hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2016. június 10. péntek   07:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Wacken Metal Battle 2016 - Magyarországi döntő a RockPart´16-on


  A világ egyik legnagyobb metálzenei tehetségkutatóját és zenekari versenyét immár negyedik éve Magyarországon is megrendezik. Az idei versenyre közel 60 produkció jelentkezett, közülük választotta ki a zenei újságírókból álló zsűri azt a hatot, akik élőben is fellépnek a hazai döntőben 2016. június 23-24-25-én Balatonszemesen, a Borsodi RockPart Fesztiválon.
  
  Az idei döntősök: DYSTOPIA, HOT BEAVER, INHALE ME, PHRENIA, SIRENS CHANT, SUNWHARF. A 2016-os verseny külön érdekessége, hogy nem csak a hazai döntő győztese jut ki Wackenbe, hogy augusztus elején Magyarországot képviselve összemérje erejét 29 másik ország nyertesével a nemzetközi fődíjért, de a közönségből is utazhat valaki. A Monster energiaital ugyanis kétszemélyes utat sorsol ki azok között, akik a RockParton a Fesztivál Aréna színpadnál bármelyik nap 14-16 óra között leadják szavazatukat a nekik legjobban tetsző zenekarra. A közönség és a zsűri szavazatai 50-50%-ban befolyásolják azt, hogy ki lesz a magyarországi győztes, így már ezért is érdemes szavazni, a kétszemélyes wackeni utazás és fesztiválbérlet pedig csak hab a tortán.
  
  A 2016-os Wacken Metal Battle Magyarország nyereményei:
  
  Monster Energy – 100.000 forint útiköltségtámogatás és Monster-ajándékcsomag a győztes zenekarnak.
  Roland East Europe – BOSS SD-1W Waza Overdrive pedál a legjobb gitárosnak, és BOSS BB-1X Bass Overdrive / Preamp pedál a legjobb basszusgitárosnak.
  Audmax – 1 db Marshall Monitor fejhallgató, 1db Marshall Mode fülhallgató, és 1 db Marshall Major Pitchblack fejhallgató az első három zenekarnak.
  Sennheiser Magyarország – e935 típusú professzionális kardoid mikrofon a legjobb énekesnek.
  Rockyourself webáruház – 100 db névre szóló pengető a legjobb gitárosnak.
  Csibisticks dobverők – signature dobverők minden döntős zenekarnak.
  Lángoló Gitárok – 300.000 / 200.000 / 100.000 forint értékű hirdetési csomag az első három zenekarnak.
  
  Rock, metál, Balaton – Borsodi RockPart16



Kulcsszavak:
  rockpart     wacken metal battle 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

RockPart honlap

Metal Battle

Wacken

 kapcsolódó cikkek: 

Vanderlinde koncert a Bemrockparton

Hétvégén Tóparti Rockparty Arlón

A csellisták húrtépésétől volt hangos a Borsodi RockPart´16

Már a RockPart´16 első napja mart, mint a kígyóméreg

A rock és metál hadszíntér ütős bandái már a frontvonalon állnak Jövő héten startol a Borsodi RockPart
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Válogatott zenei emlékek a Pink Floyd életművéből
Republic 35
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sziget 2010    danny barker    vagy     boz cordolla    trial    ben stiller    liberal youth    carnivore diprosopus    horibillies    tales of evening    john cale    twenty-eight ways to bleed    suicidal angels    ghymes    bruce springsteen    charred walls of the damned    southern oracle    crusted    poniklo imre    night demon    nonverse    battle beast    mission: impossible 4    air    spirit blue  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!