hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2016. szeptember 19. hétfő   15:10
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Sabaton: The Last Stand


  Itt az új Sabaton album, aminek kapcsán garantáltan fellángolnak újra a viták a zenekar körül. A svéd power metal banda rakétaként tört fel a műfaj csúcsára, elképesztő népszerűséget értek el. Persze ez sokaknak nem tetszik, ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, nagy számban jelentek meg a káráló hangok, akik szerint semmi nem indokolja, hogy ez a banda trónoljon a heavy metal csúcsán. Nem nekik kellene klubokat, stadionokat csordultig megtölteniük, sokkal inkább másoknak. De hiába, a Sabaton nem hogy nem hajlandó eltűnni a népszerűségi listákról, hanem inkább újabb csúcsokra tör!
  Én magam csak legyintek azokra a gyűlölködőkre, akik mindenkit betalálnak, ahol 100 embernél nagyobb a hallgatóság. A népszerű bandáknál a nyavalygás mértéke a rajongók számával egyenes arányban, az érdeklődők átlag életkorával fordított arányosságban nő... Ezen fennakadni sem érdemes! A Sabaton esetében való igaz, hogy nem ők találták fel a spanyolviaszt a metalban, de mégis van annyi remekül megírt, himnikus, átélhető nótájuk, hogy igenis indokolt legyen a népszerűségük, ezen kívül elsőrangú koncertbandának minősíthető a társulat. Akármennyire nem tetszik ez egyeseknek.
  
  Én mindig is szerettem a Sabaton zenéjét, a 2010-es Coat Of Arms albumig bezárólag szerintem mindig igazán kiváló lemezeket tettek le az asztalra, nem csak 2-3 húzószámmal és sok töltelékkel, hanem egységesen voltak ezek élvezetes korongok. Persze néhány sláger még így is kiemelkedett. A későbbi albumokat a saját kialakított világukon belül korrekt iparosmunkának értékeltem, de ezek már az én szememben sem jutottak el olyan státuszig, amelyek magasabb szintet, előrelépést jelentenének az eddigiekhez képest. Persze a gépezet ekkor már lendületben volt, ez a biztonsági játék is bőven elég volt a Sabatonnak az eddigi rajongók megtartására és újak toborzására. Mindezek miatt a The Last Stand-től sem vártam igazán sokat, nem elvárható, hogy megreformálják az egyébként abszolút jól működő zenei világukat. De ha a 11 tételből csak 3-4 igazán jól összerakott, emlékezetes, időtálló nótát kapunk, én már azzal tökéletesen elégedett lettem volna.
  Nos, a Sabaton úgy tűnik, olyannyira megtalálta a bölcsek kövét saját népszerűségükhöz, hogy attól egy jottányival sem volt hajlandó elmozdulni, ráadásul úgy tűnik, az igazán jó ötleteket mostanra már ellőtték fennállásuk 17 évében. A The Last Stand nem lett egy rossz Sabaton lemez, mert mindent megtalálhatunk benne, amitől szeretni lehet a svéd bandát, de mégis hiányoltam benne az izgalmat.
  
  Talán a vastag szintetizátor-szőnyegek lettek valamivel hangsúlyosabbak az eddigiekhez képest, mint például a nyitó Sparta esetében. Teljesen átlagos felépítésű heavy metal szám, a történetmesélős szál, vagyis a szöveges rész viszont remek, ebben mindig erős volt a Sabaton. Sőt, talán azt lehet mondani, ez sikerük egyik titka. Most a 300 filmek után ők is elmesélték a spártaiak sztoriját Thermopülainál. A Last Dying Breath-ről nagyjából ugyanezt lehet elmondani. Hasonló heavy metal panelek, a refrén sem különösebben magával ragadó, viszont a gitárszóló szép. A történetben enyhén érintettnek érezhetjük magunkat, a Monarchiával szemben álló hősies szerb védekezésről szól az I. világháború idején.
  A Blood Of Bannockburn egy kicsit más, az angol-skód civódásokról szól, a skót duda színesítő jellege és a könnyed, játékos riffek egy kevésbé masszív, légies nótává teszik. De maga az ének is inkább heroikus, mintsem metalosan agresszív, a Hammond orgona pedig szintén egy speciálisabb ízt ad a számnak. A Diary Of An Unknown Soldier csak egy rövid átvezető tétel, az 1918-as, első világháború sötét élményeinek megfogalmazása. Ezt a szöveges részt egyébként az Iced Earth-ből Jon Schaffer szavalja. A The Lost Battalion pedig mindennek az előidézője, az Argonne-i véres összecsapások felidézése. A heroikus felvezetése alapján akár egy Wisdom szám is lehetne, csak hogy egy kicsit haza beszéljek. De aztán egy lassabb, komorabb nóta lesz belőle, izgalom viszont nem sok van benne, még a szép gitárszóló sem menti meg a középszerűségtől.
  
