Aki nem szolnoki lakos, de éppen arrafelé van dolga, valamint fémszív lakozik a lelkében, az mindenképpen jegyezze meg az utat a Tiszaligetben lévő Olaj Sportcsarnokhoz. Ez a hely ugyanis kezd a magyar metal élet egyik szentélyévé válni. Évről évre ugyanis felbukkannak itt a magyar metal és hard rock legkiválóbbjai, és egy fesztivál keretében óriási koncerteket adnak. És mindezt nevetségesen alacsony jegyárért cserébe (máshol csak ezek közül egy fellépőért kérik el az itteni ár másfél-kétszeresét, itt meg ezért a potom pénzért legalább 4-5 hazai nagyágyú fellépését tekinthetjük meg). Igaz, ezek a fesztiválok más vidéki városban is megfordulnak (itt-ott némi változással a fellépő gárdában), de a tapasztalatok azt mutatják, hogy Szolnokon mindig nagyon erős felállás szokott összejönni. Ráadásul nincsenek előbandák és főbandák, mindenkinek nagyjából ugyanannyi idő jut. Budapestieknek a vonatközlekedés is megfelelő (oda-vissza), szóval az ilyen vándor-metalfesztiválok” böngészve érdemes figyelembe venni a szolnoki helyszínt.
Idén a Moby Dick nevével fémjelzett Total Hard Fesztivál járta az országot, és ahogy ez szokott lenni, ismét Szolnok ígérkezett a legerősebb helyszínnek. A sztár” fellépők (gyűlölöm a sztár” szót, de most talán mégis erről van szó): Ossian, Tankcsapda, Moby Dick, Pokolgép, Depresszió, Kalapács. A beugró 2390 Ft volt (elővételben 1990). Azt hiszem, fölösleges bármi mást mondanom (Ezek után én már csak a vonat menetrend böngészésével voltam elfoglalva) A megérkezés Szolnokra minden gond nélkül megtörtént. Bár haverommal már jártunk itt tavaly (vagy tavalyelőtt?), a helyi buszjáratok még mindig egy kis utánajárást igényeltek. Néhány kedves taxis sietett a segítségünkre (jeleztük, hogy a szolgáltatásukra nem tartunk igényt, csak mondják meg, melyik busz lesz jó nekünk). Nekik is feltűnt az egyre sűrűbben gyülekező fekete sereg”, mi elmondtuk az okát, hogy koncert lesz. Tudakolták hogy kik lépnek fel, lesz-e tánc, mulatság, mi mondtuk hogy de még milyen A két kis öreg szinte kedvet is kapott, hogy ők is eljöjjenek. Szóval jópofák voltak, ajánlottuk is nekik, hogy ha vége van a műsornak, talán még néhány fuvart is könnyedén begyűjthetnek.
A kapunyitás délután 5-re volt kiírva, és kb. hajnali 3-ig ment a banzáj, szóval akárhogy is számolom (az összes átszerelés, hangolás együttvéve tegyen ki mondjuk maximum 2 órát), az mégiscsak 7-8 óra színtiszta zene! Persze olyan résztvevő nincs, akinek mindegyik fellépő bejön, és az egész játékidőt végigzúzza (fizikailag lehetetlen, az intenzíven ébredne fel néhány nap múlva), de a pihenőidők beiktatásával egy 4-5 óra kőkemény nyomulás simán összejön. Na ezt add össze! Szóval a jó fizikumú rockerek előnyben.
A helyszínnek egyetlen komolyabb hátrányossága van: nincs ruhatár. Ez nem igazán a szervezés hibája, inkább maga a csarnok ilyen. Szóval aki kabáttal érkezik, az vagy szorongatja magával, vagy leadja a vasútállomáson, vagy ha bátrabb, otthagyhatja a padokon. De azért ez így nem az igazi. Mondjuk ez legyen a legnagyobb probléma.
Szóval épp időben érkeztünk, a kapunyitás pontos időben megtörtént, a bejutás is zökkenőmentesen ment. Kezdésként az Emeretta Rock Band lépett a színpadra. Mivel a nép nagy része még a kapun kívül tartózkodott, a másik része meg inkább a lelátókon foglalt helyett, a színpad előtt kőkemény 1 darab ember figyelte a koncertet egy szál magában. Kicsit csodálkoztam is, hogy azért ez a fajta ősrégi rockzene, amit játszanak, nem igazán illik bele a mai fesztivál profiljába, vajon érdemes volt-e őket meghívni? De a későbbiek szerencsére nem engem igazoltak! A banda olyan jó hangulatot varázsolt, hogy noha a helyén ülve, de mindenki élvezte. Ez nem olyan nyomulós zene, ami őrületet robbant ki a küzdőtéren”. Ülve, hallgatva is nagyon jól lehetett élvezni. Később már többen is a színpad elé merészkedtek, és summázva a dolgokat azt kell mondjam, hogy igenis sikert aratott az Emeretta Rock Band. Hangulatos zenével (régi rock feldolgozásokat játszottak), szimpatikus kiállással sikerült megadni az alaphangot a mai estéhez. Összességében gratuláció illeti őket.
A következő két bandát, a Necropsia-t, és a Sing Of Life-ot nem igazán kísértem figyelemmel, egyrészt nem az én stílusom, másrészt nem igazán fogott meg a produkciójuk. Talán a Sing Of Life érdemel külön említést, lévén ők Hollandiából érkeztek, és a punk zenében vannak otthon. Talán ők voltak az elsők, akik már valamivel több embert tudtak a színpad elé gyűjteni, elindult a pogo is. (Én úgy tudtam, hogy az Auróra is fellép majd, sőt így is volt eredetileg meghirdetve, de úgy tűnik ez valami miatt mégis meghiúsult. Mert ha már a punk zenéről van szó, azt talán lehet mondani, hogy hazai színtéren ők a koronázatlan királyai a műfajnak. Ők biztosan kegyetlenül bemozgatták volna az embereket. Barátom is kb. ötpercenként adott hangot csalódottságának az Auróra távolmaradása miatt).
A Depresszió előadása már sokakat a színpad elé vonzott, innentől indult igazán az est krémje. A mai magyar rockzene egyik legnagyobb reménységét gondolom nem kell senkinek különösebben bemutatni. Mondjuk ritka hülye nevet találtak ki maguknak, a depresszióhoz nem sok köze van annak a zenének, amit játszanak. De a fiatalok most nem is akartak depressziósak lenni, ők tombolni, nyomulni, ugrálni, pogozni jöttek ide, és mindezt kőkeményen meg is kapták a bandától. Jómagam nem igazán rajongok az általuk képviselt stílusért, így még mindig a lelátón foglaltam helyet. De viszont jó volt látni, mennyien indultak be, milyen jó hangulat kerekedett. Bár a technika párszor megtréfálta őket, az előadásukra nem lehetett panasz. Játszottak korai és egészen új számokat is, persze nem lehetett kihagyni az olyan közönségkedvenceket sem, mint a Sokkold a Rendszert, vagy a Hagyjatok Bízni, az Amíg rart, és a Lásd. A zenekar is nagy elismerést kapott a közönségtől, érdemes volt eljönniük.
Azonban most már rajtunk volt a sor, hogy előremenjünk a színpad elé, hiszen kezdődött a Pokolgép. Ők is remekül végigzúzták a koncertet, de éreztem valami feszültséget a játékukban. Pontosan nem tudom megfogalmazni, lehet hogy köze volt bizonyos eseményekhez (erről majd a Kalapácsnál), vagy csak Kukovecz Gabor volt a szokottnál agresszívebb, nem tudom. A hangzás sem volt valami előnyös, bár ez az est további fellépőinek nagy részére is igaz volt. Érdekes módon a Gép repertoárjában ma legnagyobbrészt a régi dalok kaptak helyet. A Tökfejjel indítottak, volt még Ítélet helyett, Gép-induló, A Háború gyermeke, Újra születnék, Bon Scott emlékére, A Jel, és Kukó elpengette az Az A Szép című nótát is. Az újabb, Rudán-korszakbeli lemezekről csak a Szökevény jut most eszembe, amit játszottak, de lényeg az, hogy a mai nap egy nosztalgikus hangvételű bulival ajándékozott meg a Pokolgép.
