szerző: AndrásChristian Epidemic, Casketgarden, Tesstimony, Possession 2004 április 10, Kék Yuk
Ismét bebizonyosodott, hogy a rajongók részéről roppant erős támogatottságot élvez a hazai death/black metal underground, hiszen kellemesen megtelt a nem is olyan kis befogadóképességű Kék Yuk a Tesstimony tizedik születésnapjának alkalmából rendezett koncerten. Persze nem állna a közönség ilyen kitartóan a csapatok mögé, ha azok nem szolgálnának rá (kiváló lemezekkel és koncertekkel) a bizalomra, márpedig rendre ezt teszik, s nem volt ez másképpen április 10-én sem.
Ebből a szempontból ezúttal éppen a külföldi fellépő számított némiképpen kakukktojásnak: az osztrák Possession minden próbálkozása ellenére sem hagyott mélyebb nyomot bennem. A zenekar a svéd death metalt jegyzi legfőbb hatásaként, ami nálam látatlanban is jópont, sajnálatos módon azonban elég ötlettelen témák sorjáztak a programjukban, amit csak még inkább kiáltóvá tett az, hogy dalaik nem éppen komplex felépítésűek. Zenélni, de főleg ebben az egyszerűbb stílusban zenélni csak akkor érdemes, ha magabiztosan képes hozni a banda azokat a témákat, amikre az ember folyamatosan felkapja a fejét, jobb esetben pedig ezek után egyből le is hajtja, és ezt a mozgássorozatot a zene ütemének megfelelően ismételgeti, de ez velük kapcsolatban még várat magára. Ráadásul az előadásmódjuk sem feszült olyan fékezhetetlen vehemenciától, amivel ellensúlyozni tudták volna a zenei oldal hiányosságait. Mindazonáltal igen fiatal csapattal van dolgunk - alig két és fél éve alakultak -, egyszóval nem kell temetni őket, bármi lehet még belőlük, de az eredményekért nagyon keményen kell dolgozniuk.
Ezután kissé meglepő módon egyből az ünnepelt következett. A Tesstimony ugyan egy időre eltűnt a honi death metal undergroundból, de úgy tűnik, hogy nem csak a közönség érezte hiányukat, hanem maguk a tagok is (legalábbis néhányuk), így egy megújult felállással ismét felsorakoztak az aktív bandák közé. A kihagyást nem számítva immáron egy évtizede dolgozik a zenekar, s éppen ez volt ennek a koncertnek az apropója.
Mindig is az egyik legtehetségesebb hazai csapat voltak, s ennek szellemében állt össze az új tagság is, így - személyi változások ide vagy oda - töretlenül haladnak előre a tíz éve megkezdett úton, minőségi, hangulatos dalokkal és profi előadásmóddal. Ez a koncert sem csak a múltidézésről szólt, az olyan klasszikus dalok mellett, mint a Mankind, a Scars of My Christ vagy személyes kedvencem, a Voice from Within, elhangzottak a közülük semmilyen értelemben ki nem lógó új szerzemények is. A Firstborn Chaos vagy a Cyber Messiah alapján nyugodtan jelentem ki, hogy a készülő The Death Book EP méltó lesz a korábbi kiadványok roppant magas színvonalához. A zenekar tehát felkészülten és elszántan néz a jövő felé, de azért nem feledkezik meg múltjáról sem: a koncerten fellépett a régi énekes Bazsó Laci és a nagy meglepetésemre szintén távozott „alaptag” Török Rudi gitáros is, hogy együtt ünnepeljen a jelenlegi felállás tagjaival és a közönséggel, felidézve a régi Testimony-bulik hangulatát.