  A Rorke´s Drift végre felgyorsítja a tempót és egy egzotikus helyszínre kalauzol. Dél-Afrikában járunk, ahol a brit és zulu összecsapás egy különösen vérzivataros helyszínét járjuk be. A téma érdekessége ellenére megint csak egy nem kiemelkedő, átlagos Sabaton dalról beszélünk. Következik a címadó dal, a The Last Stand, vagyis a sváci gárdisták utolsó vérig való helytállása a pápa védelmében, 1527-ben. Maximális jellegzetes, szintetizátorral megtámogatott Sabaton dal. Úgy is mondhatnám, hogy minden benne van, amiért a Sabatont szeretni lehet, és ha most hallanánk először a bandát, rögtön elkapna ennek a dalnak a hangulata, de 10 év munkássága után már tipikusságról beszélhetünk. Még ha túl sok emlékezetes momentumot nem is találunk a lemezen, a dalszövegek szinte minden esetben elsőrangúak, ebben a szerzeményben is remek szövegekkel, nagyon találó rímekkel találkozhatunk.
  Maximálisan a svédek javára legyen írva, hogy a háborús tematikáik nem merülnek ki a már milliószor megénekelt amerikai és európai csatákban, hanem olykor egészen egzotikus témákhoz is bátran nyúlnak. Ezen a lemezen is érdekes volt a zulus dal, de a szovjet-afgán konfliktust sem hiszem, hogy túl sokan dolgozták fel eddig power metalban... A Hill 3234 ezt teszi meg, mégpedig egy gyors, harapós nótával. Megint a dalszövegek a legnagyobb erényei a szerzeménynek, de a gitárszóló is jól sikerült.
  
  Ez után még távolabbra megyünk keletre, a birodalmi Japán szamurájairól szól a Shiroyama című nóta. Ismét a tipikus Sabaton panelekből építkezik a dal, szépen ívelnek végig a dallamok, de nincs benne semmi érdekfeszítő. A Winged Hussars a számunkra mindig kedves lengyelekről szól, szokásos szintetizátoros aláfestéssel. Az az egyetlen baj ezekkel a nótákkal, hogy minden mozzanatuk tökéletesen kiszámítható. Már a ritmikából, a dalszerkezetekből pontosan lehet tudni, a következő pillanatban mi fog történni. Tulajdonképpen újra és újra megírja ezeket a dalokat a Sabaton, más szövegekkel. Az egyetlen izgalmas dolog ebben a dalban az a keleties, arabos dallamfoszlány a szám közepén.
  A lemez utolsó tétele, a The Last Battle már egészen rockos, haddnemondjam Europe-os a maga erős szinti alapjával. Jófajta, énekelhető, dúdolható dal a maga visszafogott tempójával. Az egyik legfurcsább II. világháborús konfliktussal foglalkozik, amikor a háború utolsó mozzanatainak egyikeként az amerikaiak és a német Wehrmacht csapatok vállvetve harcoltak az ostromló SS alakulatok ellen Itter váránál.
  
  Ezzel a számmal zárul az album, de a különféle kiadások bónusz nótáiról is érdemes megemlékezni. A Stan Ridgway-féle Camouflage amolyan folk metalos szám lett. Nem annyira izgalmas feldolgozás, de a Sabaton komfortzónáján túlmutató dallamok az említett folkos hatások miatt mégis érdekesek lettek. A Judas Priest-től az All Guns Blazing került napirendre, amely a feszes húzásával önmagában is közel áll a Sabaton világához, szóval nem is kellett különösebben hozzányúlni. Ezért ez egy kiszámítható tétel lett, az énekben a jellegzetes „géphangokat” elvileg Thobbe Englund gitáros szolgáltatja.
  A Burn In Hell ez esetben nem a Judas Priest-től van (pedig azt nagyon meghallgattam volna!), hanem a Twisted Sister szerzeményéről van szó. Szintén nem rossz, érdekessége pár klasszikus melódia becsempészése a gitárszólókba.
  Van még egy bónusz, az Iron Maiden sem maradhatott ki a tisztelgések sorából, mégpedig egy kevésbé egyértelmű dallal, az Afraid To Shoot Strangers-szel. Ez az epikus hosszúságú mű kicsit kényelmetlen a direktben ható, menetelős Sabaton slágerekhez képest, de talán emiatt speciálisnak is mondható. Amíg be nem indulnak a dolgok, addig azért nagyon jól látható, milyen képességbeli különbségek vannak Dickinson és Brodén között. A gitármelódiák után szinte punkos egyszerűségű témák morajlanak fel, ezen biztos kiakadnak a Maiden fanatikusok, de aztán az ismételt melódiákkal helyére kerül minden.
  
