szerző: troppauerÉleteken Át (Taking lives) Hazai bemutató: 2004. április 22.
Annak idején néhány váratlanul komoly sikert hozó darab például a Bárányok Hallgatnak, vagy mondjuk a Hetedik sokunk örömére újból divatba hozta a gondolkodósabb krimiket, némi változatosságot hozva ezzel a sokáig főként csak üldözős lövöldözősökből összeállítható moziműsorokba. Aztán rövidesen ezeket is a ló túloldalán találtuk, akkor meg egymást érték a filmekben az egyre újabb és lehetőleg mindig egy kicsivel mégextrémebb mániával küszködő sorozatgyilkosok egészen az emiatt aztán egyáltalán nem meglepő egyszer csak megunásig. Azóta is jönnek és múlnak a vásznon egyéb mindenféle trendek, ebben a stúdiók többsége szerint végképp kimerített műfajban pedig mára már csak elvétve kerül a rajongók elé új és főleg fogyasztható anyag.
D.J.Caruso filmje nagyjából megfelel az elvárásoknak, bár igazából azért ő is csak az elődök bevált receptjét főzi. Újítása kimerül annyiban, hogy valami egyedi motivációt találjon az aktuális sorozatölőnek aztán egyből jöhetnek is a kötelező körök.
Alapnak persze most is egy rendesen beteg agyú gyilkost kapunk, aki a címből azért várható csavarral sorra átveszi áldozatai helyét a rendszerben, hogy onnantól a szerinte semmilyen saját élete helyett inkább az övékét élje, egészen a megint következőig. Viszont nem derül ki például, hogy idővel miért unja meg folyton ezeknek a másoknak a sorsát is de ez már igazán csak részletkérdés.
Az első gyilkosságánál mindjárt jól meg is nézhetjük magunknak az illetőt, de aztán tíz perc alatt eltelik húsz év és kezdődhet a találgatás, hogy vajon melyik szereplőt láthattuk az előbb még fiatalon. Nem mintha a gyanúsakból olyan nagy volna a választék, ez ügyben a forgatókönyvírók kábé egyetlenszer próbálják elkavarni a közönséget a helyes nyomról akkor is csak kis időre, de páran azért biztosan bedőlnek nekik.
Mivel amúgy egy férfit keresünk, egyedül Angelina Jolie nem gyanús senkinek, ő most egy különleges képességűnek mondott nyomozót alakít, akiről viszont végig nem derül ki, hogy ugyan mitől is olyan különleges. Attól még, hogy egyszer belefekszik morfordírozni az egyik áldozat sírgödrébe, később pedig a gyilkos ágyába is ugyanazért, meghogy sokszor nézeget mindenféle fényképeket és megmondogat dolgokat a tátott szájú helyi zsaruknak, a gyilkos ugyanúgy megvezeti őt is, ahogy a többi kevésbé különleges képességű kollégáját.
Megúszásról persze szó nincs, a végére majd szépen a helyükre kerülnek a darabkák, lesz bűnhődés is és viszonylag hepi end.
Hangulatában a film leginkább az elől egyszer már említett Hetedik által kijelölt vonalat követi, bár néha túlságosan is hasonlóra lett fényképezve. Amúgy viszont ezektől a kisebb tévesztésektől eltekintve akár elégedettek is lehetünk, az Életeken Át nem okoz különösebb csalódást a stílus kedvelőinek. Nem lesz kötelező tananyag, viszont egyszer mindenképpen érdemes megnézni.