kultúra [kiállítás]  2017. február 9. csütörtök   16:11

nincsen hozzászólás

  A Műcsarnok 2016-2017 fordulóján a 120 év művészet rendezvénysorozattal ünnepli az épület megnyitásának százhuszadik évfordulóját. E kiállítás-együttes a hely, az érték, a kanonizálás problémáit feszegeti a Műcsarnok pompás kiállítótermeiben. Szegő György művészeti igazgató javaslatára ‒ aki minden szezonban egymást értelmező, erősítő, szinergikus kiállításokat tervezett a szomszédos terekbe ‒ az ünnepi tárlatok fókuszába a Monarchia festészetének megidézése került. Az első aranykor című kiállítás az Osztrák–Magyar Monarchia festészetét tekinti át. E történeti tárlathoz kapcsolódva kiállítások sorával kívánunk tisztelegni azon jeles mai alkotók előtt, akik szintén kerek évfordulót ünnepelnek. Ezért felkértük a magyar festészet és szobrászat tiszteletreméltó életművel bíró szereplőit, hogy Az első aranykor kiállítással egy időben Kertek és műhelyek, illetve Jutalomjáték sorozatcím alatt mutassák be újabb munkáikat a Műcsarnok oldalhajóiban.
  
  A közös ünneplés jegyében megrendezett történeti és kortárs képzőművészeti kiállítások sorozatának legnagyobb érdeklődéssel kísért eseménye a már közel húszezer néző által megtekintett Az első aranykor című tárlat. A kiállítás köré szervezett, Az Osztrák–Magyar Monarchia, mint művészeti színtér című szakmai konferenciával az a célunk, hogy számos szempontból újragondoljuk és kibővítsük a 19. század második felének képzőművészetéről és képzőművészeti életéről alkotott képünket. A meghívott előadók a történész-művészettörténész szakma utóbbi két évtizedben végzett folyamatos kutatómunkájáról beszélnek, melynek eredménye egyfajta átértékelés: az érintett korszak árnyaltabb képének kirajzolódása. A historizmus és a realizmus, akárcsak a századvégi modernizmus, a folyamatos modernizáció része volt, a stílusváltásokat, de a művek témaválasztását is sok, még feltáratlan politikai és kultúrszociológiai összefüggés befolyásolta. A szakmai párbeszéd szándéka, hogy újragondoljuk az európai kulturális tereket, újravizsgáljuk a modernizmust megelőző periódusokat: a historizmus és a realizmus-naturalizmus korának művészetét, és ezzel összefüggésben a kánonalkotás kérdése is hangsúlyosan terítékre kerüljön. A konferencia egyúttal lehetőséget teremt arra, hogy az újraértékelő folyamatba bevonjuk az Osztrák–Magyar Monarchia művészeti kontextusában az állami szponzorálás és a magán-mecenatúra kérdéseit is.
  
  A három fókusztéma köré szervezett előadások tematikájában a következő kérdések is megfogalmazódnak.
  ­ – Milyen társadalmi rétegek támogatták az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tevékenységét?
  ­ – Miért értékelte le az utóbbi évtizedek művészettörténeti kutatása a korszakot meghatározó, önszervező intézményes folyamatot?
  ­ – Miért mellőzte a szakma a realista-naturalista festészet kutatását?
  
  A felkért előadók tudományos álláspontja remélhetőleg választ ad a nyitott kérdésekre.
  
  11–12:30h,
  
  Köszöntőt mond Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója
  
  Gyáni Gábor: Közép-Európa és a Habsburg birodalom változó értékelése
  A Mitteleuropa 20. század eleji német (Friedrich Naumann-féle) koncepciója óta is számos Közép-Európa-fogalom került forgalomba a két háború között és az 1980-as években egyaránt. Az utóbbi egyik változata a magyar, osztrák és cseh elképzelés, amely az Osztrák–Magyar Monarchia területét fedi le, a másik a lengyel vízió, amely keletebbre tolja el a régió határait. A Habsburg birodalom (Osztrák–Magyar Monarchia) történeti megítélése más és más az egyes nemzeti historiográfiákban, de időben is folyton változik. Gyáni Gábor ezúttal a Monarchia gazdasági teljesítményének módosuló történetírói értékelését követi nyomon.
  Gyáni Gábor (1950) történész, egyetemi tanár, akadémikus. Az MTA BTK Történettudományi Intézetének kutatóprofesszora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Közép-európai Egyetem tanára. Kutatási területe a 19-20. századi város-, társadalom- és mentalitástörténet Magyarországon, valamint a történetírás elmélete, narrativitás, történetírói retorika. Több mint húsz kötet szerzője vagy társszerzője.
  
  Miszlivetz Ferenc - Agárdi Izabella: Az Aranykor tündöklése és a 20. század árnyai
  A korszakot, amelyben a Műcsarnok született, szokás – indokoltan – Aranykornak is nevezni. Az előadók kérdése az, hogy mi volt az a társadalmi-politikai közeg, amelyben létrejöhetett egy sajátos kreatív kulturális tér a Monarchia második fővárosában? A korszak kezdetéről és végéről történészek és művészettörténészek vitáznak, de káprázatos eredményei vitán felül állnak. Tudjuk, hogy nagy korszak volt és hogy véget ért, de azt még meg kell fejtenünk, hogy pontosan mi is az üzenete, folytatódhat-e, és ha igen, milyen új körülmények között, egy új évszázadban.
  
