hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2016. november 7. hétfő   13:07
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tavasszal Asking Alexandria!
2017. március 13. Akvárium Klub

  A brit metalcore ötösfogat története Dubaiban kezdődött, ahol Ben Bruce gitáros Amongst Us nevű formációjával tevékenykedett, és aminek romjain többszöri névváltás utána megalakult az Asking Alexandria.
  A székhelyét időközben Angliába helyező Bruce a zenekar nevét ugyan megtartotta, de helyi zenészeket szervezett maga köré, így egy teljesen új fejezet kezdődött az együttes életében. Az „új” Asking Alexandria így végül 2008-ban alakult, első lemezük 2009-ben jelent meg Stand Up And Scream címmel. A pimaszul kemény, mégis kellemesen dallamos rockzene érdekes módon a mainstream médiába is betört.
  
  A 2015-ös év aztán nagy változást hozott a listavezető, többszörös aranylemezes csapatnak, útjaik ugyanis különváltak Danny Worsnoppal, a zenekar énekesével és alapító tagjával. De ahogy mondani szokás, innen szép visszajönni, James Cassells (dobok), Cameron Liddell (ritmusgitár), és Sam Bettley (basszusgitár) pedig nemes egyszerűséggel felállt, leporolta magát, és folytatta a neki szánt utat. És bár a szétválást azóta is a zenekar sötét korszakaként emlegetik, nem volt más választásuk, mint menni tovább előre, az őket ért veszteségből pedig végül egy tökéletes album született idén márciusban The Black címmel. Új énekesüket az ukrán Denis Stoff személyében találták meg, aki rendíthetetlenül posztolta saját Asking Alexandria-feldolgozásait a Youtube-ra.
  
  A mesébe illő felfedezésből végül közös munka és egy borzasztóan sikeres turné lett, híresen lendületes zúzásukat pedig végre klub körülmények közt is megnézhetjük 2017. március 13-án az Akvárium Klubban.
  
  Jegyárak: 6.900 / 7.500 Ft
  TIXA jegylink



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 aetarnam    30 y    másnaposok 2    beneath    dave grohl    paramore    kip winger    cephalic carnage    péterfy bori & love band    our existence is punishment    rachel mcadams    gus van sant    the puzzle    rhapsody of fire    toy dolls    moszkva tér    deák bárdos    romanticbiodark    snow white and the huntsman     halle berry    kosztolányi dezső    gyilkos természet    soundgarden    yngwie malmsteen    imák  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!