szerző: imetaHolnapután (The Day After Tomorrow) Hazai bemutató: 2004. május 27.
Bevallom, mikor a Deep Impact című filmben az óriásira duzzadt hullámok elindultak a szárazföld felé és az egész mozivásznat betöltötte a hatalmas víztömeg, kicsúszott a számból a szívószál és lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy elárasztja a felhőkarcolókat.
Ismerve a Holnapután filmelőzetesét már a mozi előtt sejtettem, hogy két órás karfaszorongatás vár majd rám, de vállaltam a kockázatot, és sokadszorra beültem egy képzeletbeli „mi lenne ha” hullámvasútba. Sokadszorra, mondtam, hisz a filmben nincs semmi, amit ne láttunk volna már épp a Deep Impact-ban, az Armageddonban, a Twisterben, a Dante poklában, vagy George Clooney tengeribetegséget okozó filmjében, a Viharzónában.
A történet nem igényel túl sok szót: a környezetszennyezés, a globális felmelegedés, az éghajlatváltozás napjaink igen égető problémái. Mindegyikről tudjuk, hogy létezik, hogy tenni kéne valamit, mégis halogatjuk a tervszerű lépéseket a megoldásukra.
Jack Hall (Dennis Quaid) klimatológus pontosan látja a jeleket, melyek a katasztrófa felé vezetnek, de ennek a bekövetkezését ő is évtizedekben, évszázadokban méri. A baljós események azonban egyre gyakrabban követik egymást, míg végleg elszabadul a pokol, és a Föld északi területeit egy minden eddiginél pusztítóbb időjárási változás semmisíti meg. Bekövetkezik a második jégkorszak.
Már a film első tíz percében kiderül, hogy a Roland Emmerich nem akart elszakadni a katasztrófafilmek bevett sémáitól. Először megismerjük főhőseinket, ki itt, ki ott, természetesen csak Amerika szűkös határain belül várja a közelgő vészt. Nincs is más dolgunk, mit tippelni, vajon melyikőjük fogja megélni a százhuszadik percet.
A főhös jelenleg Dennis Quaid, aki megint csak előre sejt mindent, és megint csak nem hisz neki senki, csak akkor, mikor már késő. Jake Gyllenhaal (legutóbb a Holdfényévben láthattuk Dustin Hoffman oldalán) játsza Quaid fiát, és gondoskodik arról, hogy a szerelmi szál se vesszen kárba a film alatt.
Végül marad Los Angeles, New York és Washintgon maradék lakossága, mint gyalogok a sakktáblán, akik bármilyen vizuális csalás segítségével feláldozhatóak. Mert ez a film végeredményben nem az emberekről, hanem a természetről szól. Pontosabban azokról, akik valahol, Holywoodban egy számítógép mögött ülnek, és tornádótölcséreket, felhőhadseregeket, vagy óriási hullámokat tudnak elénk varázsolni egy billentyűzet és egy jó grafikus program segítségével.
Bizony, bizony, ez a film is egy Nagy, kék vászon előtt készült, ahol a színészek fantáziájára lett bízva, hogy mi is lesz mögöttük, amitől úgy futni kell majd.
Tudjuk mi is. Tudják ők is. Mégis borzongatóan hihető lett az egész, az ember csak szorongatja a karfát, vagy a szomszéd kezét, és szinte érzi, milyen lehet, mikor percenként tíz fokot zuhan a hőmérséklet. Elárulhatom, hogy ha nem is Bruce Willis segítségével, de a Föld déli fekvésű területei megmenekülnek. Úgyhogy szalmakalap, hawaii mintás ing és napolaj feltétlenül szükségeltetik a túléléshez! Az pedig végképp megnyugtató, mikor a moziból kilépve az ember szemébe világít a jó, öreg Nap.
Szereplők: Dennis Quaid, Jake Gyllenhaal, Emmy Rossum, Ian Holm, Sela Ward Írta: Jeffrey Nachmanoff, Roland Emmerich Rendezte: Roland Emmerich