beszámoló [koncert] 2016. november 14. hétfő 13:20
1 hozzászólás
szerző: MorelloLacuna Coil, Forever Still, Genus Ordinis Dei 2016. november 5, SimmCity Festaal Zentrum, Bécs
Nem vagyok különösebben nagy rajongója a Lacuna Coil-nak és az általuk képviselt gothic metal stílusnak, de az kétségbevonhatatlan, hogy az olasz brigád nagy hatással volt a kemény zene világára. Mindenképpen ott van a helyük a gothic metal legfontosabb nevei között. Magyarországon elég régen szerepeltek már, az idén megjelent Delirium album turnéjával is végül Bécs lett a legközelebbi állomás. Egyszer azért látni kell élőben ezt a csapatot, amely rockerlányok százait csábította a súlyos zenék bugyraiba, valamint csinos énekesnőjük, Christina Scabbia pedig rockersrácok százait hozta lázba.
Nem tobzódtak különösen az infók a koncerttel kapcsolatban, a helyszínnek kijelölt SimmCity Festaal Zentrum ugyancsak ismeretlen volt számomra. Szerencsére ez a helyszín a Magyarországhoz legközelebbi bécsi kerület, Simmering szívében volt, így a megközelíthetőség szempontjából is előnyös lehetett, hogy nem kellett keresztülvergődni a nagyvároson (igaz, szombati nap lévén talán a forgalom se lett volna annyira vészes). Maga a klub egy pláza épület egyik sarkát jelentette, az egy szem terem gyakorlatilag egy nyúlványként lógott ki félig az út fölé. Furcsa építészeti megoldás.
Nem volt tehát semmi különösebb körítés, szerintem hírverés se sok, mert a kapunyitáskor még csak néhányan lézengtek a pláza bejáratánál. Maga a helyszín mérete kb. az itthoni Barba Negra klub nézőterével állítható párhuzamba, annál talán valamivel szélesebb. De a létszám még a főzenekar esetében is szellős félházat produkált. Nem hinném, hogy csak ennyi embert érdekelt a Lacuna Coil Ausztria, Magyarország, Szlovákia legjobban megközelíthető vonzáskörzetében, inkább az elégtelen promóciónak tudom be mindezt. Azért Magyarországról is többen kihagyhatatlannak érezték az eseményt, az első sorokban sűrűn lehetett magyar szavakat hallani.
Először a Genus Ordinis Dei nevű banda lépett színpadra Olaszországból. A kvartett amolyan modern metalos vonalat vitt, vaskos groove-okkal, olykor breakdown-okba hajló döngölésekkel, de mindezt átszőve egy misztikusabb, gótikusabb hangulattal. Bár megszólalásuk és a hörgős ének miatt talán túlságosan is súlyosnak hatottak a Lacuna Coil közönsége előtt, de mégsem okozott ez senkinek problémát. Ma már más világ van, mint tizen-huszon évekkel ezelőtt, ma már egy könnyebb metal műfajt hallgató rajongó számára sem okoz megbotránkozást a hörgős ének.
A Genus Ordinis Dei nem túl intenzív színpadi munkával, de meggyőzően adta elő a programját. A közönségből is sokaknak tetszett, ami a színpadon történt. Énekesük amikor éppen nem gitározott, folyamatosan gesztikulálva adta elő a mondandóját. Még csak le se tagadhatnák, hogy olaszok...
Mint később kiderült, a Forever Still Dániából érkezett közénk. Valami elképesztő sebességgel végrehajtották a beállást! A következő történt:
1. a Genus Ordinis Dei véget ért,
2. vettünk egy sört,
3. elmentünk wc-re,
4. egy kicsit leültünk volna szusszanni egyet – de ekkor már kezdett is a következő banda.
Talán ha 10-15 perc telt el! Megemelem a kalapomat e profizmus előtt, mikor látunk mi olyat Magyarországon, hogy alig 10 perc után már színpadon áll a következő banda!?
