beszámoló [koncert] 2017. április 27. csütörtök 12:25
2 hozzászólás
szerző: MorelloDark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying 2017. április 22, Barba Negra
A svéd Dark Tranquillity az 1990-es évek legelejének egyik legnagyobb hatású bandája a skandináv metal színtéren, sőt, véleményem szerint az At The Gates mellett ők az igazi stílusteremtők. Vagyis akiknek igazán köszönhető az a bizonyos jellegzetes göteborgi sound, amely azóta is nagy hatással van a modern metal zenekarokra világszerte. Az In Flames-t szokták még ide sorolni, de az ő legkorábbi időszakukban pont az a Mikael Stanne vállalt szerepet, aki ma itt süvöltözött a Barba Negra színpadán. Szóval mégis csak az 1989-ben alakult Dark Tranquillity volt az, amelynek hatása mélyen beette magát a legtöbb hasonszőrű zenekarba, amelyből végül egy egész stílusirányzat fejlődött ki.
Mikael Stanne-ék a kezdetek óta folyamatosan alkotnak és még csak az sem mondható, hogy lettek volna feltűnően laposabb időszakjaik. Nyilván a rajongók közül egyesek erre, mások arra a lemezükre esküdnek, de a csapat mindig ügyelt arra, hogy a kiadványaik megüssék azt a minőségi mércét, ami által a középszerűség, rutinszerű iparosmunka vádja még csak szóba se jöhet.
Több, mint negyed évszázada ténykedő bandáktól nem is várja el az ember, hogy igazi földindulást előidéző új korongokat szállítsanak le. Azonban a Dark Tranquillity utolsó kiadványa, a 2016-ban megjelent Atoma olyan szinten felülmúlt minden várakozást, hogy azon sem lehet meglepődni, hogy a lemezt azonnal a csapat legjobb, legendás albumaival egy szinten kezdték emlegetni.
Van miért, ugyanis az Atoma a nevéhez méltóan atom megszólalással prezentálja azokat az erőteljes, remekül felépített, magával ragadó hangulatú dalokat, amelyek bizony mindenképpen odakívánkoznak a göteborgi, dallamos death metal „ezt hallani kell!” címszóval jelölt fontos tételei közé. Nem véletlen, hogy a hazai közönséget is lázba hozta a Dark Tranquillity fellépése, mert ha nem is telt ház, de igen tisztességes létszám látogatott el a Barba Negrába. És jól tették, mert az utóbbi idők egyik legütősebb koncertélményében lehetett részük.
Először azonban a Watch My Dying szórakoztatta a megjelenteket, a szórakoztatást pedig tényleg szó szerint kellett érteni. A csapat mindig híres volt arról, hogy képesek valamivel megbolondítani az élő fellépéseik hangulatát. Ezúttal az volt napirenden, hogy Gábor a mobiltelefonok idióta nyomkodása helyett olvasni, könyvtárba küldte el a hallgatóságot és szigorúan elvárta a kiváltott olvasójegyek fotójának megosztását az esemény falán. Emellett következetesen magázta a megjelenteket, ezzel is egy amolyan maguk fajta, csavaros humort csempészve az előadásukba.
A Watch My Dying mostanság mintha kicsit visszavett volna a tempóból, nem olyan sűrűek a fellépéseik, mint pár évvel korábban. Kiadványok terén is csak néhány EP csordogált ki tőlük. A program tartalmazott viszonylag újabb tételeket, mint a Duplikált Predesztinatív Kooperáció, Harmatátkozó, Száraz Felhők és vérbeli klasszikusokat egyaránt, mint a Nicht Vor Dem Kind, Carbon, Fényérzékeny. Viszonylag régen láttam már a csapatot a színpadon, csalódást pedig ezúttal sem okoztak.
A kettes számú fellépő a Nailed To Obscurity volt Németországból, akik jó nagy kihagyásokkal három nagylemezt tudtak eddig kipréselni magukból. Az ő melodikus death metaljuk közelebb állt a mai este tematikájához, de mégsem tudott magával ragadni a produkciójuk. Az elején a kissé erőtlen, tompa megszólalás sem segítette a barátkozást, később a hangzás már jobb volt, de valahogy mégis eltűnt a jellegtelen szürkeségbe az egész zene. Pontosabban rájöttem, hogy magával a zenei résszel nem is lenne különösebb gond, mert vannak ott jó elgondolások, szépen elővezetett témák, azonban a vokál totál egysíkú hörgése zárójelbe tesz mindent, ami esetleg figyelemfelkeltő lehetne a csapatban.
Így tulajdonképpen a teljesen fantáziátlan ének szürkítette el a Nailed To Obscurity zenéjét, az érdeklődésem tehát hamar alább hagyott. Még azt sem mondom, hogy a hörgés mellett feltétlenül dallamos énektémákra is szükségük lenne (bár az biztosan segítene), de hörgős énekből is hallottunk már sokkal karakteresebb, erőteljesebb, izgalmasabb teljesítményeket. Egy énekescsere szerintem jót tenne a formációnak, egy jellegzetesebb hanggal előbukkanhatnának az erényei is a Nailed To Obscurity szerzeményeinek.
A Dark Tranquillity többször járt már nálunk és mindig igen jó koncerteket adtak. A mostani viszont még ezeknek a fényében is letaglózónak bizonyult. Eleve sokat mondó volt, hogy még olyan klasszikus albumok között, mint a Damage Done vagy a Character, Fiction, a közönségben az utolsó album nótáit fogadták a legnagyobb ovációval és a szövegeket is feltűnően sokan énekelték. Az Atoma album valóban egy új csúcspontot hozhat a Dark Tranquillity karrierjébe.
A koncert másik sikerre annak a fantasztikus hangulatnak köszönhető, amely belengi majd´ mindegyik DT számot. Erős, harapós, zúzós, de egyúttal mégis andalítóan melodikus szerzemények sorakoztak a programban, a csapat nagyon jó érzékkel válogatta össze a műsort. Továbbá ezúttal a jobb oldalon ott hegesztett gitáron az a Chris Amott, akinek a személye garancia arra, hogy gitárfronton is egészen misztikus, káprázatos teljesítményt lássunk. Amit a szintén beugrós Johan Reinholdz-cal összegitároztak, olykor egymás mellett állva, egymásnak dobálgatva a gitártémákat és -szólókat, az tanítani való.
A ma terítékre kerülő számok pedig szintén önmagukért beszélnek, kezdve az Atoma album olyan ütős pillanatával, mint a Force Of Hand, a később előkerülő Atoma, vagy a Forward Momentum, amely talán az egész korong legjobb nótája. Az igazán korai, 2000-es évek előtti számokból nem játszottak (pedig néhányat szívesen vettem volna), de így is voltak több mint 10 évvel ezelőtti szerzemények, mint a The Lesser Faith és a The Treason Wall.
A 2013-as Construct album viszonylag sokat képviseltette magát, erről hallhattuk a The Science Of Noise, The Silence In Between, What Only You Know és a State Of Trust dalokat. A játékidőre semmiféle panasz nem lehet, másfél óránál bőven hosszabb programot hagyott nekünk emlékezetül a Dark Tranquillity.
Olyan dalokat is eljátszottak, hol ide, hol oda ugrálva az életmű időrendjében, mint a Terminus (Where Death Is Most Alive), The Pitiless, Monochromatic Stains, The Wonders At Your Feet, White Noise/Black Silence, Encircled, Clearing Skies, Final Resistance, ThereIn, így minden korszak rajongója megtalálhatta a leginkább kedvére való tételeket. A színpadon pedig minden poszton meggyőző teljesítményt láthattunk.
A főszerepben természetesen Mikael Stanne volt, aki nagyon lelkesen forgott a deszkákon és folyamatosan hálálkodott a nagyszerű fogadtatás miatt. A rajongók valóban rendkívül lelkesen tomboltak a nézőtéren, sőt még egy színpadi leánykérést is láthattunk, amelyhez a banda is mosolyogva asszisztált.
És még a ráadásra is maradt néhány dal, így eljátszották a már említésre került State Of Trust nótát, a Through Smudged Lenses-t a 2005-ös Character-ről egyedüliként, végül pedig a Misery´s Crown-t a Fiction-ről. Bőséges, terjedelmes programmal készült tehát a Dark Tranquillity, óriási zenei teljesítményt és rendkívüli hangulatot élhetett át a Barba Negra látogatója ezen az estén. Én is voltam már néhány DT koncerten, de azt hiszen bátran mondhatom, hogy ez a mai volt a legjobb, legélvezetesebb mind közül.
A Dark Tranquillity esetében nem lehet olyat mondani, hogy az Atoma lemezzel és ezzel a koncerttel visszahelyezték magukat a térképre, ugyanis stabil, megbízható teljesítményük miatt soha nem is kerültek le onnan. De az biztos, hogy még az eddigieknél is több figyelmet fognak ezek után kapni. Ma is látható volt, hogy nagyon sok jelenlévőt kifejezetten az Atoma lemez vonzott be a Barba Negra klubba. Az pedig, hogy egy nagy múltú banda legújabb lemeze is ennyire sikeres legyen, biztosítékot jelent arra, hogy az elkövetkezendő korongok, koncertek elé szintén nagy várakozással tekintsenek a rajongók.
Apró helyesbítés:Niklas Sundin nem lépett fel a zenekarral, mert apasági szabadságon van. Helyette Johan Reinholdz játszott, az Andromeda zenekar gitárosa.
12:25
