hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2016. szeptember 2. péntek   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Dillon (BR/D) - The Silence Kills the Unknown Tour
2016. november 2.,

  A kortárs berlini elektronika legérdekesebb énekesnője. Az Ellen Allien kiadójánál, a BPitch Controlnál működő Dillon szeptemberben megjelenő harmadik nagylemeze egyfajta összegzés: első két lemezének élő koncertverziója. A különleges hangú, érzékeny énekesnő e lemez turnéján érkezik az A38 Hajóra.
  
  Dillon, azaz teljes nevén Dominique Dillon de Byington Brazíliában született, de kisgyerekkora óta Európában, elsősorban Berlinben él. Ez utóbbi alapvetően határozta meg látásmódját és zenéhez való viszonyát is. Dillon alapvetően érzelmes és érzékeny dalszerző-előadó, de elemi erővel hatott rá a berlini elektronikus technószcéna is. Így aztán finom, zongora-alapú akusztikus dalait gyakran öltözeti pumpáló elektronikus köntösbe.
  
  Ebben persze óriási szerepe van Dillon voltaképpeni felfedezőjének, a berlini DJ-producer Ellen Alliennek, aki azonnal leigazolta BPitch Control nevű kiadójához. Így aztán Dillon nem csak Apparat vagy a Modeselektor labalmate-je lett, hanem az európai IDM-szcéna egyik legfontosabb központjába került.
  
  Ellen Allien nagyon jól ráérzett: Dillon első lemeze nem egyszerűen a 2011-es év egyik legerősebb debütalbuma volt, de még egy gigaslágert is hozott. A mélyen személyes Thirteen Thirtyfive kemény témája (a titokzatos szöveg Dillon elvesztett magzatának állít emléket) ellenére harmincmilliós nézettséget produkált a YouTube-on, és Dillont egy csapásra Lykke Li-vel kezdték egy lapon emlegetni.
  
  Nem véletlenül: Dillon a dalszerző-előadók azon áramához tartozik, akik - mint mondjuk Soap&Skin, Emika, Lykke Li - nagyon tudatosan használják az underground elektronika és tánczene elemeit, de alapvetően dalszerzők. Dillon énekhangja, jellegzetes zongorajátéka összetéveszthetetlenné teszi produkcióját.
  
  Dillon friss lemeze szeptember 23-án jelenik meg. A brazil-német dalszerző-énekesnő ez alkalomból turnézik, és lép fel az A38 Hajón.
  
  Lemezek:
  
  The Silence Kills, 2011
  The Unknown, 2014
  Live at Haus der Berliner Festspiele, 2016
  
  Jegyár: 4500 Ft, elővételben: 3900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. július 12.
Morrissey Live – Barba Negra
2026. július 18.
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
2026. július 20.
50 év punk – két legenda egy városban: Sex Pistols feat. Frank Carter és Johnny Rotten PIL-je is Budapestre jön (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Négy zenekarral, vendégművészekkel és táncházzal érkezik a Csík Zenekar FESZT a Budapest Parkba
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
Royal Hunt: Mark Boals-szal az élen érkeznek Budapestre
MANOWAR: két évtized után visszatérnek Magyarországra! Teljes egészében eljátsszák majd a Fighting The World albumot Budapesten
Coca-Cola SZIN: a fesztivál, ami feltölt és nem lemerít
Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban
Breaking Benjamin: júniusban végre Budapesten játszanak!
Idén is a Mátrába költözik a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb felhozatala – Teljes a Fekete Zaj zenei programja
 kiemelt 
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
  
Július 18-án először lép fel Budapesten a Dogstar

MANOWAR: két évtized után visszatérnek Magyarországra! Teljes egészében eljátsszák majd a Fighting The World albumot Budapesten
Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban
Idén is a Mátrába költözik a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb felhozatala – Teljes a Fekete Zaj zenei programja
Hatebreed, Life of Agony és a Death Dominion Tour egyetlen este Budapesten!
 friss hozzászólások 

Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (3)
Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (1)
Megjelent Ed Sheeran vadonatúj deluxe lemeze, a ´Play (Deluxe)´ – kilenc extra dallal, köztük a kiemelkedő „Skeletons”-szal (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 suidakra    ian gillan    offspring    skeletonwitch    wrong side of the wall    due date    szemle    molllust    nova prospect    g    anasztaszija makarenko    renata rosa    vanderbuyst    misery index    the black box revelation    jerry lee lewis    g.m.t.    john frusciante    michael douglas    the trade    bloc party    barbears    prodigy    carnifex    paso  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!