hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2016. július 29. péntek   14:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Foals, Crystal Fighters, Slaves a Budapest Parkban


   A többi mint tíz éve ugyanazzal az öttagú felállással működő Foals a kétezres évek egyik legmeghatározóbb indie-zenekara, illetve legjobb példája annak, hogy a műfaj egyáltalán nincs leszállóágban, sőt. Tavaly megjelent negyedik stúdióalbumuk, a What Went Down egy egészen új szintre emelte a zenekart. Izgalmas visszatérésük tavaly kezdődött a lemez címadó dalával, de az igazi őrület a Mountain At My Gates című kislemezzel, és az ahhoz készült intertaktív GoPro-videóval vette kezdetét.
  
   Az augusztusi lemezmegjelenést egy meglepetés koncert előzte meg a Reading Fesztiválon, ami az NME szerint az egész esemény legjobb pillanata volt. Az albumot pedig remek fogadtatás jellemezte, a legfontosabb magazinok (Uncut, Mojo, NME, GQ) is elismerően nyilatkoztak róla, sőt, az idei NME Awardson el is hozhatták a Legjobb Album díját.
   A többször a világ legjobb koncertzenekarának választott Foals tehát karrierjének csúcsán látogat újból hazánkba, hogy két fesztiválos fellépése után végre önálló koncerten mutathassa meg, valóban érdemes a címre. Találkozunk augusztus 17-én a Budapest Parkban!
  
  A jegyek már kaphatóak a Tixa és a Ticketportal rendszerében, valamint a Budapest Park kasszájában.
  
   Ticketportal link:
   ▲ 08.01-ig: 6999 Ft
   ▲ 08.02-től és a helyszínen: 7999 Ft
   ▲Terasz jegy: 14 999 Ft
  ➽ Terasz jeggyel jogosult vagy belépni a VIP bejáraton. A Teraszokról exkluzív helyről élvezheted a koncertet, és a koncertek utáni bulit.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 neckbreakers ball    alcest    gesztelyi nagy judit    the gentle storm    palaye royale    lokotka gábor    kvaen    szekeres andrás    zaják és társa    favreau    sigma    amon amarth    linkin park    the hellacopters    meet and greet    moby dick    neo fm    the faceless    the haunted    ocean eyes    európai unió    eye for i    panic radio    korál    belphegor  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!