy kicsit Micsodaországgá változott, csodás látványvilággal és vendégzenészekkel.
  
  Most erre a turnéra teszik fel a koronát és intenek búcsút a nyárnak a főváros állandó fesztiválhelyszínén a Budapest Parkban. És hogy mi lesz itt szeptember 2-án? Régóta követelt kedvenc dalok, kócos kis romantika, zsinóron húzott szívek, forradalom és ördöngös rock and roll varázslatos látványvilággal és vendégzenészekkel. Előttük az Óriás és a Muzsik és Volkova teszi bele a lábakba a táncot.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the new black    európai unió    sunnata    bathory    roots of death    minority sound    pecsa    jaffa    3 inches of blood    kvaen    martin lawrence    arkhorrl    faster    abbie cornish    harm´s way    animals    jaffa    hordes of chaos    joey jordison    feltbeats    animations    black-out kowa    saint deamon    tom cruise    black sabbath  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!