hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2016. november 8. kedd   13:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Pierce The Veil, letlive és Creeper a Dürerben


   Teltházas turnékkal, milliós Youtube-nézettséggel, újságcímlapokkal, különféle díjakkal és TV-s szereplésekkel a hátuk mögött a Pierce The Veil hamar a post-hardcore egyik legmenőbb nagykövetévé vált. A San Diegó-i csapatatot egy testvérpár, Vic és Mike Fuentes alapította tíz évvel ezelőtt. Első lemezüket 2007-ben jelentették meg A Falir for the Dramatic címmel, ekkor még duó felállásban, de még ugyanebben az évben csatlakozott hozzájuk Tony Perry gitáros és Jaime Preciado basszusgitáros. Már ekkor olyan zenekarokkal turnézhattak, mint A Day to Remember, az All Time Low, vagy a Sleeping with Sirens.
  
  A nemzetközi áttörést a zenekar számára a King for a Day című slágerük, illetve 2012-ben megjelent harmadik, Collide With The Sky című lemezük hozta meg, ami a Billboard listájának 12-edik helyén nyitott, és a mai napig szépen fogy belőle világszerte. Az élőben is igazán elementáris erővel bíró srácok elindultak első, szinte végig teltházas önálló brit turnéjukra, ezt pedig egy hasonlóan sikeres amerikai körút követte. 2013-ban pedig szintén az amerikai kontinenst hódították meg az All Time Low társaságában, ám ekkor már nem előzenekarként, hanem a főműsoridőn osztozva.
   A hatalmas siker után nem volt meglepő, hogy a szakma és a rajongók is lélegzetvisszafojtva várták a folytatást, ami idén májusban végre meg is érkezik. A Misadventures című koronggal a zenekar egy különleges utazásra indul, ami a zene iránti fanatizmusukból építkezik, és minden valószínűség szerint hatalmasat fog szólni. Az már biztos, hogy a srácok karrierjében az idei év vízválasztó lesz, aminek fontos eleme az európai turnéjuk, amely során végre Budapestre is ellátogatnak! Találkozunk november 9-én a Dürer Kertben!
  
  Tixa jegylink: http://tixa.hu/piercetheveil_newbeat
   jegyárak: 5.500 / 6.000 Ft
   jegyek: Dürer Kert, CD Pince, Wave



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ben stiller    eros ramazotti    no more gravity    keira knightley    deák bárdos    walking with strangers    állás    mark zuckerberg    saturnus    led zeppelin    still got the blues    vörös andrás    aeon    burst    evil invaders    the stone roses    suicidal angels    metalcampsabaton     hayley williams    isis    made of hate    skull fist    b2b3 trió    jucifer    beyond the black  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!