  Miszlivetz Ferenc (1954) szociológus, egyetemi tanár, a Pannon Egyetem professzora, valamint a kőszegi Felsőbbfokúí Tanulmányok Intézetének főigazgatója. 1997 óta Jean Monnet professzor, 2012 óta az UNESCO Társadalomtudományi Szakbizottságának elnöke. Kutatási területei a demokrácia, a civil társadalom,Í a regionális és Európa tanulmányok, a globalizáció és a fenntarthatóság. A Reframing Europe’s Future: Challenges and Failures of the European Construction c. kötete 2014-ben jelent meg a Routledge kiadó gondozásában.
  
  Agárdi Izabella történész, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete kutatója, valamint a Pannon Egyetem adjunktusa. Kutatási területe főleg a 20. századi elbeszélt történelem (oral history), kultúrtörténet, nőtanulmányok. Szerkesztett kötete a Making Sense, Crafting History, Practices of Producing Historical Meaning a Pisa University Press kiadásában jelent meg 2010-ben, jelenleg pedig az On the Verge of History: Women’s Life Narratives from Romania, Serbia and Hungary c. monográfián dolgozik, amely az Ibidem Press kiadásában jelenik meg 2018-ban.
  
  Fenyves Katalin: Művészek, mecénások, műkritikusok
  Kik voltak, honnan származtak, milyen értékeket képviseltek a magyarországi művészeti élet szereplői az előző századfordulón? A modernizáció, a nemzetépítés, a nemzeti homogenizáció vagy az asszimiláció elméletei mennyiben lehetnek alkalmas kutatási eszközök tevékenységük értelmezésére?
  Fenyves Katalin (1952) egyetemi docens, a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem oktatója, a Műértő olvasószerkesztője. Elsősorban a társadalomtörténet és az új kultúra-, illetve genderkutatás kérdéseivel foglalkozik. Képzelt asszimiláció? Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképe című monográfiája 2010-ben jelent meg a Corvina kiadó gondozásában.
  
  13:30 – 15:30h,
  
  Klein Rudolf: A szecesszió színfalai mögött – erővonalak, csoportosulások és hatások
  A századforduló építészet-politikai földrajzát Gerle János térképezte fel. Az általa szerényen csak erővonalaknak nevezett csoportosulások és tendenciák mögött feltűnnek a magyar századforduló művészeti/politikai irányzatai magán a szecesszión belül is. A rendszerváltás előtt Gerle értelemszerűen nem foglalkozhatott a zsidóság szerepével a szecesszióban. Klein Rudolf előadásában leginkább erről esik szó.
  Klein Rudolf (1955) építész, építészettörténész, teoretikus. Kutatási területe az építészet és a filozófia kapcsolata, civilizációk egymásra hatása az építészetben (19. századi orientalizmus, a japán kultúra hatása a 20. századi nyugati modernizmusra, a judaizmus befolyása a modernizmusra), az építészet és az etnikai vagy vallási identitás kapcsolata a 19. és a 20. században. Tíz kötet szerzője, háromnak társszerzője a modernség építészettörténetének témájában; több mint 50 publikációja jelent meg nyomtatásban. Tanít a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építészettudományi Karán.
  
  Peter Urbanitsch: Mecénások és művészetpártolás Ciszlajtánia képzőművészetében az első világháborút megelőző évtizedekben
  Az előadás a művészet pártolásával, támogatásával foglalkozó személyeket és intézményeket mutatja be (a császár és udvara, különböző állami intézmények, a tartományok és a nagyobb közösségek, a nemesség és a polgárság). Foglalkozik továbbá az e csoportok közötti, a művészetpártolás szempontjából jelentős eltolódásokkal, valamint a művészettámogatás különböző formáival is (közvetlen megrendelések, egyéni műalkotások vásárlása, általános támogatás).
  
  Peter Urbanitsch (1942) a Bécsi Egyetemen, valamint a londoni Szláv és Kelet-európai Tanulmányok Intézetében tanult történelmet. 1967-ben a Bécsi Egyetemen szerzett PhD fokozatot. 1968-tól 2007-es nyugdíjba vonulásáig az Osztrák Tudományos Akadémia munkatársa volt. A tudományos együttműködésből született többkötetes Die Habsburgermonarchie 1848–1918 [A Habsburg Monarchia 1848–1918] sorozat több kötetének szerzője, társszerzője. Számos kiállítás kurátora; a nevéhez fűződik két Ferenc József korával foglalkozó kiállítás, valamint Ausztria 1996-ban megrendezett „millenniumi kiállítása” (996–1996, Ostarrichi–Österreich). Ausztria és a Habsburg Monarchia 18–20. századi politikai, kulturális és társadalomtörténetéről számos cikket publikált.
  
