hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2017. február 27. hétfő   07:09
nincsen hozzászólás

szerző: ma
HolyChicks: új EP és videoklip


  A HolyChicks csak lányokból álló poprock banda, akik „élőben olyan elemi erővel tolják a színpadon, hogy fiús anyák állítólag tiltakozó felvonulásokat terveznek a zenekar betiltása érdekében”. Öt lányról beszélünk, akik tehetségesek, szépek, tele vannak ötlettel, és nem utolsó sorban jó dalokkal. Az elmúlt egy évben pedig igazán aktív volt a zenekar, amely saját bevallása szerint holypopchickrockot játszik. Most pedig ezzel a címmel megjelent első kislemezük, amelyhez megérkezett harmadik videoklipjük is.
  A legfrissebb könnyed popos Táncolj velem című dalhoz készült klipről Lahucsky Kriszti gitáros mesél:
  „A klipben egy fiktív figura került középpontba. Ő egy nagyon kedves színész barátunk, Baradlay Viktor. Szerintünk iszonyat jó karakter, és ő is örült, hogy felkértük erre a szerepre. Gyakorlatilag egy őrült rajongó otthoni ámokfutását adja elő. Több ötlet is felmerült, de figyelembe véve az idő- és költségkorlátokat, végül arra jutottunk, hogy legyen egy ilyen jópofa, egyszereplős, egysnittes klip, amit aztán sikerült saját ötletekkel is tarkítanunk.”
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 napra    ruszty lászló    ziskó    sisters of mercy    turbonegro    waxy    lou reed    brandon flowers    spirit blue    katzenjammer    lady gaga     jonathan liebesman    barba negra    szarka gyula    casketgarden    the toy dolls    smash into pieces    laibach    viharsziget    hodor aura    twin cobra    petijegy    timur bekmambetov    kispál andrás    day of mourning  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!