hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [pályázat]  2016. október 26. szerda   19:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ők a Cseh Tamás Program idei első nyertesei


  Kihirdették az NKA Cseh Tamás Program (CSTP) idei első nyerteseit: október 26-án az Akvárium klubban huszonöt együttes és énekes, valamint 53 fővároson kívüli és 8 határon túli könnyűzenei koncerthelyszín vehette át az erről szóló Elismerést.
  
  Az Akvárium Klubban rendezett ünnepélyes eredményhirdetésen az elismeréseket Doncsev András, az NKA alelnöke, Szántai Irén megbízott NKA főigazgató és Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője adták át a támogatottaknak. Köszöntőjében Doncsev András, az NKA alelnöke elmondta, hogy „a Cseh Tamás Program nem csak, és nem elsősorban tehetségkutató projekt, ezért idén az egyén kiteljesítésén túl elsősorban a közösségformálásban kívánunk segítséget nyújtani. Az Induló előadók alprogram pályázói mellett a közösségformálás legfontosabb színtereinek, vidéki és határon túli könnyűzenei kluboknak is biztosítunk támogatást, kétszer annyi összegűt, mint tavaly.”
  
  Az Induló Előadói Alprogramjának harmadik évadában pályázó 274 formáció közül 54 zenekar és előadó kapott meghívást az élő meghallgatásra. A végső döntést meghozó NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium ebben az évben is elfogadta a felkért zsűri – összesen 45 könnyűzenei szakember – pontozása alapján kialakult sorrendet, viszont a támogathatók számán és a rendelkezésre álló 50 millió forintos kereten nem változtatott, így mind a 25 kiválasztott előadó 2-2 millió forint támogatásban részesül.
  
  Támogatott előadók:
  Alone in the Moon, Antonia Vai Band, Áron András Apey, Baron Mantis, Bekvart, Belau, The Couple, Deep Glaze, Drastik Putto, Flatband, Hangácsi Márton, Hoodoo Offenders, Ív, Kamilka és a Pesti Sikk, Kies, The Luckies, Massza, NB, No Sugar, Róqa, Synema, Useme, Window, Yesyes, YOULI.
  
  Az eseményen jelentette be Doncsev András, hogy a fenti 25 zenekaron túl az Öröm a Zene Tehetségkutatót megnyerő Koalabell együttest, illetve a nemzetközileg elismert Muck Évát is támogatja a Program.
  
  A Klubtámogató alprogramban élő, belépőjegyes, könnyűzenei koncerteket szervező helyek fenntartói pályázhattak, amelyek vállalják, hogy az adott évadban, nem saját megyéjükből érkező formációknak fellépési lehetőséget biztosítanak. A pályázaton elnyert támogatást a koncerteket szervező klubok a zenészek fellépti díjaira, illetve technikai és marketing költségekre fordíthatják. A 2016. augusztus 31-ei beadási határidőig 79 magyarországi koncerthelyszín, 240 millió forintnyi tervvel jelentkezett, köztük több olyan, amelyiket az előző két évben is támogatta a Program. A határon túli kluboknak szóló felhívásra 14 pályázat érkezett, Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovákiából, összesen 40 millió forintnyi igénnyel.
  A tavalyi keretet a kollégium idén 60 millió forinttal megemelte, ám ezt is mintegy 5%-kal túllépte. A 78 beérkezett pályázat közül 53 támogatását javasolta a kollégium, míg a határon túli jelentkezők közül nyolc esetben ítéltek meg, összesen 16,5 millió forintot.
  
  Támogatásban részesülő klubok:
  Agóra Művelődési és Sportház (Szombathely), Armstrong Klub (Baja), Atelier Klub (Kolozsvár, Erdély), Atlantis Klub (Zalaegerszeg), Balaton Színház (Keszthely), Bátonyterenyei Városi Közművelődési Központ, Biatorbágyi Faluház, Boomerang Biliárdszalon (Mezőkövesd), Bridge Hallgatói és Ifjúsági Klub (Győr), Budakalászi Művelődési Ház, Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron), Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba), Csongrádi Művelődési Központ, Debreceni Egyetem Nagyerdei Víztorony és a Hall klubjai, Egri Kulturális és Művészeti Központ, Expresszó Klub (Veszprém), FEZEN Klub (Székesfehérvár), Fröccs (Kiskőrös), Gödör Klub (Eger), Gyulai Várszínház, Hangár Music Garden (Sopron), Hang-Ár Music Pub (Kaposvár), Helynekem (Miskolc), Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét), JATE Klub (Szeged), Keresztury Dezső VMK PopUp Cafe (Zalaegerszeg), Komáromi Városi Művelődési Központ (Felvidék), Lehel Film-Színház (Jászberény), Madách Imre Művelődési Központ (Vác), Malom Café (Mosonmagyaróvár), Máriapócsi Kulturális Központ, Millenniumi Kávéház (Szeged), Móricz Kert (Nyíregyháza), Moszkva Kávézó (Nagyvárad, Erdély), Mozi Club (Somorja, Felvidék), MusiCat Pub (Szatmárnémeti, Erdély), Nagyszénási Kulturális Központ, Nappali Bár (Pécs), Nemcsak a Jazz Klub és a Hallgasd Helyben Könnyűzenei Klub (Szigetszentmiklós), Park Klub (Mosonmagyaróvár), Park Music Hall (Kaposvár), PopUp Cafe (Zalaegerszeg), Posticum Kulturális Központ (Nagyvárad, Erdély), Roncsbár (Debrecen), Rock Café (Hajdúszoboszló), Rómer-ház (Győr), Roxxy Music Café (Tatbánya), Sárvári Nádasdy-vár, Shop-Stop Klub (Kapuvár), Siculus Ifjúsági Ház (Székelyudvarhely, Erdély), Soul Hunter Music Club (Dunaszerdahely, Felvidék), Start Műhely (Gyöngyös), Szabad Kikötő Kulturális Centrum (Pécs), Szenes Klub (Pécs), T-Boy Music & Culture Club (Sátoraljaújhely), TISZApART Mozi (Szolnok), Trafó Club (Gödöllő), Vadorzó Klub (Tatabánya), Váróterem Klub (Szolnok), Veres Péter Kulturális Központ (Balmazújváros), Zebra Club (Szarvas).



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sólstafir    mando diao    funerus    astronautalis    mob rules    vektor    eta    Ötödik sebesség    black breath    eye for i    rupert grint    rock napja    tintás barnes    nofx    hó márton    vexilium    mais rues des avenue    noel gallagher    a perfect circle    mike watt    rotten sound    samiam    dead end path    halálos iramban: Ötödik sebesség    jack  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!