hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2017. március 1. szerda   16:09
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
HolyChicks – Táncolj velem videoklip és HolyPopChick Rock EP


  A HolyChicks csak lányokból álló poprock banda, akik „élőben olyan elemi erővel tolják a színpadon, hogy fiús anyák állítólag tiltakozó felvonulásokat terveznek a zenekar betiltása érdekében”. Öt lányról beszélünk, akik tehetségesek, szépek, tele vannak ötlettel, és nem utolsó sorban jó dalokkal. Az elmúlt egy évben pedig igazán aktív volt a zenekar, amely saját bevallása szerint holypopchickrockot játszik. Most pedig ezzel a címmel megjelent első kislemezük, amelyhez megérkezett harmadik videoklipjük is.
  
  A legfrissebb könnyed popos Táncolj velem című dalhoz készült klipről gitáros mesél:
  
  „A klipben egy fiktív figura került középpontba. Ő egy nagyon kedves színész barátunk, Baradlay Viktor. Szerintünk iszonyat jó karakter, és ő is örült, hogy felkértük erre a szerepre. Gyakorlatilag egy őrült rajongó otthoni ámokfutását adja elő. Több ötlet is felmerült, de figyelembe véve az idő- és költségkorlátokat, végül arra jutottunk, hogy legyen egy ilyen jópofa, egyszereplős, egysnittes klip, amit aztán sikerült saját ötletekkel is tarkítanunk.” Lahucsky Kriszti
  
  
  
  A lányok február 25-én szombaton a Gozsdu Manó Klubban ünneplik a zenekar második szülinapját a szintén friss lemezét durrogtató Mocsok 1 Kölykök társaságában, majd áprilisban a Blahalousiana turnéjába becsatlakozva folytatják a koncertezést.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rdø    dörner györgy    fear factory    the halo effect    the last days of jesus    unsent letters    davey and the porchmonkies    csányi sándor    nightmare in elm street    aceldama    prince    barbers    fajkusz    jucifer        niburta    velőrózsák    riseoffate    this gift is a curse    fegyelmező részleg    testament    meshuggah     impericon never say die tour    tribute    cliff burton  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!