hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2017. augusztus 16. szerda   04:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Életműkoncert az Arénában: Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10


  Vikidál Gyula és Zeffer András kétrészes előadással ajándékozza meg a közönséget 2018.január 6-án a Budapest Arénában.
  
  A koncert első részében a Liszt Ferenc-díjas Vikidál Gyula színművész - énekes és vendégei előadásában hallható válogatás a művész több mint 50 éves pályafutása alatt született, személyisége által ismerté vált rockoperák, musicalek előadásaiból és a nevéhez kötődő, maradandót alkotó, országosan ismert zenekarok repertoárjából. Az est második felében Zeffer András billentyűs, énekes, zeneszerző 40 éves munkásságának legfontosabb zenekarai lépnek színpadra, vendégekkel és eredeti tagokkal. A zenész 2007-ben legyőzte a leukémiát, azóta is hatalmas lendülettel alkot, ezzel pozitív példát mutatva, amit ezen az estén is megtapasztalhatunk.
  
  A koncert folytatásában a most 10 éves, Fonogram díjas Mobilmánia ad fergeteges nagykoncertet eddig megjelent lemezeinek zenei anyagából, több vendéggel, szimfonikus nagyzenekarral kiegészülve.
  
  A program szerint egykori énekesükről, a 2008-ban elhunyt Tunyogi Péterről is különleges módon emlékeznek meg. A koncerten megszólaló dalok még szebb hangzását egy gyerekkórus és egy kiváló nagyzenekar, az Art Anzix Orchestra segíti tökéletessé tenni.
  
  2018. januiár 06. - kezdés: 19h
  Papp László Budapest Sportaréna
  
  A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg. Fantasztikus hangulatot ígérnek a szervezők, akik mindig gondosan figyelnek, hogy minőségi szórakoztatást nyújtsanak a közönségnek.
  
  Jegyek ide kattintva válthatóak.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. június 23.
Jam Experiment (UK) (A38 Hajó - Budapest)
2018. június 29.
King Crimson Budapesten!
2018. július 1.
Alice In Chains a Budapest Parkban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Jazzanova (D); Shaibo
Tool of the Trade a Robotban
Budapestre érkezik Nicki Minaj és Future
Killswitch Engage az Akvarium klubban
Volt egyszer egy Ifipark
20 hektáron, több mint 100 fellépővel, 200 programlehetőséggel 125 ezer embert vár az idei efott
Fekete Zaj
Radics Gigi az Arénában
 kiemelt 
Fekete Zaj
  
Feltámadt a Fekete Zaj: augusztusban jön a megújult fesztivál! Idén nyáron ismét jelentkezik a Fekete Zaj Fesztivál, a mátrafüredi Sástó mellett

Il Divo - Timeless Tour
Jethro Tull 50th Anniversary - Tour Budapest 2019
Rockmaraton a Szalki-szigeten
Nazareth: 50-es jubileum az A38-on
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (1)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tankard    ivan reitman    gyöngyvér    ad astra    abracadabra    thomas balmes    soulmirror    jaded heart    pribojszki band    pál utcai fiúk    cult of luna    einherjer    kispál andrás    through the never    opeth    green hornet    lady gaga    szenteleki gábor     christoph waltz    mono    gogol bordello    archetype    kate hudson    emilie autumn    bréma  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!