A Forever Still egy kicsit más stílusban mozgott, a hard rock és heavy metal metszéspontján valahol. Két Maja is erősítette a soraikat, de egyik se volt méhecske. Maja Shining ének fronton alkotott kiemelkedőt, Maja Partsch pedig a gitármunkáért felelt. Színpadon volt még Mikkel Haastrup basszusgitáros, akinek senki nem szólt, hogy a félig szembe lógó, emós haj 2016-ban már nagyon nem menő. Volt egy dobos is, de a színpadot elárasztó füst miatt belőle alig látszott valami.
Elsőre egy kicsit megilletődöttnek tűnt a csapat, (az énekes) Maja sem vette fel még igazán a fonalat, hamiskás is volt kissé. Nem volt az igazi, azonban a második számra valami történt és onnantól elkezdett izzani a színpad a banda alatt. Úgy látszik, a lámpalázat kellett egy kicsit legyűrni, onnantól Maja Shining egészen magára talált, sőt mi több, óriási énekteljesítményt prezentált az este folyamán, nagy elánnal előadva. A nótáik nem voltak annyira emlékezetesek, hogy még napok múlva is dúdolja az ember, de gondosan megírt, kellemes, jó hangulatú szerzeményekről beszélhetünk, amelyek egyre nagyobb ovációt idéztek elő a nézőtéren.
Bár mindegyik tag korrekten zenélt, a színpadon is gyakori volt a helycsere, a mozgás, a bulit elsősorban Maja Shining adta el, aki óriási beleéléssel, átszellemülten énekelte a dalokat. A Forever Still koncertjén látszott igazán, mennyire átszellemül a deszkákon az a zenész, aki igazán átéli a dalokat. Bár előtte még sosem hallottam a Forever Still nevét, a mai előadásuk alapján több, mint ígéretes bandának tűnnek, szerintem fogunk még hallani róluk. Hátha nem csak a Volbeat marad Dánia igazi rock exportcikke.
Bár a létszám még mindig csak erős félházat mutatott, a Lacuna Coil komoly látványvilággal készült a koncertre. Nem csak kinézetben, hanem a zenében is egyre látványosabban kezd a múlté lenni a komor, feketében pompázó gótika és átszellemült melódia, a Delirium lemezen egy sokkal súlyosabb, betonozósabb, betegebb irányba fordult a banda. A betegebbet szó szerint lehet érteni, ugyanis az album koncepciója és képvilága is a bomlott elméket, a tébolydát idézi meg. A színpadkép és a tagok viselete is ehhez illeszkedett. Felhúztak két oldalra egy-egy börtönt formáló rácsot, amelyek mögé előszeretettel állt be Diego Cavallotti gitáros és Marco Coti Zelati basszer, és ott rázták a rácsot, mintha nem lenne holnap... A szerkókban is hiába keresné bárki a gótikus romantikát, fehér kényszerzubbonyokra hasonlító, összefirkált, mocskos, rongyos göncökben adta át a delírium hangulatot a banda.
A program is ennek megfelelően eléggé az új lemez körül összpontosult, az elhangzott számoknak majdnem felét a Delirium adta. Így a kezdés is meglehetősen súlyosra sikerült, az Ultima Ratio-val. A koncert elég jól megdörrent, de azért 3-4 számot várni kellett, amíg igazán tisztán, arányosan kezdett szólni minden.
Talán a legtöbbek számára tudott, hogy az éjfekete hajú hercegnő, Christina Scabbia nemrégiben vörösesbe váltott, de biztos volt, akit meglepetésként ért. Nyilván ez már egyéni ízlés kérdése, de szerintem sokkal jobban állt neki a fekete. A vörössel se lenne baj, de ez a kopottas, fakóvörös színválasztás, épphogy vállig visszavágva, a tövében feketével szerintem eléggé semmilyenre sikerült. De lehet, hogy nem csak a zene, hanem Christina maga is úgy érezte, ideje a megújulásnak.
