hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2016. július 27. szerda   16:11
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ten Years After: szeptemberben koncert az A38 Hajón
2016. szeptember 25. A38



  2013 után ismét Magyarországon játszik a Ten Years After. A Woodstock – generáció egyik emblematikus zenekara 2014-ben megújult felállással, és egy új albummal érkezik szeptember 25-én a budapesti A38 Hajóra.
  
  Szeptember 25-én ismét Budapesten játszik a Ten Years After. A ´60-as években alakult legendás angol zenekar a blues-rock műfaj kulcsfontosságú képviselője, mely az áttörést az évtized végén, az 1969-es Woodstocki fesztiválon érte el: az I´m Going Home című daluk azóta szinte nemzedéki himnusszá vált, hasonlóan a két évvel később megjelent I´d Love to Change the Worldhöz.
  
  A zenekar meghatározó, alapító gitárosa, Alvin Lee 2013-ban hunyt el. A két másik alapító tag, Chick Churchill billentyűs és Ric Lee dobos két 2014-ben csatlakozott zenésszel folytatta: Marcus Bonfanti énekes-gitárosként, Colin Hodgkinson pedig basszusgitáron játszik. Az új felállású zenekar számos koncert után tavaly jelentette be, hogy 2008-as Evolution után ismét egy új lemezen dolgoznak, ami a tervek szerint ősszel jelenik majd meg.
  
  A zenekar nemrég egy koncertfelvételt is kiadott, The Name Remains The Same címmel. A 2014 nyarán, Svájcban rögzített felvételek között megtaláljuk a Love Like a Man; az I´m Going Home és a Sugar the Road, Good Morning Little Schoolgirl című tételeket is.
  
  
  
  A zenekar felállása:
  Ric Lee: dobok
  Chick Churchill: billentyűk
  Colin Hodgkinson: basszusgitár
  Marcus Bonfanti: gitár / ének
  
  a Livesounds bemutatja:
  2016. szeptember 25., vasárnap 20 óra
  Budapest, A38 Hajó
  Ten Years After koncert
  Belépő: 5900 Ft, szeptember 1-től 6500 Ft
  Jegyek kaphatók országszerte az ismert jegyirodákban, a CD Pince, Hammer Zenebarlang és Headbanger üzletekben, a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint a a www.a38.hu weboldalon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

LiveSound Productions

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 norma jean    blythe    ossian    sonata arctica    agent steel    emilrulez    the konstellation    heaven shall burn    violator    tracer    gregorian    beyond the black    fall out boy    all that remains    sinister    walking with strangers    parov stelar    depp    sienna miller    smashed face    quimby    metalcampsabaton    az utazás    both miklós    joy division  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!