  Nem is kérdés, hogy megosztó lemez lesz a The Last Stand. Egyesek habzó szájjal szidni fogják, bár részükről teljesen mindegy, mit ad ki a Sabaton, úgyse lehetne jó. Az elvakult rajongók pedig őrjöngve veszik védelmükbe a korongot, a banda egyik legjobbjának minősítik, de az ő részükről ugyancsak teljesen mindegy, mit ad ki a csapat, az csak jó lehet. Az igazság valahol a kettő között lehet, mert semmiképpen sem csapnivaló ez az album, de azért kiemelkedőnek sem gondolom.
  Sőt, első hallgatásra kifejezetten semmitmondónak értékeltem, szinte semmilyen kapaszkodót nem találtam benne, egy kiszámítható, paneles, megjegyezhetetlen dalfolyamnak láttam, ahol még magában a dalszerzésben sem erőltette meg magát a társulat. De aztán többedszerre, nem kis részben a szövegekre, a megidézett történetekre is odafigyelve, egyre jobban előjöttek a lemez erényei.
  
  Bár nem beszélhetünk szó szoros értelemben vett konceptalbumról, mégis sokat számít, hogy van egy vezérelv, ami összeköti a dalokat (kevesek elkeseredett harca a sokak ellen). Azt továbbra is tartom, hogy biztonsági játékot játszik a Sabaton, rengeteg a tipikus, jellegzetes megoldás, kevés az olyan téma, amire igazán felkapja a fejét a hallgató. Igazán kiemelkedő dalokról még így sem lehet beszélni, de ha odafigyelve, a dalszövegekkel együtt (netán valamely videóklipes képi világ mellett) hallgatja az ember, bizony képes elröpíteni abba az időbe, amiről a nóta szól, átélhetővé tenni a történetet. A borító és a booklet pedig szokás szerint különösen igényes munka, Sallai Péter nevéhez fűződik.
  Sokat nyom tehát a latba, ha a Sabaton lemezeket odafigyelve hallgatjuk. Persze vicces, hogy ezt pont a Sabatonra mondom, ahol aztán tényleg nincsenek nagy megfejtések, egyszerűen csak szórakoztat. De mégis saját magamon tapasztalom, hogy teljesen más élményt jelentett csak úgy felületesen végigpörgetni a The Last Stand albumot, mint odafigyelve hallgatni. Egy esélyt megérdemel.
  
  
  Felállás:
  Joakim Brodén: ének, billentyűk
  Thorbjörn „Thobbe” Englund: gitár
  Christoffer Rörland: gitár
  Pär Sundström: basszusgitár
  Hannes Van Dahl: dob
  
  Sabaton: The Last Stand
  01. Sparta
  02. Last Dying Breath
  03. Blood Of Bannockburn
  04. Diary Of An Unknown Soldier
  05. The Lost Battalion
  06. Rorke´s Drift
  07. The Last Stand
  08. Hill 3234
  09. Shiroyama
  10. Winged Hussars
  11. The Last Battle
  12. Camouflage (bónusz)
  13. All Guns Blazing (bónusz)
  14. Burn In Hell (bónusz)
  15. Afraid To Shoot Strangers (bónusz)
  



Kulcsszavak:
  sabaton     the last stand 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Sabaton: új dalt kapott a Primo Victoria és a World Of Tanks-ben is megjelentek

Sabaton jegyed kincset ér! Gyere a Bloodbound koncertre az újrahasznosítás jegyében!

Sabaton: nyereményjátékok a véghajrában; vasárnap itt a koncert!

Sabaton, Accept, Twilight Force - The Last Tour 2017: Teltház miatt a Hungexpon

Sabaton: itt az új szöveges videó

 programajánló: 
2017. december 11.
Visszatér Budapestre a világhírű Harlem Gospel Choir
2017. december 28.
Visszatér a ’90-es évek rocklegendája! Fahrenheit koncert a Gödör Klubban
2017. december 31.
Global Underground & Legendary Moments - MEMORYLAND NYE 2017, Millenáris
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
Roar: Délibáb demo
Borbély Mihály: Polygon - Theodosii Spassov, Lukács Miklós, Dés András
Begotten Silence: Faces Of Suffering
Parkway Drive: IRE
Maeotis: Vérbulcsú
Újhold: Weöres-hold
Skore: Empty Space EP
Nightwish: Endless Forms Most Beautiful
Maeotis: Avarok Gyűrűje
 kiemelt 
Harlem Globetrotters, show Budapest!
  
A Harlem Globetrotters kosárlabdacirkusza 2018-ban izgalmas és érdekes kosárlabda show-val érkezik Magyarországra, folytatja világhírű hagyományát a labdakezelés varázslásával, a kosárlabda játék művészi tökélyre vitelével, és a csak rájuk jellemző családi szórakoztatással, mellyel továbbra is izgalomban tartják rajongóikat, a kisgyerekektől a nagyszülőkig

Enrique Iglesias dupla koncertet ad tavasszal Budapesten!
Testament, Annihilator, Death Angel a Barba Negra Klubban
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the secret    godot    lovasi andrás    dad    dustin hoffman    maylene and the sons of disaster    cancer bats    synchronring    vulture industries    nadir    concrete    weezer    lordi    grieved    infection    ensiferum    carnivore diprosopus    made of hate    dark fortress    pszichoszingli    heaving earth    gaudi-nagy tamás    indiana jones    ralph fiennes    the devils blood  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!