Nagy érdeklődéssel vártam a Moby Dick-et, hiszen egyrészt mégiscsak ők a fesztivál házigazdái”, másrészt pedig még nem láttam élőben zúzni a Fehér Bálnát (a budapesti Metal Karácsonyról betegség miatt legnagyobb sajnálatomra lemaradtam). Az intro felcsendülése után óriási energiával robbant a színpadra a Moby Dick. Rögtön rázendítettek az új Golgota album leghúzósabb dalára, Mennyből az angyal. Őrület! Vonatjegy: 700 Ft, Belépőjegy: 2390 Ft, Az élmény: megfizethetetlen! A hangzást itt is inkább a dübörgés címszóval lehetne leírni, de a hangulat az nagyon ott volt a spiccen! Smici üvöltött a szokásos rekedtes hangján, Göbl Gábor teljes extázisban pörgött, headbangelt, basszerozott, hergelte a közönséget, mikor mire volt szükség. Mentes Norbert a tőle megszokott visszafogottsággal játszott, országos hírű atomprecíz szólóit sajnos nem mindig lehetett tisztán kivenni. Hofi munkáját is érezhettük a gyomrunkban, amely úgy lüktetett, mintha megannyi Alien akarna kikelni belőle. Szóval nem mondhatja senki, hogy a Moby Dick elkényelmesedett a pihenőidőben”. A Golgota album bemutatkozott a szolnoki közönség előtt is, a Romlás virága, Kánaán, és Ámen dalok élőben is nagyon ütöttek. A zenekar mindegyik korszakából szemezgetett, 1992-ből jött a rendkívül sötét hangulatú Körhinta, 1996-ból pedig a Politikus és a Zsibbad az agyam. A köztes albumokról elhangzott még a Fejfa helyett, Good bye, Beteg a föld, Kiképzés. Ráadásként megkaptuk még a Gazembert és az óriási klasszikus Keresztes vitézt. Én még vártam volna egy Prometheust is, ami köztudottan kézen fogva” szokott járni az utóbbi dallal, de ezúttal itt lett vége a Moby Dick előadásának. Nem mondom, jól megmozgatta a nyakamat, de talán jó lett volna még 1-2 további szám. A telhetetlenek találkozhatnak még velük a Total Hard további állomásain, valamint érdemes beírni a naptárba a május 22-i Golgota lemezbemutatót a Pecsában!
Újabb nagy közönségkedvenc érkezett a színpadra, az Ossian. Jómagam nem szoktam hallgatni a lemezeiket, pedig néha újra és újra teszek egy próbát velük, de mindig konstatálnom kell, hogy valahogy mégsem De érdekes módon mikor élőben látom őket (pl. a tavalyi szolnoki fesztivál), akkor élvezetes koncertélménnyel térek haza. A fene érti ezt Így tehát a mai fellépésükkel kapcsolatban nem voltak igazán elvárásaim, és bizony ismét kellemeset csalódtam. A szokásos Rock Katonáival kezdtek, nagyon bírom ezt a dalt! Nehéz dolga van az Ossian-nak összeállítani egy koncertprogramot, hiszen futószalagon érkeznek az újabb és újabb lemezek. A legfrissebb Hangerőműről is sorra került a címadó dal és a Desdemona. De sok volt a régi dal is, mint a Rocker vagyok, Rock & roll démon, éjféli Lány, vagy éppen az Acélszív. A közönség persze kívülről fújta az összes számot, azt hiszem mai napot is sikerként könyvelheti el Paksi Endre csapata.
A Tankcsapda következett, aminek nagyon örültem, hiszen ennyi folyamatos zúzás után az életben maradáshoz már mindenképpen pihenőre volt szükségem, és mivel már elég régóta nem követem a debreceni banda munkásságát, ideális alkalomnak tűnt a regenerálódáshoz. Természetesen a Csapdára gyűlt össze a legnagyobb tömeg a színpad előtt. Kissé hosszúra nyúlt várakozás, de aztán mégis elkezdődött a zúzda. Az új albumát nem ismerem a Tankcsapdának, de a számokat hallgatva (elég sokat játszottak a friss szerzemények közül) nem győzött meg, hogy megismerkedjem vele a jövőben. Régebben sokat hallgattam a lemezeiket (főként a korábbiakat), de mára már úgy tűnik túlléptem rajtuk, nem tudnak megfogni. Azért néhány régi nagy kedvencemet eljátszották (Agyarország, Jönnek a férgek, Nem ismerek rád, Bárány), és persze le sem engedték volna a zenekart a színpadról, ha nem nyomják el a Mennyország tourist-ot és a Mindig pénteket. A magam részéről sikerült kipihennem magam, de a rajongók biztos nagyon élvezték az előadást.
