hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2016. szeptember 19. hétfő   17:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A kortárs jazz összes árnyalata - CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon


  Ha valaki azt a célt tűzné ki maga elé, hogy két hét alatt a jelenkori jazz legváltozatosabb előadóit hallgatná meg élőben, annak október 7. és 23. között a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon a helye. A nyitónapon egyből az elektronikus nu jazz egyik legfontosabb zenekara, a Koop feltámadásának lehet részese, egy héttel később egy nap kipipálhatja a legendás Yellowjackets és a franciák egyik legfontosabb big bandje, az Orchestre National de Jazz fellépését, fesztiválzárásként pedig a 17 évesen már Chick Coreával együtt zongorázó Hiromi koncertjét nézheti meg.
  
  A dallamos, táncos, szvinges nu jazz hozta meg a világsikert a Koop számára. A sokáig Svédország egyik legfontosabb zenei exportcikkének számító duó három nagy sikerű lemez után váratlanul feloszlott. A csapat zeneszerzője, Oscar Simonsson hat év hallgatás után szervezett új együttest, többek között a csodálatos hangú litván dzsesszénekesnő, Jazzu közreműködésével. A Koop Oscar Orchestra október 7-én az A38-on tartja első koncertjeinek egyikét, ahol már a tisztán akusztikus hangzásé lesz a főszerep. Az új szerzemények mellett biztosan felcsendülnek a régi nagy slágerek is, folyamatos extázisban tartva a közönséget.
  
  
  
  Két koncertet is ad a Yellowjackets október 14-én a Budapest Jazz Clubban. Az 1977-ben alapított kvartettben a múltban nem kisebb nevek működtek közre, mint a dobos Peter Erskine és Terri Lyne Carrington, a mai napig kultikus legendaként tisztelt Jaco Pastorius vagy Jimmy Haslip. A zenekaralapító zongorista, Russell Ferrante mellett szaxofonon az összes eddigi tag közül is a legnagyobb kedvencnek számító Bob Mintzer, dobon az 1987 és 1999 között közreműködő, majd 2010 óta újra oszlopos tagnak számító Will Kennedy, basszusgitáron pedig a 2015-ben érkező Dane Anderson fog játszani. Ugyanitt október 8-án a Bágyi Balázs New Quartet Homage to Shakespeare című lemezét mutatja be, míg október 13-án az Erkel-díjas zeneszerző és zongoraművész, Márkus Tibor 60. születésnapját ünnepli sztárvendégekkel. A pályakezdő magyar jazzmuzsikusok támogatására létrehozott Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíj nyertesei - Oláh Dezső, Pecze Balázs, Kanizsa Georgina és Balogh Zoltán – pedig a Fuga koncerttermében mutatkoznak be.
  
  A Budapest Music Centerben október 11-én a zürichi zongorista-zeneszerző Nik Bärtsch jazzből, funkból. kortárs, szakrális és rituális zenéből táplálkozó formációjával a The Mobile Extendeddel avatja be a közönséget különleges ritmikájú kompozíciós világába. A jelenleg Olivier Benoit vezette Orchestre National de Jazz október 14-én legújabb albumáról, a Berlinről is játszik, élőben is megmutatva, miként lehet városportrék segítségével felfedezni Európa újzenei tájait. Először érkezik Magyarországra az amerikai ütőhangszeres legenda, Adam Rudolph, akinek játéka többek között Herbie Hancock, Wadada Leo Smith és Pharoah Sanders albumain hallható, a nemrégiben elhunyt Yusef Lateeffal pedig tizenöt lemezt készített. A Go: Organic Orchestra elnevezésű projektében helyi zenészekkel dolgozik, az általa kifejlesztett tisztán improvizatív vezénylési metódussal. Budapesten alkalmi zenésztársai jól ismert, kiváló szólisták lesznek. A színpadon Harcsa Veronikát, Márkos Albertet, Hock Ernőt, Dresch Mihályt és Grencsó Istvánt is hallhatjuk.
  
  A CAFe jazzkoncertjeinek sorát a virtuóz technikájáról és elképesztő energiákkal teli előadásiról ismert japán zongorista, Hiromi zárja a Müpában október 21-én. Igazi csodagyerekként kezdte pályafutását, első koncertjét tizenkét évesen adta, két évvel később a Cseh Filharmonikusokkal játszott, majd 17 évesen Tokióban találkozott Chick Coreával, aki egyből meg is hívta másnapi koncertjére - természetesen fellépőnek. Közös albumuk 2007-ben jelent meg. Budapestre a 2011-ben alakult Trio Projecttel érkezik. A formációnak idén áprilisban már a negyedik albuma jelent meg Spark címmel, ami egyben Hiromi tizedik CD-je. Különleges kohéziós erőket sejtet a három tag között, hogy kitartanak a trió mellett, hiszen a ritmusszekció mindkét tagja rendkívül keresett muzsikus.
  
  Programsoroló:
  
  Koop Oscar Orchestra
  2016. október 7., 20.00
  A38 Hajó — Koncertterem
  Közreműködik: Oscar Simonsson – zongora, tangóharmonika, Jazzu – ének, Niklas Barnö – trombita, Love Meyerson – tangóharmonika, vibrafon, ütőhangszerek, Niklas Fernqvist – nagybőgő, Ulrik Ording – dob
  
  Lakatos Ablakos Dezső Ösztöndíjasok koncertje • 3.1
  Oláh Dezső Trió feat. Pecze Balázs
  
  2016. október 7., 18.00
  FUGA Budapesti Építészeti Központ — Koncertterem
  A trió tagjai: Oláh Dezső – zongora, Oláh Péter – nagybőgő, Pecek Lakatos András – dob
  
  Lakatos Ablakos Dezső Ösztöndíjasok koncertje • 3.2
  Kanizsa Georgina
  2016. október 8., 18.00
  FUGA Budapesti Építészeti Központ — Koncertterem
  Közreműködik: Molnár Bencze – zongora, Gyányi Marcell – nagybőgő, Czirják Tamás – dob
  
  Bágyi Balázs New Quartet feat. Pocsai Kriszta
  Homage to Shakespeare - lemezbemutató koncert
  2016. október 8., 20.00
  Budapest Jazz Club
  A kvartett tagjai: Lakatos Soso Sándor – szaxofon, Oláh Dezső – zongora, Oláh Péter – nagybőgő, Bágyi Balázs – dob
  
  Nik Bärtsch´s Mobile Extended
  2016. október 11., 19.30
  Budapest Music Center — Koncertterem
  Az együttes tagjai: Nik Bärtsch – zongora, Sha – basszusklarinét, Nicolas Stocker – ütőhangszerek, Kaspar Rast – dobok
  Közreműködik: Etienne Abelin, Ola Sendecki – hegedű, David Schnee – brácsa, Solme Hong, Ambrosius Huber – cselló, Adrian Hammer – bőgő
   
  Márkus Tibor 60. születésnapi koncertje sztárvendégekkel
  2016. október 13., 20.00
  Budapest Jazz Club
  Közreműködik: Equinox
  Az együttes tagjai: Kovács Linda, Eszes Viktória – ének, Jász András – altszaxofon, Márkus Tibor – zongora, szintetizátor, Zana Zoltán – tenorszaxofon, EWI szaxofonszintetizátor, Csuhaj-Barna Tibor – nagybőgő, Jeszenszky György – dob
  
  Lakatos Ablakos Dezső Ösztöndíjasok koncertje • 3.3
  Balogh Zoltán - Finucci Bros Quartet feat. Rontó Kitty
  2016. október 14., 18.00
  FUGA Budapesti Építészeti Központ — Koncertterem
  
  Yellowjackets
  2016. október 14., 19.00 és 21.30
  Budapest Jazz Club
  Az együttes tagjai: Russell Ferrante – zongora, Bob Mintzer – szaxofon, Dane Alderson – basszusgitár, Will Kennedy – dob
  
  Orchestre National de Jazz
  2016. október 14., 19.30
  Budapest Music Center — Koncertterem
  A zenekar tagjai: Olivier Benoit – gitár, zeneszerző, Jean Dousteyssier – klarinét, Alexandra Grimal – tenorszaxofon, Hugues Mayot – altszaxofon, Fidel Fourneyron – harsona, Fabrice Martinez – trombita, Théo Ceccaldi – hegedű, Sophie Agnel – zongora, Paul Brousseau – billentyűs hangszerek, Sylvain Daniel – basszusgitár, Eric Echampard – dobok
  Művészeti vezető: Olivier Benoit
  
  Adam Rudolph - GO: Organic Orchestra
  2016. október 18., 19.30, Budapest Music Center — Koncertterem
  Közreműködik: Harcsa Veronika – ének, Kovács Ferenc – hegedű, trombita, Mezei Szilárd – brácsa, Márkos Albert – cselló, Hock Ernő – nagybőgő, Dresch Mihály – fuhun, szaxofon, Grencsó István – fuvola, szaxofon, Marco Cappelli – gitár, Pozsár Máté – zongora, Boros Levente, Jakab Máté – ütőhangszerek, Halmos András – dobok, Bolcsó Bálint – élő elektronika
  Vezényel: Adam Rudolph
  
  Hiromi: The Trio Project
  2016. október 21., 20.00
  Müpa — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  Közreműködik: Hiromi – zongora, Jimmy Johnson – basszusgitár, Simon Phillips – dob



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kevin bacon    uli jon roth    client    cloud 9+    thaurorod    a life divided    pig destroyer    hernádi judit    slaughter to prevail    sunstroke    elm street    motorjesus    amott    ghymes    erőszakik    christine taylor    skore    volt 2013    legion of the damned    this gift is a curse    shrek 4    dynamite    chapelier fou    megahertz    guns ’  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!