Az egyetlen kivetnivaló ebben a koncertben a csapnivaló hangzás volt, amit főleg az énekes Tóth Balázs sínylett meg, ugyanis mikrofonja többször egyáltalán nem is szólalt meg (nagy kár érte, mert az egész hazai mezőny egyik legkegyetlenebb orgánumát birtokolja). Ő azonban ilyenkor sem árválkodott, inkább igyekezett hangosítás nélkül is túlharsogni a zenét, s buzdítani a közönséget, akik eleget is tettek a felszólításnak, így a megszólalás gyengélkedése sem rontotta el a születésnapi koncert hangulatát. Egyszerű, öntömjénezéstől mentes ünnep volt ez, középpontban a zenével - méltó módon zárva a Tesstimony külsőségektől, hivalkodásoktól mindig is tartózkodó, a muzsika szeretetéről, tiszteletéről és öröméről szóló pályafutásának első tíz évét. Nem csak a bandának, mindannyiunknak kívánom, hogy még sok kerek évfordulót érjen meg a Tesstimony!
A sorban ezután következő Casketgarden mottója nyugodtan lehetne a „Veni, vidi, vici” szállóige: bármerre járnak, a Kék Yuk-tól az E-klubon át a PeCsáig, veszedelmes intenzitással tálalt északi jellegű death/thrash metaljuk nyomán kő kövön nem marad, de elégedetlenkedőket is csak komoly keresés árán lehet keríteni egy-egy fellépésük után. Ez a zenekar egyszerűen győzelemre termett, ez már abban a pillanatban kiderül, amikor intro gyanánt belekezdenek a Haunted Dark Intensions-ébe - ez a másfél perc az utolsó lehetőség, hogy az ember felkészüljön, aztán kérlelhetetlenül elszabadul a pokol. Ezúttal egy új dallal (Open My Casket) kezdték meg a gyalulást, de aztán szép sorjában felsorakoztak a This Corroded Soul of Mine-ról már jól ismert saját nóták (I Witness, 7th Scar és társaik), valamint a műsoraik szerves részét képező feldolgozások is (Carcass - Heartwork és At the Gates - Under the Serpent Sun). Becsületes mozgolódás vette kezdetét mind a színpadon, mind a közönség soraiban - egyszóval a helyén volt minden, amit egy Casketgarden koncerttől el lehet várni, s ez nagyjából egybeesik azzal is, amit egy jó koncerttől lehet elvárni. Egy helyütt volt egy kis gabalyodás a témák között, de én erre azt mondom: hibázni csak annak van lehetősége, aki tesz is valamit, a Casketgarden pedig nagyon is keményen és odaadóan munkálkodik, ennyi tehát bőven belefér. Ez a zenekar egyszerűen megkerülhetetlen, ha napjaink magyar metalzenéjéről van szó.
A Christian Epidemic majd´ egy éve nem lépett fel Budapesten, így a koncertjeik előtt tapasztalható várakozás és az előadásuk alatti lelkesedés még a megszokottnál is nagyobb volt. Ezen a szinten példátlanul stabil rajongótábor áll a zenekar mögött, amit ők időről időre meg is hálálnak egy jól eltalált lemez megjelentetésével vagy egy horzsoló koncerttel (utóbbi esemény a Kék Yuk-beli fellépés után nem sokkal a Petőfi Csarnokban is megismétlődött a Gothica fesztiválon, előbbire pedig hamarosan sor kerül). Jelenleg kvartettként működik a banda, nincsen billentyűs a zenekarban, de ez senkit nem is érdekelt - az első pillanattól az utolsóig egy emberként, féktelenül tombolt az egész terem a gyors egymásutánban sorjázó dalok (pl. A fájdalom koronája, Gyász, Lángok ölén) által kavart pusztító hangorkánra. Nem az első sikeres kísérlet volt ez aznap este a Kék Yuk-ba látogatók módszeres felőrlésére, de a publikum rendületlenül állta a sarat, sőt! Nem sokszor fordul elő, hogy egy hazai underground death metal zenekart még a harmadik levonulást követően is újra a színpadra követel a közönség, de ezúttal ez történt, semmi kétség nem maradt tehát afelől, hogy a Christian Epidemic-nek a jövőben (ismét) sokkal sűrűbben kell a fővárosba látogatnia!
Vérbeli underground esemény volt ez az este a Kék Yukban, s olyannak mutatta meg a földalatti zenék hazai világát, hogy arra annak minden résztvevője - zenész, koncertszervező, rajongó, bárki, aki csak valamit is tesz érte - méltán lehet büszke.