Már csak egy banda volt hátra a mai estből, a Kalapács. Itt látszott, hogy mennyien jöttek a Tankcsapda és a korábbi zenekarok miatt, mert mostanra meglehetősen kiürült a terem, csak egy nagyobb keménymag (köztük én) tartott ki még mindig a küzdőtéren”. Nagy kár volt, mert a Kalapács nem arról híres, hogy unalmas bulikat nyomna. Ezt érzékelve kb. félidőben azért előrejöttek még néhányan, de összességében azért meglehetősen szellős maradt a hely. Kalácsék is az új albumukat tolták előtérbe, a nyitó Totem után elhangzott még róla az Őszintén, a Korcs, a Sebek, és a Bűnöm a rock. Szegény közönségen azért meglátszott, hogy délután 5-6 óra óta folyamatosan rázták a fejüket (hajnali 2 körül lehetett ekkor), kissé fásult volt a népség, de azért látszott hogy mindenki tisztességesen küzdött és élvezte a koncertet. Ezt a zenekar is érzékelte, ezért próbálták rövidre fogni, de érdekes módon a közönség nem engedte, akármennyire fáradt volt, akkor is kikövetelte a maga Kalapács, Omen, ill. korai Pokolgép adagját. Az Ösztön ma eléggé háttérbe került, mindössze két lírai szám, a Felébredés és az Itt leszek képviselte. Az Omen korszakból a Fagyott világ hangzott el. A műsor gerincét a régi Pokolgép számok tették ki, és érdekes módon eljátszottak néhány olyan dalt is, amelyet már Rudánék is műsorra vettek ma (Gép-induló, A Háború gyermeke, A jel). Eredetileg úgy volt (a jegyen is így szerepelt), hogy Kalapács József vendégként fel fog lépni a Pokolgépnél is, de ez nem vált valóra. Kalács meg is magyarázta, hogy - ahogy fogalmazott a Hóhér felakasztotta az ötletet. Úgy tudom, már egy korábbi Total Hard állomáson (Szegeden) is nézeteltérések alakultak ki ezzel kapcsolatban (Kukovecz szerint már nem sokakat érdekel Kalapács vendégszereplése), és mindez oda vezetett, hogy ma már nem lépett fel Józsi a Pokolgéppel.
Úgy érzem, itt (és most) lezárult egy korszak. Eddig Kalács Színpadon a?” kérdésére megoszlottak a felkiáltások Pokolgép!” és Kalapács!” között. Mostanra azt hiszem, hogy csak a Kalapács!” a helyes válasz, hiszen immár erről a zenekarról van szó, ebben a zenekarban gondolkozik Kalapács József zenésztársaival együtt. A Pokolgép csodálatos emlék, a nagy klasszikusok mindig észveszejtő hangulatot biztosítanak a koncerteken, ez az alapja a Kalapács zenekar munkásságának, de a jelen már nem erről szól, új utakon járnak. A legjobban talán a Gép-gép-gép Ka-la-pács!” rigmus jár a legközelebb az igazsághoz.
Csüggedni persze fölösleges, inkább koncentráljunk a zenére, ahogy ezt a zenekarok is teszik (mind a Pokolgép, mind a Kalapács). A régi korszak himnuszai még egyszer, ma este utoljára megmozgatták a közönséget, Itt és most, Bűn, Cirkusz és rács, Tépett madár, nem lehetett volna megunni, de már a fizikai teljesítőképességének határán volt mindenki. Egy ráadást még kitapsoltunk (Éjféli Harang, Mindhalálig rock & roll), de hogy mindhalálig már ne tomboljuk magunkat, itt valóban be kellett fejezni a koncertet. Bánhatja aki előbb hazament, érdemes volt még maradni a Kalapácsra, vagy a fáradtabbaknak legalább végighallgatni a lelátóról.
Szusszanásnyi pihenő után a rendezők közölték velünk, hogy a rendezvénynek vége, méltóztassunk hazafáradni. Szerencse hogy retúr jegyet vettünk, mert így a pénztárnál való sorban állást megúszhattuk. Kb. reggel fél 8-ra értem haza Érdre, a szombati napot gyakorlatilag teljes egészében átaludtam, a nyakam még 2-3 napig erőteljesen sajgott, a normális emberi hangom pedig kb. vasárnap estére tért vissza. De nem érdekelt, semmi pénzért nem hagytam volna ki ezt a remek fesztivált (Ha újra megszületnék, akkor is így élnék / Tudd meg, semmit sem bántam meg). Jövőre ugyanitt, ugyanekkor.
11:37