  Alexander Klee: Az Osztrák–Magyar Monarchia – kulturális tér Európában
  A Duna mentén létrejött Monarchia a 19. század második felének sajátságos kulturális tere volt. Az észszerű berendezkedés alapját az oktatási rendszer jelentette, amely a művészetre is hatást gyakorolt.
  Alxander Klee (1964) 2010 óta a bécsi Belvedere kurátora, szakterülete a 19. század második felének és a 20. elejének művészete. Alapító tagja a stuttgarti Adolf Hölzel Alapítványnak, jelenleg Adolf Hölzel életmű-katalógusának összeállításán dolgozik. Kutatási területe a szakterülete a 19. és 20. század, számos írása jelent meg Hölzelről, Emil Jakob Schindlerről, Georg Karl Pfahlerről, valamint a klasszikus modernizmus művészeiről. Kiállításai: Hans Makart, az érzékek festője, Kubizmus – Konstruktivizmus – FORM ART, Bűn és szecesszió – Franz von Stuck Bécsben és a Bécs–Berlin: Két város művészete (a Berlinische Galerie-vel közösen).
  
  Révész Emese: Régi Műcsarnok – a képzőművészeti nyilvánosság új tere
  Éppen száznegyven éve történt, hogy 1877 szeptemberében Ferenc József és Rudolf trónörökös részételével ünnepélyesen felavatták a régi Műcsarnok (ma Magyar Képzőművészeti Egyetem) Andrássy úti épületét. A pompás palota építtetője az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat volt, de anyagi fedezetét kisebb részben az állam és a főváros, nagyobb részben az adakozó műpártolók fedezték. Szintúgy a vállalkozás támogatását szolgálta, hogy a művészek saját műveiket ajánlották fel jótékony célú árverésre. Az előadás a példaszerű vállalkozás mecénási, támogatási hátterét tárja fel.
  Révész Emese (1967) művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense. Számos önálló kötete és publikációja jelent meg a 19. századi képes sajtóról, a hazai felsőfokú művészképzés történetéről, valamint a magyar grafika történetéről.
  
  16:00 – 18:00
  
  Andreas Maleta: A „Beethoven” zeneszoba
  Az előadás a bécsi Scheid Villa „Beethoven” zeneszobájának és az azt díszítő hat nagyméretű Auchentaller-festmény történetével foglalkozik. Az előadó a bécsi szecesszió és a Jugendstil szélesebb áttekintésébe ágyazva, művészettörténeti és kultúrtörténeti szempontból is körbejárja a mű keletkezéstörténetét.
  Andreas Maleta (1951) Bécsben és Indiában tanult, az osztrák és nemzetközi sajtóban fotóriporterként és dokumentumfilmesként dolgozik. Szakterülete a Közel-Kelet és India. A századforduló bécsi kultúrája iránti érdeklődését Josef Maria Auchentaller munkásságának tanulmányozása indította el. Létrehozta Bécsben a Galerie punkt12-t, amely jelenleg a Victor és Martha Thonet Gyűjtemény anyagát mutatja be, melyben jelentős részt képviselnek Auchentaller művei.
  
  Keserü Katalin: A modernség a századforduló cseh, lengyel és magyar képzőművészeti írásaiban
  A korszak krakkói, prágai és budapesti lapjaiból válogatott dolgozatok terminológiájának, hangsúlyainak összevetése: hasonlóságok és különbségek.
  Keserü Katalin (1946) művészettörténész, professor emeritus, kutatási területe a 19. század és a századforduló magyar művészete, nemzetközi kapcsolatai. Témájáról több monográfiát, tanulmánykötetet, forrásszöveg-gyűjteményt tett közzé, valamint kiállításokat rendezett és konferenciákat szervezett itthon és külföldön.
  
  Sármány-Parsons Ilona: Az európai festészeti kánon dilemmái közép-európai perspektívából
  A 19. század európai festészetének történetéről a századfordulón születtek meg az első összefoglalások. Ezek optimális esetben a különböző nemzetek festészetének áttekintésére támaszkodva igyekeztek összképet nyújtani. Ezt követően azonban történeti összefoglalások helyett egy normatív kánonkonstrukció került előtérbe, amely a perspektívát kizárólag stiláris-formai kérdésekre szűkítette le radikálisan, és ezek alapján dolgozta ki a festészettörténeti összefoglalások értékrendjét. Az előadás ennek a folyamatnak a szakaszait és következményeit tárgyalja.
  Sármány-Parsons Ilona (1949) Bécsben élő és dolgozó művészettörténész. Tíz éven keresztül az MTA Művészettörténeti Intézetének munkatársa volt. Tanít a Debreceni Egyetemen, a Közép-európai Egyetemen, az Universität Wienen és a University of Nottinghamen. Kutatási területe az Osztrák–Magyar Monarchia művészete és építészete Ferenc József császár uralkodásának idején; a témában számos tanulmánya és kiadványa jelent meg, műveit angol, német, francia, cseh, orosz és japán nyelvre is lefordították.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: