film [filmszemle] 2004. június 10. csütörtök 15:13
nincsen hozzászólás
szerző: imetaHarry Potter és az azkabani fogoly (Harry Potter and the Prisoner of Azkaban) Hazai bemutató: 2004. június 10.
Teltházas mozitermek, mega-pattogatott kukoricával egyensúlyozó szülők, izgatott gyereksereg. A Harry Potter harmadik részének díszbemutatóján talán egy szabad szék sem maradt. Úgy tűnik, minden egyes új epizód után egyre többen kíváncsiak az ifjú varázslótanonc kalandjaira.
Bár nem tartom magam Harry-rajongónak (még nem olvastam egy kötetet sem) az előző két részt becsülettel megnéztem, ha másért nem is, a nagy felhajtás miatt. Maradandó Potter őrületet ugyan nem okoztak bennem, de élveztem őket, mint egy jól eltalált gyerek-felnőtt mesét, amolyan régimódi Agatha Christie-s nyomozósdival tálalva. (ebben a műfajban azonban nem biztos, hogy a néző másodszor is végigizgulja ugyanazt a nyomozást)
Mivel nem ismertem a Harry Potter és az azkabani fogoly történetét, elképzelésem sem volt, milyen bajba fog most keveredni főhősünk. Bő egy óra után azonban az az érzésem támadt, ez nem az a Harry Potter, akit megismertünk, sőt, semmi sem olyan, mint eddig.
A történetről nem is írnék sokat, úgyis tudjuk, hogy van ez az azkabani fogoly, aki félőrülten vicsorog a wanted felirat alatt, és meg akarja ölni Pottert. Aki olvasta a könyvet, úgyis tudja, mire számítson, aki pedig nem, annak meghagynám a meglepetéseket. Meglepetések ugyanis bőven érik az embert film közben.
Mindazon túl, hogy a gyerekek, hát igen, nőnek, növögetnek, Harry (Daniel Radcliffe) lassan túlnyúlik a vásznon, sokkal több részletet és külső helyszínt ismerhetünk meg, mint eddig. Látszik, hogy a filmre szánt költségek az egekig ugrottak, az előző részek visszafogottabb látványvilágához képest most ezernyi apróságban gyönyörködhetünk. Több szellem, több izgő-mozgó festmény, több trükk és még több eső. Olyannyira varázslatos, mégis ízig vérig angol környezetet sikerült létrehozni, hogy nyugodt szívvel elhihetjük: Roxfort valóban létezik. A film talán legmegkapóbb jelenete, mikor Harry egy griff és ló keverék, óriás madáron (tudom, furcsán hangzik) végigrepül az iskola, majd a környező tavak felett.
A készítők nem sokat törődtek az előzmények, vagy a szereplők bemutatásával. Pontosabban a mindenki készült Potterből- elv alapján egyetlen szóval sem segítik a feledékeny nézőt, a ki-kicsoda? és az az micsoda? kérdéskörökben. Ennél fogva az iskola életébe is jobban beleláthatunk, órákra látogathatunk (természetesen mindegyik a történethez kapcsolódik), beleshetünk a diákszállókba és a tanári szobákba. Lupin professzor örökmozókkal telepakolt szertárja külön élmény a szemnek.
Ha mindez ilyen szép és jó, akkor miért süllyedtem mégis a székbe, és miért éreztem úgy, hogy azkaban szellem-őrei nemcsak a szereplőkből, de belőlem is elszívnak minden boldog emléket és pozitív energiát?
A film hangulata alapvetően sötét és nyomasztó, gondoskodnak erről a nehéz, őszi színek, vagy épp a téli szürkeség, az állandó esőzés. Azt írtam, ebben a részben semmi nem volt a régi, és ez a három jóbarátra is igaz. Mintha Andersen Jégkirálynőjének szilánkja fúródott volna a szemükbe, Harry, Hermione és Ron teljesen elszeparálódik egymástól. Nyoma sincs a gyerekesen kedves nyomozósdinak, hiába a közös jelenetek, az embernek a hideg futkos a hátán, annyira megváltoztak egyetlen nyári szünet alatt. (talán kamaszodnak?)
Harry mindenkitől elzárkózik, Ron alig kap valamicske teret, Hermionéból pedig sikerül a legutálatosabb strébert varázsolni, akire csak vissza tudunk emlékezni iskolai éveinkből. Egyáltalán, nevetnek ezen a kölykök a film 135 perce alatt? Mert a moziban ülő gyerekek nem rúgták ki a széket jókedvükben. Sőt. Az érzékenyebb szülők a rásegítő számok nélkül is rájöhettek, hogy bizony, ez a film nem igen ajánlott bizonyos korosztály alatt.
Most nem a vérfarkassá változó tanerőre gondolok, ami az éjszakában játszódó csúcsponton csak ráteszi az ire a pontot. A félelmeink szülte mumusokra, amik nem minden esetben pókok és matek tanárok, vagy az egymást nem értő, elidegenedő barátokra, Harry Potter szinte kézzel fogható magányosságára.
Persze lehet, a gyerekek a moziban már kívülről fújták az azkabani fogoly történetét, egyszer már végigfélték az ágyukban, lámpaoltás előtt, az ő fantáziájukhoz képest semmiség egy ilyen film. Ők már azt is tudják, mi lesz a negyedik évadban. Én várhatok rá másfél, két évet, ki tudja, addig elmélkedhetem, ugyan, hogyan fog A Harry Potter kimászni ebből az érzelmi mélypontból. Mert ha ilyen roham léptekkel süllyed a jövőben is, az ifjú záróvizsgáira már csak gyászruhában, papírzsebkendővel ülhetünk a moziba.