előzetes [koncert]  2016. november 10. csütörtök   13:23

nincsen hozzászólás

  Igazi zenei csemege a jazz kedvelőinek, az egyik legegyedibb, legkülönlegesebb hangú énekesnő, Patricia Barber első budapesti koncertje.
  
  „Dalszerző vagyok, ami nem azonos a költővel. A költészet szenvedély, vezetőm, aki mindig kéznél van, és a legfőbb inspirációm. A zene nyelvével szemben a szavak mindenki számára elérhetőek. Akár a költészetet tanulmányozom akár a zenét, közvetlenül az eredeti forrásból várom az útmutatást. Mivel a költészet zene, és a zene mágikus minőség, így a költészet is az.”
  
  A kortárs jazz egyik poétikus különutasa Patricia Barber. Azon kortárs jazzénekesnők közé tartozik, akik lenyűgöző előadóként és briliáns komponistaként egyaránt kitüntetett figyelmet vívtak ki maguknak. A melodikus zenei világot sötét tónusú, misztikus alt hanggal és merész zongorajátékkal párosító művész fellépései és új lemezei világszerte eseményszámba mennek.
  A balladák és a bop-zene interpretálásán túlmutató improvizációs területeket felfedező előadó Chicago külvárosában született. Karrierje 1984-ben indult a híres Gold Star bárban. Rajongóinak gyorsan szaporodó, fanatikus tábora követte őt a Green Mill klubba, a hiteles chicagói jazz központjába, ahol 1994 óta heti rendszerességgel lépett fel.
  Hangját egyik kritikusa „a lélekből feltörő sötét suttogás”-nak nevezte, különleges színpadi jelenlétét pedig „beatzenész és bop-intellektuel” jelzőkkel illette.
  1989-ben magánkiadásban jelentette meg bemutatkozó, Split című albumát. Harminchárom éves volt ekkor, kellően érett és merész, ebben az alig negyvenöt perces anyagban már szinte minden ott van, ami őt később annyira egyénivé és izgalmassá tette. S hát nem utolsósorban - a szintén ekkoriban felbukkant nemzedéktárs Cassandra Wilson mellett - ő volt az, aki az Ella Fitzgerald, Sarah Vaughan, Peggy Lee és Carmen McRae fémjelezte női vokális jazzhagyományba új életet és perspektívát lehelt. Patricia Barber abból a szempontból is jazztörténeti jelentőségű, hogy az elsők között vett a repertoárjába, majd lemezre pop/rockdalokat, emelte azokat a műfajban mindenki által elfogadott, a mai napig etalonnak számító standardek szintjére. Ezek egyike, a Smokey Robinson-féle My Girl már ott hallható az 1992-es Distortion Of Love című lemezén, amely egy évvel előzte meg Cassandra Wilson ebből a szempontból szintén mérföldkőnek számító Blue Light ´Til Dawn című albumát.
  
  A kilencvenes évek derekától aztán Patricia Barber pályája szép lassan kiegyenesedett, ahogy jelentek meg az újabb lemezei (Café Blue, 1994, Modern Cool, 1998, Nightclub, 2000, Verse, 2002), úgy terjedt a híre, nőtt rajongóinak tábora, fogadta be őt a jazzvilág, kezdte a szakma és a média is a helyén kezelni sajátos vízióit és kvalitásait. „Több mint költő, több mint énekes, több mint dalszerző. Egyik kategória sem képes egymaga visszaadni művészete lényegét”, írta róla a Stereophile, „egy beatköltő lelke és egy angol professzor elméje tükröződik dalaiban”, tromfolt rá a W Magazine. S mindez, ahogy mondani szokás, csak fokozódott, amikor 2006-ban megjelent a Mythologies. Ebben Barber egy Guggeinhem ösztöndíjnak köszönhetően Ovidius Metamorfózis című dalciklusába mélyedt el, annak alapján írt tizenegy dalt, melyekben - a római költő alapgondolata, miszerint ami él, az változik - tizenegy emberi karaktert igyekszik megragadni, az ahhoz illő stílusban, szövegvilággal, hangulattal, költőiséggel. Eredményeként a Mythologies Barber pályafutásának egyik legerősebb, legbensőségesebb, legfilozofikusabb albuma lett. Ezt a magaslatot nehéz lett volna még egyszer megugrani, mégsem tekinthetjük visszalépésnek következő, The Cole Porter Mix című nagylemezén, amelyben Patricia Barber a huszadik század első felének egyik legjelentősebb amerikai komponistája - ahogy ő fogalmazta: legnagyobb dalszerzői idolja - előtt tiszteleg. S hogy e főhajtás kellően komoly és emelkedett legyen, Barber nemcsak a tíz általa legjobbnak tartott Porter-szerzeményt adja itt elő a saját egyéniségére húzva, hanem három olyan saját dalt is, amelyet akár az idol is írhatott volna. Amitől az amúgy ismét magas színvonalú lemez megint csak kellően személyessé vált.
  Legújabb, a „Smash” Patricia Barber 16. kiadott albuma, mely 2013 tavaszán jelent meg. Barber saját dalai hallhatóak rajta egy új tagokból álló zenekar kíséretében, nagyon igényesen kidolgozva. Ennek anyagával érkezik első budapesti fellépésére.
  
  Tagok:
  Patricia Barber – zongora, ének
  Patrick Mulcahy – bass
  Jon Deitmeyer – dobok

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: