előzetes [koncert] 2016. szeptember 14. szerda 04:34
nincsen hozzászólás
szerző: PjotrQUIMBY 25! 2016. november 26. (szombat), 20h, Papp László Budapest Sportaréna
Éppen 25 éve annak, hogy a Quimby valami igen korhűt, valami igen váratlant, mégis magával ragadót mutatott az akkori fiataloknak. A zenekar mára negyedszázados tapasztalattal, az ország egyik legnépszerűbb és legprofibb bandájaként uralja a nagyszínpadokat, de a 2016. november 26-i jubileumi nagykoncert az Arénában minden eddigi önálló bulin túltesz majd Micsodaország minden lakójának nagy örömére.
A Quimby-t már a dunaújvárosi kezdetektől az expresszív zenei világ és az erőteljes előadásmód jellemezte. A banda a nemzetközi karriert vette először célba, munkásságuk nagy része angol nyelvű dalokból áll és a hazai színpadok mellett Európa számos városában is otthonosan koncerteznek. Az első próbatermi kísérletektől napjainkig vezető két és fél évtized megannyi mesélni valót kínál. Tizennégy album, arany- és platinalemezek, illetve díjak és szakmai elismerések a magyar zenei élet legjavából. Mindezek jellemezték az olykor rögös pályát, melynek sokszínűsége visszaköszön a műfaji szórásoktól nem mentes zenekari életműben. A Quimby slágergyűjteményben ragyogóan megfér egymás mellett a gitáralapú alternatív rock, az újragondolt sanzonok hangulata, vagy a népi motívumok használata a maga szimbolikus, lélekig hatoló szövegvilágával. Libido, Szellő, Hoppá, Legyen vörös, Ventilator blues, Androidő, Nice day, Megadom magam, Most múlik pontosan, Fekete lamoure, Ajjajjaj, vagy Autó egy szerpentinen, hogy csak néhányat említsünk e besorolhatatlan zenei univerzumból.
Hosszú évek óta kik keltik mindezt életre? Féltucatnyi, legalább oly színes, karizmatikus muzsikus. A roppant széles zenei érdeklődésű, de szatirikus világlátása ellenére a mellébeszélést nem toleráló Gerdesits Ferenc, az őrültségben is partner Kárpáti József, aki így nyilatkozik: „A Quimby egy csomó rossz tulajdonságomat úgy váltja még rosszabbá, hogy aztán az nekem még jobban tetszik.” Mikuli Ferenc azt vallja, hogy a határtalan kreativitás az, ami mindig továbblöki a batárt. Balanyi Szilárd szerint: „Olyan a Quimby-ben lenni, mint gyerekként egy játszótéren, csak 25 év minden tapasztalatával és összetartó erejével együtt. Hiába romboljuk le néha egymás homokvárait, végül mindig együtt építünk a romokból is egy még jobbat.”
A közösségi összetartó őserő Varga Livius, aki a szórakoztatásért ha kell pszichológus, ha kell bohóc, valamint a szorgos művész-frontember Kiss Tibor, az előretolt helyőrség, aki általában elviszi a balhét. A szócső szerepében alázattal közvetíti a zenekar lelkiségét: „Kevés zenekar éli meg a 25 évet. Ez koránt sem olyan könnyű, mint ahogyan azt a műfaj neve alapján gondolnánk. Meg kell, hogy maradjanak a barátságok, a lelkesedés, a kíváncsiság és nem utolsó sorban a legfontosabb megtartó erő: a közönség szeretete. Ehhez rengeteg munkára, szerencsés csillagállásra és az Isten kegyelmére is szükség van. Szeretheti az Úristen a Quimbyt.”
A Quimby-től megszokhattuk a formabontó dolgokat, nem lesz ez 2016. november 26-án sem másként. A fontos jubileum apropóján a Papp László Budapest Sportarénába álmodnak egy monstre színházi elemekben bővelkedő ünnepi játékot. A főszerep természetesen az elmúlt 25 év kalandjaié, zenéié és tanulságaié lesz. Különleges látványvilágú, társművészetekkel gazdagított teátrális, nagy ívű koncertélménnyel várja majd a zenekar a rajongóit. Sosem látott, közel három órás érzelmi hullámvasút, 100% rock ´n´ roll. Hogy az ősz legfontosabb magyar koncerteseménye még kerekebb legyen, a zenekar ezen a napon jelenteti meg tizenötödik albumát!
”Jó évek és rosszak lánca, a psziché és a lélek tánca.
Vitorlát bonts!”
Megosztozunk a hazugságokon
Viselhetővé válik a fájdalom
Darabkáira hullik a képzelet
Sokáig boldog voltam én veled
De nem tart örökké semmilyen mágia
Ami megszületett meg kell halnia
Zivatar esőfelhő húú de sötét
A hajlékony álom megnyalja köldökét
Tudom hogy egyszer én is annyi leszek
Mint a párna alatt szunnyadó emlékezet
Szerettem veled lenni nem is vitás
És csak a gyermek szívből hiányzó lojalitás
Zokog most bennem... mondatja velem
Nem igazság.
Meghalni könnyű meghalni mindeki tud
És lehet hogy végül minden a pokolra jut
De milyen szép
Milyen szépen viszi magával a szél
A hamut
De milyen szépen
Milyen szépen viszi magával a szél
”Ezt a dalt édesanyám halála ihlette, de természetesen átlényegíthető bármilyen szeretett személy elvesztésére, akár szerelmi kalandra is. A mesélő egyfajta gyermeki daccal, sebzett szívű elutasítással, dühvel viszonyul az elmeséltekhez. A dal végén azonban megnyugvást lel a történet, és az utolsó pillanatokban átérezve a mindeség szépségét, a főhős útjára engedi a veszteséget. Majd egy hosszú pszichedellikus rész következik, univerzumokon át zuhanunk tovább és tovább. Gyakorlatilag egy földi és egy ismeretlen világ metafórája a két zenei rész. A földi egy folkosabb, enyhe rumbás lüktetésű ballada, a második része pedig elszállós hippi zene egy 1969-es San Franciscoi házibuliból, abból a típusuból, amikor Morrison lement a liquer storeba cigiért és 3 nap múlva tért vissza. Nagyon nehéz röviden beszélni erről, mert ez az atmoszféra nekem egy konkrét filmként van meg a fejemben, minden egyes apró részletével. Ha esetleg egyszer sikerül, akkor jó lenne mások számára is láthatóvá tenni ezt a mozit.”
04:34
