hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2016. június 24. péntek   10:20
nincsen hozzászólás

szerző: RockPart
Már a RockPart´16 első napja mart, mint a kígyóméreg




  Angyal hangú metál Istennő jött közénk, hogy oltáránál áldozzunk, a szimfonikus dallamok ütköztek a kemény akkordokkal és a pergő, rezgő ritmussal, hogy örvényt kavarva söpörje el a RockPart közönségét. Már az első nap mart, mint a kígyóméreg és Molnár Máté (Road) szavaival élve: „2016-ban is kiba…jó hely ez a RockPart”.
  
  De ne ugorjunk ennyire előre, nézzük, hogyan is indított a fesztivál. Forró hőség, gyülekező rockerek, már reggeltől kezdve izzott a levegő, a fesztiválozók halkan készülődtek, amikor is egyszer csak ütemes lábdob és az elektromos gitár hangja törte meg a csendet, és akkor valami megmozdult bennünk.
  És eljött a pillanat, amikor a Borsodi Nagyszínpad egyszer csak teljes hangerővel megszólalt. Az Apey and the Pea nyitotta meg a fesztivált, akik egyből a közepébe csaptak. Semmi laza bemelegítés, csak a kőkemény rock, a szexi, dögös hangzás, amely egyből megalapozta a hangulatot, hogy igenis kérem, nem akárhol vagyunk, hanem a RockPart-on.
  
  Majd a Dalriada avatta fel a Monster nagyszínpadot, folkos, vidám, pergő ritmusú dalaikat itták magukba a rock zenére kiéhezett fesztiválozók. Mezítláb, bakancsban, saruban vagy sportcipőben, ahány ember annyiféle lábbeli, de egy közös az egy ritmusra dobbanó talpak, lábak, az egyszerre mozduló karok és az eufórikus hangulat – a Road koncertjére már népes közönség gyűlt össze, és ekkor kezdett realizálódni bennünk, hogy igen, itt vagyunk végre, és ez a 3 nap nem fog másról szólni, csak a kőkemény zúzásról. Bár benzingőzös világból jött a csapat, mégis nem hagyhatták ki, hogy a magyar válogatott focistáinkat méltassák, szívből, teljes torokból egy emberként skandálta a tömeg a Ria, Ria Hungáriát, majd búcsúdalukban kanyarban, keresztben, az út végéhez érve elszabadult a színtiszta rock extázis.
  
  Átérve a Borsodi nayszínpadra a Delain következett, Charlotte Wessels mesterien énekelte rá a kemény alapra a lágy dallamokat, zenéjük egyszerre volt kemény és lágy, pengeéles és vaj-puha. Valószínűleg ez a kettőség az, amiért annyira lehet szeretni őket. Charlotte hangja simogatta füleinket, miközben a gitárszóló és a dob kettőse izgatta az idegeinket és érkezett a várt bizsergő érzés. Hatalmas koncertet adtak, ha valakiben lett is volna előítélet a banda ellen, akkor azt kíméletlenül leszaggatták az emberről, egymás után kaptuk a katarzis élményt, amikor már azt hittük, nincs tovább, ők folytatták és folytatták, a csúcson tartva, felemelve minket.
  
  Akusztikus gitár, tekerő lant, hegedű a színpadon? Igen, vérprofi előadást hallhattunk, láthattunk a svájci Eluveitie csapatától, akik először visszafogottabban kezdtek, éreztük a zene iránt érzett alázatot és szeretetet, majd egyre több energiát pakoltak bele a show-ba és meneteltek előre, hogy megmutathassák a kemény oldalukat is, itt már semmi kétség nem volt, hogy mi most nem egy teadélutánon vagyunk, hanem egy metál és rock fesztiválon. Ahogy haladtunk előre, úgy kerültek felszínre az egyre erősebb érzelmek, amiket nem elég már szépen előadni, hanem hörgő mély hangon üvölteni kell. Ugye tudod, miről beszélünk? És csak ezután jött a java, ahogy a körben őrjöngő közönség örvényt kavart, úgy örvénylett az energia is.
  
  A nap záróakkordja a fesztivál eddigi legsötétebb momentuma is volt egyben, amikor is a narancs izzású holdfény alatt celebrált fekete misét a Vader. De hol vagyunk még a csúcsponttól, hiszen még hátravan két nap, amikor is még a pénteki napon fellép a finn Apocalyptica, érkezik a TesseracT, és a germán Caliban, de a magyar bandákról se feledkezzünk el, jön az Ossian, Kowalsky meg a Vega és még sokan mások.
  
  Ne feledjétek, 3 nap tömény rock-metált kapunk a nyakunkba, arcunkba, ki hova kéri, rock, metál, Balaton – Borsodi RockPart´16!



Kulcsszavak:
  rockpart     caliban     dalriada     eluveitie     vader     road     apey and the pea     tesseract 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Free Road Gang

 kapcsolódó cikkek: 

Road: animációs videón az Akasszuk fel című daluk

”Nehéz játék az élet, de fullos a grafikája.” - Új videoklip a Road-tól

´Ha valami nem biztonsági játék, akkor ez a korong az!´ - Az utolsó rapszódia: Megjelent a Road új nagylemeze

Dalriada 20 / Nevergreen 30

Dalriada 20 / Nevergreen 30 közös jubileumi koncert, a Wall of Sleep is csatlakozott
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Presser – Parti Nagy zene, irodalom, festészet
Szárhegy 50 – Kortárs anzix
Képzőművészeti programok a Cziffra Fesztiválon
Rövidesen kezdetét veszi a 18. Jazz Showcase
Igéző dalok és pszichedélia - teljes a Ritmo line-up
Jelentkezz a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál diákzsűrijébe!
Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár
A Prieger Zsolt Társulat bemutatja: Szerb Antal legendája – a megérkezés
Hét Karinthy és…
Gyöngyi meséi - Rózsavölgyi Gyöngyi fotókiállítása A magyar kultúra napja alkalmából
Mi köze van Vasarelynek David Bowie-hoz?
 kiemelt 
Static-X- Dope a Dürerben
  
Július 29-én a Dürer Kertben játszik a Static-X! A 30 éve indult, 2018 óta újra működő amerikai industrial metal zenekar a Project Regeneration lemezekkel érkezik Budapestre, a szintén amerikai Dope társaságában

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 másfél    bruce springsteen    kellékfeleség    alice ricciardi    real lies    morgan freeman    tomi koivusaari    gerard butler    the fall and rise of herman brood    skywalker    nicole kidman    tank    king diamond    tilos az Á    charlize theron    both miklós    avenged sevenfold    presidance: hungarythm    a dog called ego    óriásgonzó    tom felton    merzbow    chronicle    arbat    public image ltd.  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!