hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2016. november 10. csütörtök   13:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
9b0 – Eleven albumbemutató


  A 9b0 néven alkotó Gyutai Balázs elektronikus zenészként az elsők között fedezte fel itthon, hogy a hagyományos műfaji kategóriákat lehet és muszáj is meghaladni, ha valami eredetit akar létrehozni. Az új hangok utáni vágy már a kezdetektől hajtotta: olyannyira, hogy bátyjával közösen már gyerekként belekezdett az audioszoftver-fejlesztésbe, a 2000-es évek elejére csakis saját zeneszerkesztőjével írta trekkjeit, ma pedig külsős sound designerként dolgozik a Native Instrumentsnek.
  
  Első nagylemeze, az Error 2010-ben jelent meg a feszes dinamikájú glitch jegyében: zenéi olyan látszólagos ellentmondásokat boronáltak össze bensőséges viszonyba, mint az agresszíven harapdáló nuskool-basszusok és a már-már szimfonikus emelkedettség. A folytatás pedig most, 2016-ra érett be: az Eleven címet viselő második album négy év termését foglalja magában, tizenegy számon át.
  
  ”Ez idő alatt sokat változtam, így a zeném is átalakult. Ugyan maradt a vegytiszta elektronika, maradt a sound design, maradt a dallamközpontúság, maradt a melankólia, a végeredmény mégis teljesen más irányból közelít” - így a producer az új anyagról, amit a perfekcionizmus által hajtva időközben több helyen is többször újrahuzalozott. Tavaly például egy bátyjával közös fejlesztés nyomán a szintisávok jó részét lecserélte a saját új hangjaira.
  
  Az Eleven méltó jogutódja elődjének: egyszer komplett földrészek szélességével dacoló tereket jár be, aztán egy lézercikázta szobába kompresszálódik, egyszer ambientesen andalít, hogy pillanatokon belül magasfeszültséget gyökereztessen belénk, egyszer pedig észrevétlenül, két percen belül húz fel egy csontig csupaszított minimálgerincre egy régi emlékeket idéző lassú zongoradallamot.
  
  Az Eleven az NVC alá tartozó Selected Sounds label harmadik megjelenése, Iamyank szerzői albuma és a hat friss magyar elektronikus darabot tartalmazó Budapest Selected válogatás után.
  
  Számlista:
  1. 9b0 - Unsimplified
  2. 9b0 – Everything made sense
  3. 9b0 - Lustrum
  4. 9b0 - Chestral
  5.9b0 - Transit
  6. 9b0 - Motorfader
  7. 9b0 - Through
  8. 9b0 - Flipside
  9. 9b0 - Eleven
  10. 9b0 – Compressed Space
  11. 9b0 – Clouds Gone
  
  A release nov 11-i közös megünneplése a Toldiban lesz, ahol a brit Thowing Snow jön támogatni Balázs albumbemutatóját.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rio    neaera    sherlock holmes    deafheaven    the unknown    mighty boosh    harloch    aaron sorkin    toxic waltz    katherine heigl    white wizzard    violator    fallujah    creativeselector    agatha christie    turn of mind    rózsaszín pitbull    oranssi pazuzu    ben stiller    kabinláz    arvas    karácsony artúr    crazy mama    to the nines    gary moore  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!