A lényeg persze nem ez, hanem a színpadi munka és az énekteljesítmény, amire igazán nem lehet panaszunk. Talán itt is kellett néhány szám, amíg igazán bejáratódott az énekesnő hangja, a maga végtelenül kedves, elbűvölő színpadi kisugárzása pedig mindvégig tökéletesen átjött. Az elborult fehér göncökben és a súlyos Delirium-os számok előadása közben persze ő is szükségét érezte egy kis színháznak, kellett egy kis tébolyda. Ebben jól működött közre Andrea Ferro énekes, aki ha meresztően tágra nyitja a szemét, ijesztő jelenség tud lenni. A férfiének és a helyenkénti hörgés/üvöltés egészen hangsúlyos volt a mai koncerten, összességében az se kizárt, hogy Andrea még többet is énekelt, mint Christina.
Rögtön utána következett a 2009-es Shallow Life albumot képviselő Spellbound, talán a legjobban eltalált tétel arról a korongról. Majd pedig a 2014-es Die & Rise, szóval első körben az újabbnak mondható szerzeményeket szedték elő élőben. A későbbiekben is ez volt a tendencia, de a Blood Tears Dust, Ghost In The Mist, Downfall, You Love Me ’Cause I Hate You közé befért a Heaven´s A Lie, a The Ghost Woman And The Hunter, a Trip The Darkness és az Our Truth.
Ezek jelentették inkább a gótikusabb vonalat, de a rajongók szemlátomást egyáltalán nem csak ezekért a számokért érkeztek (legyünk őszinték, ezekkel vált igazán ismertté a Lacuna Coil), hanem az újabb szerzeményeket is hasonló tombolás követte. Mégis, a legnagyobb éneklést és a hangulat tetőfokát egy feldolgozás okozta, az Enjoy The Silence a Depeche Mode-tól. A Lacuna Coil-féle verziót a 2006-os Karmacode album tartalmazza, a rajongók pedig eksztázisban fogadták ezt a szerzeményt.
Elhangzott még a Nothing Stands In Our Way, a Broken Crown Halo album nyitónótája, majd pedig a ráadásban gyakorlatilag már csak az utóbbi 2 év tételeit idézték fel. Elhangzott a Delirium album hatásos címadója, az egyel korábbiról a Zombies és zárásként ismét az újról a The House Of Shame.
A dalválasztékból is nyilvánvaló, hogy a Lacuna Coil nem egy múltban nosztalgiázós csapat, a régi számok közül szinte csak a kötelezők kerültek elő, de egyébként meg a 2014-16-os albumok alkották a program döntő többségét. Lehet, hogy vannak, akiknek ez csalódást okozott, de a teremből távozók közül senkinek nem lehetett csalódottságot látni az arcán.
Úgy gondolom, ez a drasztikus, de azért mégsem gyökeres stílusváltás jót tett a Lacuna Coil-nak. Az olasz banda képes volt megmutatni, hogy a tőlük megszokottól (sőt, a sok esetben kritizált 2000-es évek végi albumoktól) eltérően nem hogy elpuhulni, populárisabbá válni, hanem még inkább súlyosodni is képesek, egy látványos, őrületnek ható képi világgal és színpadi ruházattal. Azért nem kell teljesen megijedni, Christina Scabbia csak a koncert első felében viselte az összefirkált kényszerzubbonyt, később már egy jóval kényelmesebb szerkóban állt a színpadra. Az egyik lassú számnál egy fehér csipkés ruha is előkerült, ami leginkább úgy nézett ki, mintha a konyhafüggönyt tekerte volna maga köré, de a hangulat így is átjött.
Mint mondtam, nem vagyok különösebb Lacuna Coil fan, de az elhangzott számok közül sokat én magam is felismertem. Így hát valóban a lehető legjobban szolgálta ki a közönségét az olasz társulat, mindenki megtalálhatta a számítását ma este. Nekem a jelenlévők létszáma kevésnek tűnt, pedig nem hiszem, hogy csak ennyi embert mozgat meg a Lacuna Coil. Nem lenne rossz Magyarországon is egy próbát tenni. A mostani koncertteljesítményük alapján biztos vagyok benne, hogy emlékezetes bulival szolgálnának az olaszok.
Egyetértek, igazán felébredhetnének végre a szervezők és rájöhetnének, nemcsak az Epica, Delain meg az Amaranthe létezik és elhozhatnák végre kis hazánkba is a Lacunát.
13:20
