beszámoló [koncert]  2004. május 3. hétfő   13:22

nincsen hozzászólás

  The Bros Are Back In Town!” hangzott a beharangozóban, s azonnal izgalom töltötte meg szívem, hisz kedvenc bandámról az amerikai Darkest Hour-ról volt szó. Az évente rendszeresen vissza-vissza térő metal-punkrock banda az egyik legenergikusabb, legeredetibb zenét játssza a mai színtéren, s lelkesedésüket tovább fokozza, hogy kifejezetten kedvelik a budapesti közönséget. A március végi buli pedig a Süss Fel Napban amolyan örömkoncert volt a számukra és természetesen számunkra is hisz az eredeti turnétervben nem szerepelt a fővárosi helyszín.
  
  De haladjunk szép sorban. Az estét a gyömrői/budapesti Blood Is Fire indította. Sajnos a hangzás elég gyengére sikerült, de aki ismeri őket és tudja micsoda pörgéseket szoktak rendezni a srácok az érzésből küldte a mozgást a ritmusos metal-hardcore zenére. Kevés idejük volt, s sietségnek megvolt az ára, az új EP-s számokat sikerült csak lenyomniuk pedig érezhető volt, hogy a régi slágerekre vannak inkább ráhangolódva. Ennek ellenére az új anyag szerintem elég erős, látszik, hogy sokat foglalkoznak a zenével, s a rengeteg koncertnek köszönhetően a produkcióval semmi baj persze ha a közönség és a hangzás ott van a helyén -. Egy hosszú tétellel kezdték, voltak benne nagyon fogós lassabb témák, de aztán a durva ordítós ének a lágy dallamos részekkel ötvözve nagyon erőteljes hatással volt a közönségre. Nagyon tetszik mikor a bőgős széthörgi az agyunkat, s már-már azt hittem beindul a nép, de úgy látszik mindenki későbbre tartalékolta az erőit. A végén eljátszották az új EP legerősebb szerzeményét a Whole New Life-ot is.
  
  Ha a Blood Is Fire koncertjét gyengécskének nevezhetjük, akkor a Stereochrist fellépését meg unalmasnak titulálnám. A több Mood tagot is magának tudó stoner csapat az új Dead River Blues korongjukat igyekezett népszerűsíteni, de ahogy láttam az aznapi közönségnek nem ők kellettek. Pedig olyan csodákat” hallhattunk, mint az All Along The River vagy a Holosonic. Lehet, hogy a doom stílusnak ez fekszik bár szerintem kicsit intenzívebb mozgás elférne de a frontember sem sokat fáradozott a közönség mozgásba hozásával. Összességében egy remek csapatnak mondanám a Stereochristet de egy Darkest Hour felvezetésben nem találták a helyüket.

  A Bridge To Solace volt a következő, aki arra hivatott, hogy végre odapörköljön a nézőseregnek, hátha be lehet indítani őket még a DH előtt. A várakozásokkal ellentétben sajnos egyetlen új számot sem hallhattunk a készülő split anyagról az Amendment 18-el közösen már megvan az anyag viszont az Of Bitterness And Hope dalait csipőből tüzelték a srácok. Meg is lett az eredménye, hatalmas alkalmi kórusok” alakultak, beindult a mozgolódás is. Ádi remekül pózol koncertről-koncertre javulnak a mozdulatai (csak nem gyakorol otthon?) Zoli pedig, mint valami vadállat esett neki az elölállóknak. A korong negyedik dalát a Deathrace With Dimension 4-t egy külföldi arc nyomta le, azt hiszem ő segítette ki a csapatot a turnén mikor Zolinak gondjai akadtak a torkával. Mivel is zárhattak volna mással, mint a Paper Bags And Plastic Cups-szal, bár némi gitárszólóval megspékelték most a szerzeményt. Nagyon király volt megint a BTS bulija, már majdnem megfeledkeztem a DH hátralévő fellépéséről.
  
  Szerencsére ők nem, s egy gyors átállást követően már süvítettek is az új” album Hidden Hands Of A Sadist Nation dalai. Természetesen a The Sadist Nationnal kezdtek. Aki még nem ismeri a dalt annak nehéz lesz megmagyaráznom mit érzek olyankor mikor John belekezd az Its everywhere...” passzusba, de ha fergeteges gitártémát kellene említenem ez lenne az egyik első ami beugrana. Iszonyat tökéletes és akkora súlya van, hogy vállból tépi ki a karjaid. Nem is kellett sokat várni, az egész terem egyként őrjöngött, s igyekeztünk túlkiabálni az amerikaiakat. Amit Mike és persze Kris művel a gitárral arra nics megfelelő szó, s ehhez társul még Paul pengetése, s a precizitás és pontosság nagymestere Ryan Parrish (a party diktátor!). Sokkoló volt, s a hatás egy óráig tartott. Eljátszották többek között a régebbi The Mark Of The Judas-t, de gyilkoltak az A Blessing In Tragedy-vel is egyet. A hazai rajongók legnagyobb örömére egy kis közös emlék a Dawncore-ral közös splitről is leküldték a számukat, majd a lassan négy éve napi rendszerességgel általam hallgatott For The Soul Of The Savior-ral zárták az estét. Apró elemeinkre daráltak minket, s a legutóbbi kifulladásával ellentétben John most nagyon jól tűrte és bírta a rohamainkat. S a ...so save a prayer for me dont waste a prayer on me...” szövegű záróakkordokkal azt is sikerült elérniük az amerikai punkrock de nevezhetjük őket metal fenegyerekeknek, hogy még fel sem másztam a Süss Fel Nap lépcsőjén, de már azt vártam mikor hallhatom őket ismét élőben. Reméljük nem adnak alább a múltból és akkor idén lesz még rá lehetőségünk idehaza is.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: