hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2017. március 24. péntek   04:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Búcsúzó karmesterrel adja 16222. koncertjét a New York-i Filharmonikusok a Müpában


  Március 28-án az évad egyik legjobban várt szimfonikus zenekari koncertje hallható Budapesten: a világ leghíresebb zenekarainak egyike, a fennállásának 175. évfordulóját ünneplő New York-i Filharmonikusok lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A műsoron a két nagyvároshoz egyaránt szorosan kötődő szerzők, Bartók Béla és Gustav Mahler munkái hallhatók. Alan Gilbert karmester zeneigazgatóként utoljára vezényli Budapesten a zenekart, amelyet 2009 óta irányít.
  
  Az Egyesült Államok szimfonikus zenekarainak ötös élmezőnye, más néven a Big Five legkorábbi alapítású együttese több területen is csúcstartó: 2010-ben adta tizenötezredik hangversenyét. Akkor már jelenlegi zeneigazgatója, Alan Gilbert dirigált, aki 2009 óta – és bejelentése szerint a 2016/17-es évad végéig – tölti be ezt a tisztet. Elődei, Kurt Masur és Lorin Maazel után jelentősen átformálta, színesítette a világhírű együttes profilját, a kortárs és amerikai zene felé nyitva. Budapestre ezúttal olyan szerzők műveit hozzák, akik kapcsolatban álltak New Yorkkal. Ott hunyt el Bartók Béla, aki különleges hangszer-összeállítású zenekarra írta Zenéjét, amelyet éppen nyolcvan éve mutatott be a Paul Sacher vezette Bázeli Kamarazenekar.
  
  Az osztrák Gustav Mahler élete utolsó éveiben maga is zeneigazgatója volt a New York-i Filharmonikusoknak, miután a munkáját ellehetetlenítő antiszemita intrikák miatt úgy döntött, távozik a bécsi Hofopertől. Negyedik, G-dúr szimfóniája abban különleges, hogy utolsó tételében megjelenik az énekhang, de nem nagyszabású kórustételként, hanem bensőséges, mennyei világot vizionáló zenekari dalként. Az úgynevezett Csodakürt-szimfóniák ezen utolsó darabjában a német Christina Landshamer a közreműködő, aki fiatal kora ellenére olyan neves karmesterekkel lépett már fel, mint Kent Nagano, Philippe Herreweghe, Ton Koopman, Nikolaus Harnoncourt, Roger Norrington, Christian Thielemann és Riccardo Chailly.
  
  „Ha az utolsó New York-i Filharmonikusokkal eltöltendő turnémra gondolok, elárasztanak az elmúlt nyolc év során tett utazásaink emlékei” – mondta Alan Gilbert zeneigazgató. „Büszkén emlékszem vissza az első turnémra, amely egyfajta történelmi és kulturális megmerítkezésre adott alkalmat Hanoiban és Abu Dhabiban; illetve emlékezetes koncertjeinkre Európa kulturális fővárosaiban.”
  
  
  2017. március 28., 19:30
  Alan Gilbert és a New York-i Filharmonikusok



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 up in the air    sylosis    tőzsdecápák    dead can dance    heights    eric burdon & the animals    sherlock homes    első osztályú vidéki srácok    backard babies    devastating enemy    g.m.t.    dead end path    sacra arcana    no strings    diamond edge    the kolin    kristen stewart    amaranthe    geoff tate    amber smith    franz ferdinand    john sykes    earthsblood    bornholm    asian dub foundation  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!